Én kényszeresen sok verset olvasok néha, leginkább olyankor, amikor valami annyira szorít vagy fáj, hogy már el sem bírom mondani, mert azt a vers feloldja. Régen főleg Szabó T. Annát*, de ő népszerű lett, aminek persze örülök, csak hát felemásan, pont úgy mint amikor a Gyűrűk Urát megfilmesítették. Szóval most már nemcsak őt, de ez mindegy is, a lényeg az elementáris élmény, tényleg, fizikailag érzem, ahogy a vers oldja az idegcsomóimat.
Így aztán a gyerekeknek is kényszeresen sok verset mondok, olvasok, a cél persze itt inkább az ütem, a megnyugvás, az esztétika, a közös utazás. Volt, eddig. Picur most már sok-sok Kiss Ottó verset is hallgat, mert szeretném neki is kinyitni ezt az ajtót. Figyeljétek:
Mindenütt babák
Jaj, Istenem,
mindenütt babák,
mondta apa,
ez a négy még vetkőzik,
az a négy már fürdik,
de aztán mindegyiknek
külön pizsama kell,
mire lefekszünk,
reggel lesz,
jaj, Istenem,
mondta apa,
mert most ő vigyáz rám,
anya tüntetni ment
a nők jogaiért,
vagy valami ilyesmi,
mondta apa,
aztán becsukta a szemét,
és elaludt a széken.
Pöttömnek meg ezt:
Birok
Apa, most már ne sétálj, mert le vagy birkózva!
Nem tudom, mit visznek el belőle, de ha a verset nem is, Janikovszky Évát már megkapták ajándékba, ez tuti, Picur imádja a "ha én FELNŐTT volnék" kötetet**, hülyére olvassuk, különösen azokon a napokon, amikor anya túl felnőtt és ez mindenkinek jót tesz, neki és nekem is. Mert ugye "Nem tudom, miért van az, hogy a felnőtt csak akkor igazán boldog, ha a gyerek jól viseli magát. Mi öröm van abban?"
Valószínűleg egyébként ebből adódik, hogy amikor ma könyvet akartam venni ajándékba és megkérdeztem, hogy mégis mit vegyek, nem tudtam értelmezni azt a választ, hogy "már úgyis túl sok könyve van". Az mennyi, a túl sok? Nem olvassa mindet? Hát most nem. Én a gyerekek szobájában található könyvek közül szinte mindent olvastam (mondjuk 5%-ot nem, de azok egy része rémes kommunista kiadvány vagy számomra valahogy nem értelmezhető újkori mese). És van olyan mesekönyv, amit általános iskolában olvastam. És van olyan, amit gimnáziumban és van olyan, amit most először nekik, de mind a kezembe került egyszer és ha megszólított, többször olvastam. Van, amit anyu ajánlott és velem együtt imádott, de - és ez kritikus! - van, amit ő kifejezetten nem szeretett, én meg imádtam, ami persze csak úgy volt lehetséges, hogy ott volt a polcon. Van ez nálunk is, én a Janó és Janka meséket nem nagyon bírom, a lányok viszont újra és újra kérik?!? Nincs túl sok könyve senkinek sem.***
* Most éppen ezt, végtelenítve.
**Jó, Réber László rajzai nélkül nem ugyanaz, de ezt találtam meg, bocs.
*** Persze ez is szocializáció kérdése. Éppen arról beszélgettünk a telefonban anyuval, hogy a lányok túl sok mindent kapnak ajándékba, felesleges ez a sok cucc. Mondtam, hogy igen, ne is mondja, megint vettem könyvet. "De az más!" - jött rögtön a válasz. Mert az tényleg más.
