A Marokkó egy gyerekparadicsom, én mondom nektek¹. Először is van bárányhús, amit köztudottan minden gyerek imád, óceán és hullámlovaglás, napsütés és wii. Meg megszámlálhatatlanul sok gyerek. Annyira sok, hogy még a helyiek is megkérdezik néha tőlünk, hogy ezek itt mind hozzánk tartoznak-e, mi pedig bólogatunk, hogy igen, igen, amivel a mosolyokon túl már extra kajaadagokat is nyertünk az étteremben, mert ramadam ide vagy oda, gyerek itt éhen nem marad. 
Meg nyugton sem marad, de előzetes várakozásaim ellenére ez nem annyira zavaró, ugyanis a medinán (óvároson) kívül általában óriási szabad terek vannak, figyelnek a gyerekekre és egyáltalán nem bánják, ha ugrálnak, kiabálnak, falra másznak bolond módra. Sőt, még azt se nézik rossz szemmel, hogy a lánykáink kis fürdőruhákban játszanak a parton, jól megnézik a gyönyörű, hosszú szines ruhákat és fejkendőket.
Természetesen Picur az, aki többet kérdez, ő tudni akarja, hogy miért hordanak fejkendőt a nők, miért nem a pasik, milyen növények vannak itt, miért szólal meg napi ötször a müezzin, mit ünnepelnek ramadam alatt és miért nem lehet ilyenkor enni és inni, miért, miért, miért. De hősiesen "tűri" is az idegen kultúrát, nem nyavalygott a fezi bazárban, amikor kecskefejeket látott a hentesnél kirakva, amikor a bőrcserzőket néztük meg (és szagoltuk percekig) vagy amikor órákig sétáltunk. Az evéssel mondjuk hadilábon áll, ez engem végtelenül idegesít, minden nap megvétoz valamilyen ételt (a babot, a kukoricát, a kuszkuszt, a bolognait!?!?), ingerem van rá, hogy hagyjam éhezni, basszus bagetten nem lehet élni! Na jó, bagetten és croissanton...
Pöttömmel ebből a szempontból könnyebb, ő ha éhes kb. mindent megeszik, illetve ez így nem igaz, csak sokkal jobban menedzseli a válogatást, ugyanis nem óbégat, hanem szépen csendben kiválogatja, amit nem eszik meg és közli, hogy már nem éhes. Ez nem tűnik nagy különbségnek, de az, mert ahogy leülünk az asztalhoz, kezdjük a tárgyalássorozatot Picurral, hogy legalább kóstold meg, próbáld ki, nem ízlik, mi nem ízlik már megint, nem hiszem el, akkor mit kérsz, nem lehet kenyéren élni... miközben Pöttöm szépen csendben ül és eszik. Valamit. Amit jónak lát. Mást nem, viszont vele nem tárgyal senki, nem eszi, nem eszi és kész.
De ma senkinél nem lesz kifogás, ugyanis iftár vacsorára megyünk, lehet majd válogatni nyugton.
¹Már, már közelíti Nyíregyházát, amit ugye a legjobb hely a világon.
