"Én nem szeretem a cicahúst - fejtegeti Picur - túl sok az egér benne."

Picur jár református hittanra, nagyon lelkes, rögtön az első héten úgy jött haza, hogy

- Anya, anya, képzeld hittanon tanultunk egy új szót!

- Igen, Kicsim? Na, és mi az?

- Ámen! ..... Azt hiszem, azt jelenti, hogy vége....

Pöttöm éppen ránk csapja az ajtót, én lemondóan utánanézek és megkérdezem Picurtól:

- Picur, szerinted miért ilyen egy pukkancs a húgod?

- Hát, szerintem ilyennek teremtette a Jóisten.

Végül pedig az elvetemült rajongóknak egy kis újhullámos keresztény-rock, képi anyag nélkül (a szólista ugyanis éppen zuhanyzik, micsoda klisé).

Picur szeptember óta nyomja az iskolát, aminek eredményeképpen tegap a kocsiban (hosszas gondolkodás után) megkérdezte:

- Anya, milyen munkához nem kell korán kelni?

Én öt perc hangos röhögés után voltam képes válaszolni*, hogy hát, nem túl sok ilyen opció van, de azért van, ahova nem minden reggel kell bemenni. Majd rájöttem, hogy én is jó példa vagyok**, mondtam is neki:

- Például az egyetemi tanároknak sem kell minden reggel bent lenniük a munkahelyükön - láttam, hogy elbizonytalanodik, ezért gyorsan ki is egészítettem a mondanivalómat: - De tudod, ha van iskolás kislányod vagy kisfiad, akkor úgyis felkelsz reggel, hogy iskolába kísérd.

Ezen megint elgondolkozott, hümmögött, majd megkérdezte:

- Jó, de ha csak egy gyereked van, akkor azt viheti néha az apukája is, nem?

De.

*Karrieválasztásaom során egyébként részben én is hasonló ismérvek mentén indultam el.

**Így reprodukálja magát az értelmiség, ugye.

Jól vagyunk, mondom mindenkinek mosolyogva, aki kérdezi, pedig hát dehogy, vagyis izé, rosszul se vagyunk, de szerintem jól se vagyunk, talán a legjobb, ha azt mondom, hogy nagyon koncentrálunk. Nagyon koncentrálunk arra, hogy összerakjuk valahogy az életünket, gyakorlatilag is (különórák, ki mikor kivel és hogyan), meg elméletben is, így nincs időnk jól vagy rosszul lenni.

Ez ma leginkább Pöttömön látszott, aki a nyári szünet után berobbant néptánc órára, ahonnan 45 perc múlva rég nem látott, óriási lelkes vigyorral jött ki, hogy "Anya, UGYANAZT játszottuk mint tavaly!". Ugyanazzal a néptánc oktatóval, majdnem ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanott. Mert van, ahol rendben van a világ.

Ez az új óvoda azért neki sem egyszerű, pedig két nagyon helyes óvó nénije van, de szerintem érzi az én fenntartásaimat is, azt hogy még kívülálló és azt, hogy itt bizony nincs ott a folyosó végén Picur. Reggel persze sír és kétségbeesve szorongatja Párna kutyáját (hogy legyen barátja az oviban! -  a szívem szakad meg) és próbál rávenni arra, hogy csak ma, csak pont ma ne menjünk óvodába. De persze megyünk és Pöttöm egy hős, mert minden reggel eljön az a pillanat, amikor a sírdogálás és az átöltözés után vesz egy nagy levegőt, ad egy puszit és fogja magát és besétál a csoportszobába. Ott ledobja Párnát az alvós kosárba és határozottan elmegy játszani. Szinte érezni az elhatározást a levegőben, amikor azt mondja magának, hogy "na, jó, akkor csináljuk!". Délutánra persze már vigyorog és alig akar hazajönni, a délutános óvó néni meg lelkesen meséli, hogy "ma Pöttömnek nagyon jó napja volt, jól evett, nagyot aludt és nézze anyuka, milyen lelkesen homokozik", nekem meg nincs szívem elmesélni neki, hogy ez a gyereknél a default setting avagy alapbeállítás, ha nem eszik és nem alszik, akkor már nagyon aggódunk. Anyai szemem azért látja, hogy ma délután is egyedül rohangált az udvaron és éppen egyedül mászott fel egy mászókára, de mondjuk azt is hallom, hogy sokat emleget egy kislányt, akiről az óvó nénik is azt állítják, hogy a barátja. Jaj, nagyon remélem, hogy tényleg a barátja, bakker legszívesebben bemennék az óvodába és szereznék neki barátokat vagy mit tudom én, kiadnám feladatba minden gyereknek, hogy legyen jóba Pöttömmel, de hát ez nem így működik, nekem marad azt itthoni lelkesítés.

Meg a csendes (és remélem észrevehetetlen) fintorgás, hogy itt milyen furcsán mennek a dolgok, mert ez az ovi, nem is a mi ovink, ez valami félreértés, én magam sem értem, hogy miért vagyunk itt, hát még a kapukódot sem tudom megjegyezni, meg itt mindent másképp csinálnak, ugyan már miért kell aláírnom, hogy megkaptam az ebédcsekket, az csak hülye felesleges adminisztráció és miért nem tudom, hogy hol az ágynemű és miért nem volt még szülői ősszel* és ... szóval értitek. De azért jólnevelten rendeltem a gyereknek kis gesztenyés pólót, amit majd a nemtudommilyen ünnepségen megkap és akkor már igazán itt lesz kisóvodás. Kicsi, mert újrakezdi (ez már milyen hülyeség), de vegyes csoportban a nagyok között (na, ez is hülyeség), de úszni még ne menjen, mert kiscsoportos - na itt szerettem volna a vezető fejéhez vágni, hogy vegyes csoportos, mert abba raktad, akkor oda megy, ahova akar!

Most visszaolvasva, amit írtam, lehet, hogy én veszem nehezebben ezt az akadályt. Majd lelkesítem magam én is.

*Ez mondjuk tényleg rossz, mert egy csomó dologgal nem vagyok tisztában (mikor kell ágyneműt cserélni, meddig alszanak, milyen különórák vannak).

FUCK YOU!

De tényleg.

Szóval az van, hogy Maczkó New Yorkban, én meg Prágában voltam a hétvégén, ezért anyuék elvitték a csajokat Almádiba. És bár én szombaton már hazajöttem, ők csak ma (vasárnap) este jönnek, ami barátok között is azt jelenti, hogy van EGY TELJES NAPOM a gyerekek nélkül a lakásban!! Halleluja!

Na jó, azt már tudtam előre, hogy nem fenékig tejfel, mert ugye kipakoltuk a múlt héten a gyerekszobát, amit nem tudunk visszapakolni, mert az érkezett bútorok egy része törött, ezért újat rendeltek, ami két hét, és a könyvesszekrény (a régi) sehogy sem fér be, így egyenlőre az összes könyv marad a nappaliban (a gyanús dobozokkal együtt, amik még a tavaly szeptemberi költözésből maradtak), de ezen túltettem magam és elhatároztam, hogy ma valami élhető rendet varázsolok a lakásban, például a könyveket igenis visszarakom letisztogatva, mert akkor majd már csak át kell pakolni, meg átnézem a játékokat, mert két hét múlva lomtalanítás és az ilyet akkor kell bonyolítani, amikor egyik gyűjtögető mókus sincsen itthon. Meg esetleg dolgozom egy kicsit*, meg reggel felkelek és egy kávéval leülök a tévé előtt egy órát mittudoménmitcsinálni nyugiban.

AHA

Reggel felkeltem nyolckor. Ez ideáig jó. Főztem egy kávét. Szuper! Majd megfogtam a finom müzlit - mert ugye a gyerekmentes vasárnap csak nem fogok diétázni! - kinyitottam és .... elkezdtem hessegetni a kiáramló ételmolyokat... amik mindenhol ott voltak. A lezárt Ikeás bödönökben is. A zacskókban is. A gyertyás zacskókban is ?!?!?

Szerintetek hogy alakult a napom reggelem többi része?

Reggel tíz óra van és már kipakoltam, kidobtam a fél kamrát, kihordtam belőle mindent a földről ,felmostam és lehordtam mindent a szemétbe + szomszéd szelektívbe, kiraktam a csapdákat, most várom, hogy száradjon és vissza minden, ami maradt. Az lehet, hogy az ételmolyt egyáltalán nem érdekli a száraz tészta?

Maczkó, FYI: a bal oldalon levő izébigyókat is ki kellett pakolnom, de semmit, mondom SEMMIT sem dobtam ki, pakoltam el (becsszó) CSAK a virágtápot raktam át a virágos dobozba, a műanyag keltetőket (vagy mit) raktam a legfelső polcra és a hosszabbítót pakoltam egy polccal feljebb. Viszont, ha sütni akarsz, akkor ne keress lisztet, mert az nincs. Ja, és ez egy olyan titkozatos ételmoly fajta volt, ami eltüntette az összes nyalókát a szemétbe és megette az összes Milka csokit. Valami mutáns izé lehetett....

Az iskolatáska. Átvitt értelemben és nem átvitten is, de a cipeléssel van a legkevesebb gondunk.

Az úgy kezdődött, hogy egy szerdai napon már tudtuk, hogy másnap kezdődik az iskola és Pöttömnek az új ovi. Pöttöm mondjuk hamar elintézte ezt a dolgot, felszökött ugyanis a láza közel 40 fokra, így elrohantam vele orvoshoz, ahol közölték, hogy nagyon beteg, ne menjen óvodába, amitől fogva már semmi baja nem volt, boldogan nyargalászott itthon a lakásban.

Picur mondjuk nem betegedett le, de szerdán legalább ötször látogatta meg a mosdót és persze egyfolytában az iskolát tervezgette, de az egyfolytában alatt azt értem, hogy megállás nélkül. Csak beszélt, beszélt és beszélt (meg néha fosott a drágám), meg beszélt. Délután négykor kétségbeesve hívtam fel Maczkót, hogy ugyan mikor jön már haza, mert most annyira nem egyszerű nekünk, hárman lányoknak. Hazajött, én meg gyorsan elmentem, mert még füzetborítókat kellett vennem, ugyanis vettem néhányat, de nem eleget, mert ahhoz ugye meg kellett volna előre számolni a füzeteket és hát én nem tervezek ennyire előre. Meg boltban is voltam, uzsonnát venni, szóval a gyerek szeptember 1-én viszonylag jól felszerelkezve indult el a suliba, volt nála táska, meg matekdoboz, meg (név nélküli) technika doboz sok cuccal, meg három tekercs krepp-papír, meg rajzlapok, meg tornafelszerelés. Meg uzsonna. Amit a Drágám nem evett meg, mert a tanárnéni nem mondta, hogy mikor lehet és amikor a többiek reggeliztek (mármint akiknek be van fizetve a tízórai és az uzsonna is), akkor nem akarta megenni, mert akkor nem marad tízóraira, de aztán meg már tízórai szünet nem volt, csak olyan, amikor pisilni kellett menni. Meg olyan, amikor ebédelni, de borsófőzeléket, amit nem szeret, de megkóstolt - "Hátha máshogy főznek, Anya", de végül nem ette meg, mert nem főznek máshogy. Így aztán az első nap végén volt egy nagyon felpörgött, nagyon éhes és végtelenül fáradt gyerekünk, aki nem emlékezett semmire az első napjából, csak arra, hogy nem a kinézett kislány mellé ült és hogy volt a Honvédzenekar az évnyitón. De nagy nehezen levarázsoltuk aludni + kapott enni és akkor minden más is eszébe jutott :-) hogy be kell kötni a könyveket, de csak azokat kell visszavinni, amilyen órájuk lesz. Órarend szerint. Amit nem kapott.

Mindegy, megoldottuk és másnap is időben és viszonylag feleszerelve eljuttattuk az iskolába, ahol más sokkal jobb napja volt, ugyanis volt a kedvenc órája, az angol. No comment. Meg megtudta a padtársa nevét, meg azt, hogy a második köteteket is be kellett volna vinni a könyvekből (hm, ezek még nem voltak bekötve), meg azt is, hogy kell könyvjelző a könyvekbe. Így aztán iskola után elmentünk a Röltexbe szalagot venni, ahol megint hárommal kevesebbet vettünk, mert - találjátok ki - nem számoltam meg előre a könyveket. Valami gyanús, ugyanis a sarki papírboltban már előre köszönnek, naponta járok oda hiányt pótolni. Mindegy, pénteken szembesültem vele, hogy a többi friss iskolás anyuka se jobb, bár ők például nem mentek előbb a gyerekért mint kellett volna. Először nem értettem, hogy miért csak én vagyok jelen, de aztán egy nagyon kedves anyukatárs felvilágosított, hogy van ez az órarend dolog, amit ha megnézek, ki tudom sakkozni, hogy hányra kell a gyerekért menni... ja, kérem...Na, mindegy, ezt is tudom.

Picurt szerencsére egyenlőre nem zavarja, hogy egy kissé szét vagyunk csúszva, pedig a körülmények kevésbé ideálisak, most már a lakást is atomjaira szedtük, ugyanis így az iskolakezdésre megérkeztek a bútorai is, ami miatt ki kellett pakolnunk a gyerekszobát. Elég ha azt mondom, hogy minden gyerekkönyvünk a nappaliban hever + néhány játék és egyéb, gyanús doboz is. De most majd rend lesz. Legalábbis én ebben bízom.

Meg Picurban, akik fáradt, de lelkes és okos és már kapott csillagot ("Mert jó voltam, Anya, azt csináltam, amit kellett!" - de azt nem tudjuk máig sem, hogy mi volt a feladat) és egyáltalán nagyon büszke, nagy iskolás.

Túl vagyunk az iskola első napjain, minden szép és jó, kész csoda, hogy túléltük, én nem is értem, hogy ezt hogyan lehet innentől fogva hosszútávon majd csinálni, ha előre elmondjátok, hogy ez SZÜLŐKÉNT ilyen, akkor a gyerek marad az óvodában örökre. Nem tudom, hogy tudtátok-e, de itt reggel időre kell menni és korán és előre be kell pakolni a táskát és be kell kötni a könyveket olyan átlátszó izébe, amit csak Maczkó tud kezelni és időben le kell fektetni a gyereket, ergo időben haza kell(ene) jönni Gárdonyból (ahonnan egyébként se akarunk eljönni soha), meg uzsonnát kell csomagolni azaz egy nappal előre el kell dönteni, hogy mit vigyen a gyerek másnap és azt meg is kell venni a boltban, meg mit tudom én, de szörnyű.

A gyerek viszont élvezi és szép, szóval nézzétek inkább őt.

- Jaj, pókhálós lett a kezem!! - visítja a Kicsi.

- Gyere, segítek, tudom a megoldást - mondja a Nagy és elviszi a Kicsit kezet mosni. A közvetlen veszély el van hárítva, de a Kicsi azért bizalmatlanul nézegeti a kezét. A Nagy is megszemléli a pókháló maradékát és megnyugtatóan közli:

- Szerintem nem volt otthon.

Pöttöm kérésére a nagy Bogyó és Babóca könyvet mesélem, ami egyébként tényleg jó*, van benne rendes történet, egy kicsit vicces is, meg valahogy kerek az egész, többek között attól, hogy a kis bogárkák egész világát magában foglalja és nem egyszer utal a többi Bogyó és Babóca történetre. Előjönnek a régi szereplők, láthatóvá válnak az előző cselekvések eredményei, illetve jól tapinthatók a szereplők jellemvonásai meg Pöttöm analitikus jelleme. Ami egy kicsit megnehezíti a történetek gördülékeny lefolyását. Mert mondjuk van nekünk egy Sünink, aki felajánlja, hogy elviszi Bogyót és Babócát a tölgyfáig, hiszen éppen arra megy, meglátogatni barátját, a Mókust. "A Regőt." - teszi hozzá komolyan a Kicsi - "Tudod, Anya, akinek elgurult minden elesége a Bogyó meg a Katica segítettek neki visszavinni mindet, így (mutatja az adogatást a kis kezeivel), hogy ne sírjon és ne legyen éhes télen. Emlékszel? Én emlékszem." Én is emlékszem, ebben megegyezünk és haladunk tovább a tölgyfától. Aminek aljába odarajzolták a hörcsögöt. "Aki megette a virágok szárát, emlékszel Anya, hogy ő volt? Ugye ő volt? De aztán már nem ette meg. És most sem eszi, látod, Anya?". Látom, látom, meg azt is, hogy a mese úgy folytatódik, hogy jön a béka ("Őt még nem ismerem") és felveszi a hátára Bogyót és Babócát és elkezd velük ugrálni ("Mert a békák ugrálnak, Anya, tudtad? Meg brekegnek, ő is fog brekegni mindjárt"), meg brekeg ("LÁTOD!"), de Bogyó és Babóca rosszul lesz a hátán ("Mert nagyon ugrál, Anya") és akkor jön a vonat ("Sínen, látod, Anya? Apa vonata is sínen jött"), aki hozza a Hangyakirálynőt ("Aki a hangyákkal lakik, Anya").....és így tovább és így tovább.

És ez még csak a Bogyó és Babóca. Picur ma este a Császár új ruhája című mesét választotta, ami ugye arról szól, hogy jól átverik a császárt a nagy semmivel, hát, na ezt elmesélni nem volt piskóta. Mert ugye jöttek a vándorok, akik takácsnak adták ki magukat. A csalók.... - "Milyen csalók, Anya? A takácsok csalók? A vándorok a takácsok? A csalók? Miért csalók Anya? A takácsok a csaló vándorok?" ......és úgy tettek, mintha szőnének valamit. Amint a levegőt szőtték - "Miért a levegőt szőtték, Anya? Kik szőtték? A csalók? Azok a takácsok?".... és úgy tettek, mintha ráadnék a Császárra az új ruháját, amit minden tanácsosa megdicsért - "Anya, mit? A semmit? A ruháját? Anya, miért a levegő a ruhája? A levegőt dicsérték meg? A takácsok? A csalók?"....Huh...

Mondjuk nem csoda, hogy jól kirakózik. "Honnan tudtad, hogy oda kell rakni?" - kérdezi tőle Picur, enyhén hitetlenkedve. "Hát, megnéztem." - jön az egyszerű válasz, mert nem érti, hogy mit nem értünk, hiszen oda van rajzolva, csak meg kell nézni és a helyére kell tenni. Logikus, nem? 

*igen, szerintem tényleg jó, ez van, nekem tetszik.

Nehéz napunk volt, jön a szeptember, ezt érzi mindenki*, így talán a kelleténél többször felkaptam ma a vizet, na, hát van ilyen. De mivel ez senkinek sem jó, ilyenkor igyekszem este helyre billenteni a mérleget és hosszabban beszélgetni az élet dolgairól a Csajokkal, aminek keretében ma a hullócsillagok témakörét jártuk körül. Mivel mentálisan már igyekszem a decemberre is felkészülni, meg tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mi zajlik a kis fejükben, megkérdeztem, hogy ők mit kívánnának. Először is jólnevelten, de határozottan azt felelték, hogy azt nem mondják el, mert akkor nem teljesül, mert ők már láttak hullócsillagot Gárdonyban és kívántak. Legalábbis Picur kívánt, Pöttöm meg sajnos nem látta a hullócsillagot és nem is jutott eszébe semmi, de szerencsére Picur elmesélte neki, így elképzelte, hogy azt kívánja, amit Picur. Abból, ahogy ezt megvitatták egyértelműen kiderült, hogy nem először beszélnek erről és hogy tényleg nagyon erősen VÁRJÁK, hogy mikor teljesül a kívánságuk. Mert hát látták a hullócsillagot...

"Az én kívánságom tuti teljesülni fog!" - mondta Picur, miközben engem lesett, mert hatévesen már a hit és tudás határán lebeg. Hallani lehetett a kis agyában forgatja a hullócsillag gondolatát, a nagyon erős kívánságát és sejtést, hogy hogyan is működnek ezek a dolgok igazából.... míg végül erősen rám nézett és azt mondta: "Bár még Gárdonyban nem teljesült és itt Balatonon sem, akárhogy is néztem a RUHÁSSZEKRÉNYEM. Biztosan a Szüret utcában teljesül majd...".

Szerencsére ültem, így nem padlóztam le teljesen. Hogy képes egy hatéves ennyire - nem is tudom - okosan, empatikusan, érzékenyen és manipulatívan viselkedni egyszerre???**

Rutinos anyukaként mondjuk rögtön tovább léptem arra, hogy a hullócsillagok egyik trükkös tulajdonsága, hogy nem tudjuk, hogy MIKOR teljesülnek a kívánságaink, ilyenkor igazából csak megfogalmazzuk őket, aztán ha eljött az ideje, akkor vagy teljesülnek vagy mi teljesítjük őket vagy elfelejtjük őket és igazán meglepődünk, amikor szembejönnek. Ezen elszórakoztunk egy ideig, majd a lányoknak eszükbe jutott, hogy én mit kívánnék, mert én elmondhatom, mert idén még nem láttam hullócsillagot, tehát nem kívántam, tehát még nem titok. Arra gondolva, hogy ez végszónak is jó lesz, meg igaz is, meg hallani is jó, azt mondtam, hogy "Én azt szeretném a legjobban, hogy Ti boldogok legyetek!", amire Picur elmosolyodott/meghatódott,  huncutul rám nézett és azt kérdezte:

"Nem egy füldugót kérnél inkább?"

Így aztán végül szívünkben túlcsorduló szeretettel nagy röhögések közepette feküdtünk le aludni.

*sajnos a diákok is

**khmm, csak hogy én is hasonló stílusban folytassam: remélem, Maczkó Te is érted, hogy mi a feladatod NYban!!!

Bakker, miért azt kell elmutogatni az activity-ben, hogy mit-tudom-én, "ugróegér"? Mi a francért nem olyan életszerű helyzeteket gyakorolunk inkább be, mint például "Tengerisünbe léptem, adjatok ecetet!".

Az útiszótárak is olyan teljesen felesleges információkkal vannak tele, mint a "tessék-kérem-köszönöm". Ecet, basszus, azt írjátok, hogy mondják horvátul, hogy ECET!

*Tudom, tudom, google, internet, digitális világ.. Nálam a szokásos pánik-reakció lépett életbe: gyorsan felhívtam Maczkót Magyarországon, hogy mondja meg, mit csináljak. És ő megmondta. És ez egyenlőre nem segített.

Én egyke vagyok. Ezt már mondtam, tudom. De teljesen egyke, mármint úgy értve, hogy nem volt testvérem sohasem. Most viszont van két lányom. Akik testvérek. És akiket egyformán ugyanabban a családban nevelünk, nagyjából azonos irányelvek mellett. Bár ezt valószínűleg senki sem hinné el nekünk.

Picur csöndes, álmodozó, megfigyelő és hisztis. Érdeklődve szemléli a gyerekeket a vízben, egészen közel meg hozzájuk, befurakszik a személyes terükbe, mosolyog és bátran próbál a háromszavas szókincsével angolul kommunikálni. A német és horvát gyerekekkel. Egyébként sikeresen, a fogócska elég univerzális játék, azt minden nyelven érti mindenki, hogy "Megvagy!".

Pöttöm gyanakvóbb és talpraesettebb. Fenyegető tekintettel rohan a lift felé, elijesztve a német és horvát gyerekeket, mert ő akarja megnyomni a gombot. Ő a legkisebb, mégis befurakszik az első sorba, majd vicces arcokat vág, ha valaki csúnyán néz rá, egy kis bohócra pedig senki se haragszik. "Upsz!" - mondja, miután fellökött egy gyereket és bocsánatkérő tekintettel, színpadiasan megvonja a vállát, ez is univerzális, a némafilmek korában sztár lenne belőle.

Picur a reggelinél körülnéz, elgondolkozik, majd óvatosan kivesz néhány croissant a kosárból, leül és akkurátusan megeszi azokat, minden falatot egyenként megvajazva. Pöttöm határozott léptekkel a kenyérkosárhoz megy, kiveszi a csücskét, leül és megeszi. "Ne nézzük meg, mi van még?" - kérdezem. "Nem, én ezt szeretem. Magában."

"Menj le egyedül!" - hangzik a közös válaszunk valami kérésre, mind a kettőjüknek, igaz különböző időpontban. Picur elkeseredik, el is sírja magát, "nem akarok egyedül menni, gyere velem, kérlek" - bőgi. Pöttöm viszont felháborodik: "Egyedül menjek? Azt akarod, hogy elessek?" - kérdezi vádló hangon, szemöldökét összehúzva.

"Miért néz ez bennünket?" - kérdezi Pöttöm rosszallóan tőlem a liftben, ahol egy kisfiú valóban minket bámul. "Biztosan szeretne barátkozni" - válaszolom örök optimistán, mire Pöttöm csak forgatja a szemét (nem tudom, hogy rám vagy a kisfiúra, valószínűleg mind a kettőnkre, hiszen ez nem megy ilyen egyszerűen, Pöttöm barátságáért meg kell küzdeni). Picur viszont mást válaszol: "Vagy az érdekli, hogy milyen nyelvet beszélünk." - és basszus, neki lehet igaza, tényleg azóta bámul minket, mióta megszólaltunk, egy nemzetközi közegben a magyarok mindig csodabogarak. 

Picur egy vizipók, Pöttöm nem mer a víz alá bukni, Picur esetlenül fut, Pöttöm simán atletizálhatna, Picur az első sorban táncol és az animátor lány minden lépését követi, Pöttöm riszál, ahogy neki tetszik, nem érdekli a koreográfia egyáltalán, Picur imádja az állatokat (kivéve a cápákat), Pöttöm fél a kutyáktól (de a cápáktól saját bevallása szerint egyáltalán nem!), Picur szép történeteket mesél, Pöttöm kiválóan old meg logikai feladatokat... és mind a kettő tökéletes, az enyém!

Lassan vége a nyárnak, vége a végtelenül rutinos nyugalomnak, aminek szükségességét minden évben megkérdőjelezem, pedig nem kellene. Mert a a lányok számára a nyáron a legfontosabb választás igenis az, hogy a zöld pöttyös vagy a rózsaszín pöttyös fürdőruhát vegyék-e fel, hogy milyen fagyit egyenek aznap vagy mi legyen az az egy, de EGYETLENEGY dolog, amit kérnek a borfesztiválon*. Senki sem vágyik ennél több izgalomra, még a nyár végén sem, még itt, Horvátországban sem. Jó, egy kicsit sarkítok, itt ugyanis kifejezetten sok program van: két óránként beindítják 15 percre az óriáscsúszdát (!!!!)** és minden este van minidiszkó. Öööö... ennyi? Ja, nem, még van svédasztalos reggeli és vacsora, ahol - idézem Pöttömöt - "mi nyomhatjuk a narancslevet, Anya, MIII nyomhatjuk MADUNKNAK!! Nagylány vagyok, én is, Anya, nagylány, magamnak nyomom a narancslevet!".

Ők boldogan futnak minden reggel ugyanahhoz az asztalhoz, ugyanazt választva reggelire, utána ugyanabba a medencébe, ugyanazon a csúszdán, ugyanazokkal a gyerekkel. Tegnap nyughatatlan nagyanyjukkal felvetettük, hogy nézzük meg már ezt a várost itt, ami bő öt perc sétányira van, kb. húsz perc alatt bejárható és nagyon helyes, de csak felháborodott pillantásokat kaptunk ("Most?" - hogy klasszikust idézzek), de végül okosan megoldottuk a problémát és mi elmentünk a nagymamával, míg a lányok itt maradtak a család egyetlen használható tagjával, a nagypapával a szállodában.

Végül is, igazuk van. Feltöltekeztek mamából, nagymamából, nagypapákból, Balatonból, a Medencei tóból, kisimultak, kikerekedtek (mérleg szerint is), legszebb nyári emlékeket gyűjtöttek (mert ennyire tudatosak! "Anya, nekem a legszebb nyári emlékem ez lesz!") és egy kicsit készültek az őszre ("Katica lesz a jelem" - ismételgeti a Kicsi - "mert az nagyon szép, Apu választotta nekem és én szeretem.").

Persze idén sem mentünk Kapolcsra, se kirándulni, se biciklizni, se Füredre, de még a veszprémi állatkertbe se, sőt még a Bergmanba se és egyáltalán sehova se***, aztán mégis máris itt a vége, fuss el véle!

* A nyalóka és beülős trambulin között nehéz a választás, kivéve, ha itt van Apa, mert akkor mind a kettőt lehet, mert akkor egyébként is a világok legjobbika van, mert - mint említettem - itt van Apa.

**15 percre indítják be napi négyszer a csúszdát. Én ezen kiakadtam. Teljesen feleslegesen, ugyanis a gyerek legalább megtanulta, hogy mikor mutat az óra delet, kettőt, négyet és hatot. És nem lázadozott, hanem várt, nyugodtan. Végül is ráérünk, nyár van...

*** Csak Cserkére, mert az "a mi családi programunk"?!?!?

- Anya, szerintem a Fáncsi a legszebb kutya a világon, mert szeretem!

Szívem megtelik szeretettel nekem is, mire...

- Vagyis, inkább a Fáncsi a legszebb ÉLŐ kutya a világon, mert azért a plüss kutyák sokkal helyesebbek.

Hallom, hogy az emeleten veszekednek, Pöttöm kiabál is, majd lerobognak egymás után a lépcsőn, Picur elől, Pöttöm elég bűnbánó tekintettel utána, majd hirtelen Picur szembe fordul a Kicsivel és nagyon felháborodott hangon ezt mondja:

- Még kiabáltál is Velem! És én még azt hittem, hogy Te vagy a legcukibb kistesó a világon!!!!

Pöttöm: Mikor jön az én apukám? - ránéz Picurra - A mi apukánk? A Maczkó? Már nagyon hiányzunk neki.

Pöttöm: Anyu, apu is ide jön? Hozzánk? A hétvégén? És itt marad? Lesz HURRÁ!

Pöttöm: Anyu, jön a vonat, nézd! Ilyen vitte el az apukámat is Budapestre.

És akkor, tádám, megjön Maczkó! Beülünk egy étterembe, a Kicsi átöleli és közli vele, hogy szereti. Ritka pillanat a kis Vadóctól. Másnap reggel korán kelünk, visszük Fáncsit sétálni mi csajok, a nagy esőzés után, gumicsizmában, pocsolyáknál. Ennek ellenére a Kicsi tíz perc után így szól:

- Jaj, szegény Apa, egyedül van otthon, menjünk haza hozzá!

Megyünk. Otthon mesélem Maczkónak mesélem a történetet, aki megerősíti:

- Igen, egyedül voltam itthon...

Mire Picur:

- És élvezted?

:-))))))

A Nagy Beszélgetések ideje alatt Pöttöm sem unatkozott, beszerzett egy puklit a homlokára, egy vágást a lábára és pár sebet és kék foltot a térdére. Ezen kívül megtanulta a "tabletta", a "hittan", a "körhinta" és a "politológus" szavakat ("Anya, Te tényleg politológus vagy?" - kérdezte hitetlenkedve, majd néhány napig furcsán méregetett). Illetve nővére nyomdokaiba lépve* bővített a BULI fogalmát, valahogy így:

Picur: Anya, ma este lemegyünk a buliba?

Pöttöm: A buliba? Hova? Az almádi bornapokra ünnepre?

Én: Ma nincs buli. Most Almádi napok vannak, de csak a hétvégén. Oda le tudunk menni.

Pöttöm: Hova? A buliba? ... - elgondolkodik - A Budapest Bárra?

Én: Nem, nem lesz Budapest Bár. Almádik napok lesz a hétvégén.

Pöttöm: Nem lesz Budapest Bár, a buli? A hétvégén lesz?

Én: Nem lesz. Buli lesz.

Pöttöm: Buli? Hol?

Én: Itt, Almádiban. A hétvégén lesz Almádi napok, oda tudunk menni.

Pöttöm: Az a Borfesztivál?

Én: Nem, az majd később lesz. Most Almádi napok vannak.

Pöttöm: Ma? Ma vannak Almádi bornapok?

Én: Nem. Most egy olyan fesztivál van, amit Almádi napoknak hívnak. Hétvégén vannak koncertek. Majd később lesz Borfesztivál a strandnál, az minden nap lesz.

Pöttöm: Majd később lesz a buli? A Budapest Bár?

Picur (nagyon türelmetlenül): Nem lesz Budapest Bár! Nem érted?

Pöttöm: Nem lesz buli?

Én (megadóan): De lesz buli. Majd meglátjuk mi lesz, de tuti, hogy lesz zene, tánc, éneklés, jó lesz.

Pöttöm: Jó, akkor én a Stuccot éneklem majd.

Én és Picur kórusban: Jó, énekeld!

*Ha még emlékeztek a ló és a póni esetére

Nyár van, a nagy beszélgetések ideje, amikor Picur fejecskéjében felhalmozódott gondolatokat próbáljuk rendbe rakni. Az elmúlt napokban így sikerült érintenünk  a Biblia témakörét (különös tekintettel a farizeusokra, akik vajon gonoszok voltak-e), a templomban való térdelés fontosságát*, a kutyabarátságot, a fiú és lány kutyák megkülönböztetésének titkait (és a fiúkutyák megkülönböztető testrészeinek megtekintését és megbeszélését), az óvodai ballagás emlékeit és Ildikó néni történeteit meg a vírusos szemölcsök gyógyításának módszereit, azok hatékonyságát és az orvosok erről alkotott eltérő nézeteit. Ja, és azt is, hogy fiúk fiúkkal külföldön házasodhatnak.

Én már elfáradtam.

*Ezt kivételesen nem én magyaráztam, hanem Picur nekem: "tudod anyu, azok térdelnek, akik sajnálják Jézust!"

Én kényszeresen sok verset olvasok néha, leginkább olyankor, amikor valami annyira szorít vagy fáj, hogy már el sem bírom mondani, mert azt a vers feloldja. Régen főleg Szabó T. Annát*, de ő népszerű lett, aminek persze örülök, csak hát felemásan, pont úgy mint amikor a Gyűrűk Urát megfilmesítették. Szóval most már nemcsak őt, de ez mindegy is, a lényeg az elementáris élmény, tényleg, fizikailag érzem, ahogy a vers oldja az idegcsomóimat.

Így aztán a gyerekeknek is kényszeresen sok verset mondok, olvasok, a cél persze itt inkább az ütem, a megnyugvás, az esztétika, a közös utazás. Volt, eddig. Picur most már sok-sok Kiss Ottó verset is hallgat, mert szeretném neki is kinyitni ezt az ajtót. Figyeljétek:

Mindenütt babák

Jaj, Istenem,

mindenütt babák,

mondta apa,

ez a négy még vetkőzik,

az a négy már fürdik,

de aztán mindegyiknek

külön pizsama kell,

mire lefekszünk,

reggel lesz,

jaj, Istenem,

mondta apa,

mert most ő vigyáz rám,

anya tüntetni ment

a nők jogaiért,

vagy valami ilyesmi,

mondta apa,

aztán becsukta a szemét,

és elaludt a széken.

Pöttömnek meg ezt:

Birok

Apa, most már ne sétálj, mert le vagy birkózva!

Nem tudom, mit visznek el belőle, de ha a verset nem is, Janikovszky Évát már megkapták ajándékba, ez tuti, Picur imádja a "ha én FELNŐTT volnék" kötetet**, hülyére olvassuk, különösen azokon a napokon, amikor anya túl felnőtt és ez mindenkinek jót tesz, neki és nekem is. Mert ugye "Nem tudom, miért van az, hogy a felnőtt csak akkor igazán boldog, ha a gyerek jól viseli magát. Mi öröm van abban?"

Valószínűleg egyébként ebből adódik, hogy amikor ma könyvet akartam venni ajándékba és megkérdeztem, hogy mégis mit vegyek, nem tudtam értelmezni azt a választ, hogy "már úgyis túl sok könyve van". Az mennyi, a túl sok? Nem olvassa mindet? Hát most nem. Én a gyerekek szobájában található könyvek közül szinte mindent olvastam (mondjuk 5%-ot nem, de azok egy része rémes kommunista kiadvány vagy számomra valahogy nem értelmezhető újkori mese). És van olyan mesekönyv, amit általános iskolában olvastam. És van olyan, amit gimnáziumban és van olyan, amit most először nekik, de mind a kezembe került egyszer és ha megszólított, többször olvastam. Van, amit anyu ajánlott és velem együtt imádott, de - és ez kritikus! - van, amit ő kifejezetten nem szeretett, én meg imádtam, ami persze csak úgy volt lehetséges, hogy ott volt a polcon. Van ez nálunk is, én a Janó és Janka meséket nem nagyon bírom, a lányok viszont újra és újra kérik?!? Nincs túl sok könyve senkinek sem.***

* Most éppen ezt, végtelenítve.

**Jó, Réber László rajzai nélkül nem ugyanaz, de ezt találtam meg, bocs.

*** Persze ez is szocializáció kérdése. Éppen arról beszélgettünk a telefonban anyuval, hogy a lányok túl sok mindent kapnak ajándékba, felesleges ez a sok cucc. Mondtam, hogy igen, ne is mondja, megint vettem könyvet. "De az más!" - jött rögtön a válasz. Mert az tényleg más.

Fellépés előtt öltöznek a lányok, mi kicsit késtünk, ezért én vagyok a teremben az utolsó anyuka, de én is már az utolsó simításokat végzem Picur haján. A tánctanár körülnéz és szól a társának, hogy csukja be az ajtót, mert már elmentek a szülők és nehogy kiszökjenek a gyerekek. Picur felkapja a fejét, körülnéz és nagyonkamasz hangon rám sziszeg:

- Anya, menjél már!

Ciki lettem.

Forrás: @vskafandre

"Rossz gyerek nincs, csak eleven!" - tartja a mondás.

...hmm... nem is tudom

Azért, amikor a legozó (és ergo nem rá figyelő) Nagy mellé leül a Kicsi és szépen, kimérten a ZOKNIJÁBA DUGJA A LEGKISEBB LEGO DARABKÁT (!?!?!), azt én rosszalkodásnak hívom.

Mint ahogy azt is, hogy este alvás helyett kiszökik a szobából, lenyúlja a talpmasszírozó hengeremet, bemegy a szobájába és azzal csapkodja a falat (!?!?), majd amikor bemegyek, gyorsan az ÁGYA ALÁ DUGJA a hengert.

Arról meg ne is beszéljünk, amikor elálmodozó nővére mögé bemászva, egy tini nindzsa ügyességével hirtelen letolja Picurt a buszmegállóban az ülésről és utána nevetve lóbálja a lábát és csakazértsem engedi visszaülni őt.

Szóval szerintem a rossz és az eleven nem egymást kizáró vagy helyettesítő kategóriák, hanem kifejezetten összekapcsolható, egyenesen szinergiára hajlamos jellemzők. Ahol a szinergia maga Pöttöm.