sze
11

Kedves Univerzum!

| Szerző: Babek | 10:19 am

FUCK YOU!

De tényleg.

Szóval az van, hogy Maczkó New Yorkban, én meg Prágában voltam a hétvégén, ezért anyuék elvitték a csajokat Almádiba. És bár én szombaton már hazajöttem, ők csak ma (vasárnap) este jönnek, ami barátok között is azt jelenti, hogy van EGY TELJES NAPOM a gyerekek nélkül a lakásban!! Halleluja!

Na jó, azt már tudtam előre, hogy nem fenékig tejfel, mert ugye kipakoltuk a múlt héten a gyerekszobát, amit nem tudunk visszapakolni, mert az érkezett bútorok egy része törött, ezért újat rendeltek, ami két hét, és a könyvesszekrény (a régi) sehogy sem fér be, így egyenlőre az összes könyv marad a nappaliban (a gyanús dobozokkal együtt, amik még a tavaly szeptemberi költözésből maradtak), de ezen túltettem magam és elhatároztam, hogy ma valami élhető rendet varázsolok a lakásban, például a könyveket igenis visszarakom letisztogatva, mert akkor majd már csak át kell pakolni, meg átnézem a játékokat, mert két hét múlva lomtalanítás és az ilyet akkor kell bonyolítani, amikor egyik gyűjtögető mókus sincsen itthon. Meg esetleg dolgozom egy kicsit*, meg reggel felkelek és egy kávéval leülök a tévé előtt egy órát mittudoménmitcsinálni nyugiban.

AHA

Reggel felkeltem nyolckor. Ez ideáig jó. Főztem egy kávét. Szuper! Majd megfogtam a finom müzlit - mert ugye a gyerekmentes vasárnap csak nem fogok diétázni! - kinyitottam és .... elkezdtem hessegetni a kiáramló ételmolyokat... amik mindenhol ott voltak. A lezárt Ikeás bödönökben is. A zacskókban is. A gyertyás zacskókban is ?!?!?

Szerintetek hogy alakult a napom reggelem többi része?

Reggel tíz óra van és már kipakoltam, kidobtam a fél kamrát, kihordtam belőle mindent a földről ,felmostam és lehordtam mindent a szemétbe + szomszéd szelektívbe, kiraktam a csapdákat, most várom, hogy száradjon és vissza minden, ami maradt. Az lehet, hogy az ételmolyt egyáltalán nem érdekli a száraz tészta?

Maczkó, FYI: a bal oldalon levő izébigyókat is ki kellett pakolnom, de semmit, mondom SEMMIT sem dobtam ki, pakoltam el (becsszó) CSAK a virágtápot raktam át a virágos dobozba, a műanyag keltetőket (vagy mit) raktam a legfelső polcra és a hosszabbítót pakoltam egy polccal feljebb. Viszont, ha sütni akarsz, akkor ne keress lisztet, mert az nincs. Ja, és ez egy olyan titkozatos ételmoly fajta volt, ami eltüntette az összes nyalókát a szemétbe és megette az összes Milka csokit. Valami mutáns izé lehetett....

A bejegyzés trackback címe:

https://babek.blog.hu/api/trackback/id/tr3611694217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása