Elfoglalt arccal jön-megy a lakásban, nagy sóhajjal kipakolja a játékait, beletúr a játékládába, visongva örül az (újra) megtalált macijának, berakja a babakocsiba, hirtelen észreveszi, hogy megszöktem, "ANA, ANA!" rohan körbe a lakásban, konstatálja, hogy a konyhában vagyok, visszamegy a babakocsiért, kitolja a konyhába, kinyitja a konyhaszekrényt, kiveszi a bespájzolt duplókat (?!?!?), berakja a macihoz, odamegy az etetőszékhez, leveszi a cumiját, jön reklamálni, hogy üres, amíg megtöltöm toporzékol (szó szerint, iszonyú édes!!!), megissza, közben cumival a kezében, a babakocsit tolva próbál követni a fürdőszobába, közben elesik, de felpattan és visít, hogy várjam meg.
Én ezalatt főztem egy kávét.
Elkéri a kanalat, belerakja a csészémbe, rámrötyög, ráncol (shar-pei fejjel, imádom), rötyögünk egy nagyot, látja, hogy vevő vagyok a mókára, ezért gyorsan behozza a kis hintót, óvatosan kinyitja, rámutat az ülésre, majd kivágja az adu ászt: "Cica!" közli ünnepélyesen (és tényleg ott egy cica). Én összepuszilgatom, bedobom az ágyba, ő rötyög, majd méltatlankodik, viszonylag óvatosan lemászik, előrekesi a hintót újra, komoly arccal becsukja, majd hozza, hogy nyissam ki, közben már somolyog és alig várja, hogy újra eljöjjön az ő pillanata: "Cica!". Nagy rötyögés.
Közben megpróbálok felöltözni, a zokniig jutok.
Rájön, hogy a hálószoba szekrény ajtaja húzogatható, hát húzogatja, de rossz irányba próbálkozik, megsértődik, kiabál, hisztizik, elveti magát a földön és megsértődve kihátrál a helyzetből, vagyis hason csúszva hátrál, így aztán nagy kiabálások közepette becsúszik a franciaágy alá, ahova beszorul. Gyorsan kihúzom, hozzám bújik, hosszasan összebújunk, biztosítom róla, hogy itt vagyok, segítek, nincs semmi baj. Megnyugszik, leszáll és újra a szekrényajtót veszi célba, közben szerencsésen kifigyelte, hogy merre nyílik, örömében visongva tologatja. Nagyon cuki.
Közben választok egy nadrágot is.
Bemászik a szekrénybe, vagyis mászna, de ott vannak a táskáim, sebaj, kidobál mindent és bemászik és rötyög. Felmerül bennem, hogy lefotózom a szekrényben, de már késő, kimászott és elkezdi visszatuszkolni a táskákat, megsértődik, hogy nem megy, elkezdi marcangolni a kedvenc táskámat (harcos arccal, éles foggal), inkább gyorsan visszapakolok, felkapok egy pólót és kivonulok a konyhába. Nagy csattogva jön utánam, közben panaszkodik és elesik a babakocsijában. Sír, vigasztalom, megláljta a macit fentről, örül, lerakom.
Jöhet a második kávé, én már kimerültem.
Elém áll és tündéri mosollyal bűvöl, mutatja, hogy játszunk kerecske-gombocskát. Játszunk. Utána kitolja a pocakját, hogy ott is. Hangosan rötyög, visít, én is rötyögök, muszáj megennem a pocakját, ő boldogan ölelget. Majd lemászik rólam és ellentmondást nem tűrően hozza a cipőjét. Hiszen itt bent már mindent eljátszottunk!
....
És egy hosszú, intenzív, örömteli, fárasztó nap után, ami alatt annyit nevetek mint már nagyon régen, a kedvenc részem este jön:
Picur leül bilizni a tévé elé, mire Pöttöm körberohan a lakáson, megkeresi a kempingszékét, kikungfuzza a helyéről, megpróbálja kinyitni (hangerőből nyomja, kinyitom én), átviszi a fél lakáson, kétszer elesik benne, egy nagy sóhajjal lerakja PIcur mellé, majd elégedetten beleül és kinyútja a kezét. Egymásra nevetnek és kézen fogva tévéznek tovább...
