Picurkám halálra unja már magát, nem elég, hogy itthon kell lenni,extra sokat van lenyomva a tévé elé (lásd lent), ahol szerencsére nem marad meg, inkább jön utánam ("Anya, jövök utánad, jó?") és segít, pakol, tesz-vesz, ugyanazt, amit én. Így ötödször veszem ki a kezéből Pöttöm gyógyszerét, már ideges vagyok, ezért emelt hangon mérgeskedem, amit Picur nagyon nem szeret, ezért szomorú arcot vág és próbál megölelgetni ("Anya, ne mérgeskedj rám!"). Én nem adom magam és a litániát jó anyukához méltóan azzal a költői kérdéssel zárom, hogy:
- Hányszor mondtam már Neked, hogy ezt NEM SZABAD ELVENNI?
Picur hirtelen leszáll az ölemből, hosszasan elgondolkozik, végül büszkén rávágja:
- Kétszer! Anya, kétszer mondtad!
Nektek sem ér röhögni, nekem sem lehetett :-))))
Türelemből én sem állok most túl jól, ráadásul tényleg egy csomó mindent kell tenni-venni körülöttük, hiányzik valami, ami lefoglalja Picurt, így amikor megkérdezi, hogy hol az iPad, ingerülten felelem, hogy "Apád elvitte!".
Kicsit később keresi a Kiváncsi Fáncsit (ipaden szokta nézni) és hallom, hogy mondja magának: "Hol a Kiváncsi Fáncsi? Apám elvitte."
Talál a szekrényben egy babára való bukósisakot, boldogan hozza: "Anya, nézd, bukósisapka!"
