- Bili, pííí! - közli ellentmondást nem tűrően és már tépi is le a pelenkát, én meg futok mint a jól nevelt rabszolga anyuka, hozom a bilit és tényleg, láss csodát belepisil!!! Eszméletlen büszke vagyok, persze, és közben elkönyvelem, hogy jó, akkor most, a tél elején kezdjük a szobatisztaságot, nem tavasszal, hát ki vagyok én, hogy eldöntsem.
Veszünk új fogkefét, kapnak mellé új fogmosópoharat is, a régi már nagyon gáz, alig várom, hogy kidobjam. Hazamegyünk, minden lánynak odaragasztom a saját jelét a pohara aljába (fő a békesség), megkapják az új fogkeféket, én meg fogom és kidobom a régit, hurrá! Pöttöm elképedve nézi a ténykedésem, odamegy a kukához, felháborodva kiveszi a fogkeféjét és a régi poharát, mutatja, hogy mi az, biztos véletlenül dobtam ki, hát ez nem szemét, ez az övé, viszi is vissza a fürdőszobába. Most én nézek elképedve, de viszonylag gyorsan magamhoz térek, futok a fürdőbe, elveszem újra a fogkefét és a poharat, leguggolok Pöttöm mellé és szépen elmagyarázom, hogy van új pohár, új fogkefe, ez piszkos és régi és kidobjuk. Figyel nagyon, egyre gondterheltebb, "nem-nem" mondja, de én mégis elveszem a cuccokat, kiviszem a konyhába és kidobom. Visítva jön utánam, azonnal kihalászik mindent a szemétből és tanulva az előzményekből már fut is mint a nyúl. Én meg utána, nagy nehezen visszaszerzek mindent és leviszem a kukába. Pöttöm addig bemegy a fürdőszobába és földhöz vágja az új cuccait, a miheztartás végett, majd elkeseredve bőg, a Földikutyával vigasztalódik és látszik rajta, hogy na, csak ahhoz merjen hozzányúlni valaki, azt megbánja, fogja, öleli, nem bíz semmit a véletlenre, hiszen megtanulta, hogy a magántulajdont nem tisztelik ebben a házban.
Péntek van, együtt vagyunk egész nap, Picur is itthon marad, lesz egy csajos napunk, meg is tervezem: süt a nap, lebuszozunk a piacra mandarinért, almáért, kacsamellért, holnapra isteni ebédet tervezek és hogy a lányok is örüljenek, a piacozást úgy időzítem, hogy még a játszótérre is kimenjünk egy kicsit. A terv már reggel borulni látszik, mert végre újra kettesben vannak, hát muszáj vonatozni (egymást átölelve rohangálni), veszett módon bulizni (a szintetizátoros dobra), összeverekedni, hasra esni, csak öltözni nem muszáj, az unalmas. Mindegy végül elindulunk, babakocsizunk, buszozunk, jó móka. Útközben Picur megfűz, hogy kezdjük az utat a játszótéren, mert úgy jobb, végül is miért ne, legalább nyugodtan piacozunk. Visítva örülnek a játszótérnek, bemegyünk, hintázunk, várazunk, már vagy tíz perce is ott vagyunk, amikor Picur hirtelen úgy dönt, hogy körhintázik, és odafut, Pöttöm meg utána, egyenesen bele abba az egyetlenegy tócsába az egész játszótéren, ami a térdéig ér... Csuromvizes, a vízhatlan csizmája tele vízzel, a bélelt nadrágja tapad rá a víztől, ragozzam még?
Csak nézem egy percig, ahogy ott áll a tócsában és végigpereg, hogy megfázik és tüdőgyulladást kap és mi nem játszóterezünk és nem piacozunk és holnap nem lesz kacsamell ebédre és nem eszünk több zöldséget ma, meg gyümölcsöt sem és jobb, ha sietünk, mert tényleg tüdőgyulladás lesz a vége és persze most nem jöttünk kocsival és most nem hoztam teljes váltószettet (cipővel) és mikor jön a busz és megfázik és tüdőgyulladás lesz a vége. A biztonság kedvéért leüvöltöm mind a kettő fejét, még gyorsan a játszótéren, pedig tudom, hogy nem direkt rosszak és nem direkt lépett a tócsába a Kicsi, csak hát ő ilyen, lesz ez még rosszabb is. Futólépésben megyünk a buszhoz, Pöttöm tiltakozik, de közlöm vele, hogy "Neked ma már inkább ne legyen véleményed!", úgy tűnik megérti, nem szól.
Mire hazajövünk, megnyugszom, levetkőztetem, átöltöztetem, egy pillanatra elengedem, elszalad, felsóhajtok, megyek utána és mit látok, na mit? Szépen ül a nagyszobában a szőnyeg közepén, nagyon mosolyog és büszkén mutatja, hogy egyedül felvette a papucsát, ahogy kell.
Az mondjuk már nem érti, hogy miért röhögök annyira miközben megdicsérem, hiszen ő tényleg egy nagyon ügyes kislány, tiszta mintagyerek, mi van ezen nevetnivaló?
