Jól vagyunk, mondom mindenkinek mosolyogva, aki kérdezi, pedig hát dehogy, vagyis izé, rosszul se vagyunk, de szerintem jól se vagyunk, talán a legjobb, ha azt mondom, hogy nagyon koncentrálunk. Nagyon koncentrálunk arra, hogy összerakjuk valahogy az életünket, gyakorlatilag is (különórák, ki mikor kivel és hogyan), meg elméletben is, így nincs időnk jól vagy rosszul lenni.
Ez ma leginkább Pöttömön látszott, aki a nyári szünet után berobbant néptánc órára, ahonnan 45 perc múlva rég nem látott, óriási lelkes vigyorral jött ki, hogy "Anya, UGYANAZT játszottuk mint tavaly!". Ugyanazzal a néptánc oktatóval, majdnem ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanott. Mert van, ahol rendben van a világ.
Ez az új óvoda azért neki sem egyszerű, pedig két nagyon helyes óvó nénije van, de szerintem érzi az én fenntartásaimat is, azt hogy még kívülálló és azt, hogy itt bizony nincs ott a folyosó végén Picur. Reggel persze sír és kétségbeesve szorongatja Párna kutyáját (hogy legyen barátja az oviban! - a szívem szakad meg) és próbál rávenni arra, hogy csak ma, csak pont ma ne menjünk óvodába. De persze megyünk és Pöttöm egy hős, mert minden reggel eljön az a pillanat, amikor a sírdogálás és az átöltözés után vesz egy nagy levegőt, ad egy puszit és fogja magát és besétál a csoportszobába. Ott ledobja Párnát az alvós kosárba és határozottan elmegy játszani. Szinte érezni az elhatározást a levegőben, amikor azt mondja magának, hogy "na, jó, akkor csináljuk!". Délutánra persze már vigyorog és alig akar hazajönni, a délutános óvó néni meg lelkesen meséli, hogy "ma Pöttömnek nagyon jó napja volt, jól evett, nagyot aludt és nézze anyuka, milyen lelkesen homokozik", nekem meg nincs szívem elmesélni neki, hogy ez a gyereknél a default setting avagy alapbeállítás, ha nem eszik és nem alszik, akkor már nagyon aggódunk. Anyai szemem azért látja, hogy ma délután is egyedül rohangált az udvaron és éppen egyedül mászott fel egy mászókára, de mondjuk azt is hallom, hogy sokat emleget egy kislányt, akiről az óvó nénik is azt állítják, hogy a barátja. Jaj, nagyon remélem, hogy tényleg a barátja, bakker legszívesebben bemennék az óvodába és szereznék neki barátokat vagy mit tudom én, kiadnám feladatba minden gyereknek, hogy legyen jóba Pöttömmel, de hát ez nem így működik, nekem marad azt itthoni lelkesítés.
Meg a csendes (és remélem észrevehetetlen) fintorgás, hogy itt milyen furcsán mennek a dolgok, mert ez az ovi, nem is a mi ovink, ez valami félreértés, én magam sem értem, hogy miért vagyunk itt, hát még a kapukódot sem tudom megjegyezni, meg itt mindent másképp csinálnak, ugyan már miért kell aláírnom, hogy megkaptam az ebédcsekket, az csak hülye felesleges adminisztráció és miért nem tudom, hogy hol az ágynemű és miért nem volt még szülői ősszel* és ... szóval értitek. De azért jólnevelten rendeltem a gyereknek kis gesztenyés pólót, amit majd a nemtudommilyen ünnepségen megkap és akkor már igazán itt lesz kisóvodás. Kicsi, mert újrakezdi (ez már milyen hülyeség), de vegyes csoportban a nagyok között (na, ez is hülyeség), de úszni még ne menjen, mert kiscsoportos - na itt szerettem volna a vezető fejéhez vágni, hogy vegyes csoportos, mert abba raktad, akkor oda megy, ahova akar!
Most visszaolvasva, amit írtam, lehet, hogy én veszem nehezebben ezt az akadályt. Majd lelkesítem magam én is.
*Ez mondjuk tényleg rossz, mert egy csomó dologgal nem vagyok tisztában (mikor kell ágyneműt cserélni, meddig alszanak, milyen különórák vannak).
