... amiket nem írok meg.
Apukám engem mindig arra tanított, hogy a tennivalóimat szépen írjam össze listákra, hogy ne felejtsék el semmit és pontosan tudjam, hogy mi a dolgom. Pedig ő nem is tanult amerikai coachoktól hatékonyságot, meg időszervezést, csak hát, gondolkodott, így én előbb írtam todo listákat minthogy tudtam volna, hogy mik is azok. Nagyon hamar megszoktam a listázást, amihez gimiben hozzájött még a naptár használat, ami abszolút barát- és padtársnőmnek köszönhető, aki precízen vezette a saját naptárát, ami én precízen lemásoltam és öt év majdnem elég is volt hozzá, hogy a naptárba jegyzetelés is szokásommá váljon. Mondjuk segített, hogy grafomán vagyok, meg az is, hogy Maczkó már akkor is felhajtotta nekem a Moleskine naptárakat, amikor azokról még csak a beavatottak tudtak és csak az Írok Boltjában lehetett kapni őket a készlet erejéig. Azok voltak a régi szép idők...
Na, nem mintha leszoktam volna a naptárról vagy a jegyzetelésről vagy a listákról*. Lelkesen írom a naptáramba a feladatokat és időpontokat és már lapozok is, nem úgy mint a babázós időszakban, amikor azt se tudtam, hogy hétfő van-e vagy szerda. Most már nagyjából képben vagyok és vasárnaponként rápillantok a jövő hetemre a Moleskine-ben, a családi tervezőn, a gyerek üzenőfüzetében, meg a sulis és az ovis levelezőlistán is. Amikhez saját google spreadsheet tartozik.*** Az átfedés az egyes naptárak között úgy kb. 80%-os, ami jó, mert a feladatok/időpontok 20%-a így rögtön ki is esik a rostán és elhalasztódik a következő felszólító emailig. Vagy a végtelenségig. Vagy addig, amíg Maczkó elviszi a gyereket a suliba, majd hazarohan az ünneplőéért és visszarohan vele a suliba. A maradék 80% pedig általában időben megoldásra kerül, a gyerekek ebédcsekkjét befizetjük, a színházpénzt átutaljuk, a WC gurigát bevisszük, a sídzsekit még síelés előtt (!!!) megjavíttatjuk, a verset megtanuljuk és az ünnepelteket felköszöntjük (na, jó, ezt általában nem, de azért szeretjük őket, tényleg!!!).
A probléma a meg nem írt listákkal van. A fejben zakatolókkal, az ígéretekkel megtűzdelt, mostkellmegcsinálni dolgokkal, amiket pánikszerűen próbálok a fejemben strukturálni és prioritási/hatékonysági elvek mentén sorba rendezni, mert különleges tulajdonságuk, hogy megvalósításukra szuperszonikusan kevés idő jut. Mert mondjuk vegyük a mai napot: az ajtón való kilépéstől számítva 60 percem volt arra, hogy bevásároljak a Lidlben(gyümölcsnap! gyümölcsnap! gyümölcsnap!), megvegyem az oviba szükséges dolgokat (kétféle ragasztó, nedves törlő, sebtapasz és fogkrém - ne kérdezd), hazavigyem a vásárlást, összerakjam két gyerek néptánc cuccait (keresős foglalkoztatót kért Pöttöm, keresős foglalkoztató, keresős foglalkoztató), elmosogassam az ebéd maradékát (halat ettem, SZELLŐZTETNI KELL, kereszthuzat, kereszthuzat), felvegyem Pöttömöt az oviban és Picurt anyuéknál. Óra indul, két kört megyek míg parkolok, de nem baj, Lidlt ismerem, gyorsan és gondolkodás nélkül pakolok, még a kasekrainert sem felejtem (plusz egy élet), sőt kiszúrom a stiftes ragasztót, így az asszociációs módszer alkalmazásával eszembe jut a nedvestörlő és a fogkrém is (prémiumpontok), ez már elég kell, hogy legyen, főleg, ha Maczkó hoz sebtapaszt is, az 5-ből 4, nagy lebaszás már nem lesz. Az ötkiló gyümölccsel és egyebekkel viszonylag jól elnavigálok a kocsihoz, flottul hazajutok, a kulcsomat előkészítem, mentálisan felkészülök a feladatra és ajtót nyitok és... meghallom a mosógép csippantását. Lejárt egy mosás. Amit én időzítettem ekkora. Benne a gyerekfehérneműkkel. Azaz ötvenezer mini bugyival és párosítandó zoknival, meg néhány pólóval, amit nem akarok vasalni. Tehát teregetem. Mármint előbb leszedem a megszáradt holmikat, hogy legyen hova teregetni. De csak a szárító egyik oldalát, az elég, azzal kezdem és amikor beviszem a gyerekek szobájába a cuccot, akkor össze is rakom a néptánc táskákat, amit visszafelé kirakok az előszobába, persze csak miután elmosogattam, mert amíg haltól bűzlik a mosogató, felesleges szellőztetni, pedig azzal kell kezdeni, mert az időigényes feladat. Tehát a gyerekszobában kinyitom az ablakot és megkeresem a néptánc szoknyákat, amiket nem pakoltam be előre, mert gyűrődnek (ha esetleg ezt akartátok volna javasolni), meg Pöttömnek a keresős foglalkoztatót, ami reggel oviba menet jutott eszébe. Neki berakok egy fehér harisnyát is, mert a néptáncos zsákjából hiányzik a sötétkék harisnyája, ami szokatlan, de éppen ezért most hanyagolandó probléma.**** Szóval a néptánc ruhák készen vannak (mert a többi előre össze van készítve), már csak a vizek és a nasi hiányzik, azt a konyhában rakom össze, ahol - hoppá! - el is mosogatok gyorsan, mert ugye lásd fent, a halas részt. Mosogatás után gyorsan kinyitom a nappali ablakát is, mert kereszthuzat csak akkor lesz, amihez odébb kell tolnom a szárítót, aminek a feléről le vannak szedve a dolgok, mert - ja, persze! - teregetni kell. Buddhista hozzáállással végzem a dolgomat, igyekszem a jelenre koncentrálni és a zoknikra, mert ha kapkodok, akkor a feladat nem lesz előbb kész, viszont később is szívok. Szóval nyugodtan, szépen, ütemesen teregetek. Majd visszaviszem a lavórt a fürdőszobába és szerencsésen észreveszem a gyerekek már előkészített kulacsát, így tudom, hogy a következő feladat a néptáncos ellátmány összekészítése lesz. Az órára nem merek ránézni, feleslegesen nem idegesítem magam, ezek még kötelező körök. De túl vagyok rajtuk, így látom, hogy igazából most kellene repülőrajtot vennem az ovi felé, csak sajnos nem vagyok teljesen szalonképes állapotban, eredeti terveim szerint zuhanyoznom, sminkelnem és felöltöznöm is most kellett volna, de mondjuk nem divatbemutatóra megyek, így gyorsan felveszem az egyik bejáratott szettem, megfésülködöm és dezodort fújok, végül is úgyis esténként szoktam zuhanyozni. Így csak öt perc késéssel indulnék, de szerencsésen észreveszem a teli bevásárlókosarat az előszobában és már kabátban berakom a romlandó cuccokat a hűtőbe. Illetve megjegyzem, hogy a folyékony ragasztó még hiányzik az ovis pakkból, hátha néptánc közben találok megoldást. Ezek után tényleg elindulok, szerencsére jó idő van, így Pöttömnek a benti ruhájára húzom rá a kabátot és a kocsiból rátelefonálok anyuékra, hogy hozzák le Picurt a ház elé, ahova öt perc múlva begördülök. Picur mellett megkapom a feladatokat is: a matekot át kell nézni, mert nagypapa szerint rossz a megoldás, de Picur szerint jó és nem engedte javítani, az olvasást csak kétszer olvasták el és négyszer kell, ezért még két ismétlés vár ránk és jött egy ajánlott levelem a t.Háztól, amit nézzek meg, mert biztos sürgős (nem az). Én bólogatok és gázt adok és útközben megnyugtatom Pöttömöt, hogy hoztam keresős foglalkoztatót, meg Picurt, hogy nem felejtettem el átrakni a délelőtti iskolás tornacuccból a tornacipőt a néptánc táskába (bár már nem emlékszem, hogy ez mikor jutott eszembe, biztos autopilot üzemmódban csináltam) és már majdnem örülök, amikor kiderül, hogy Picurnak NEM raktam fehér harisnyát, ami összezavar, mert erre a feladatra nem emlékszem és ráadásul nem is szokott harisnyát venni a szoknyája alá (a legginsére húzza rá), de kiderült, hogy itt nem szokásjogról van szó, hanem az IGAZSÁGOSSÁGRÓL vagyis "az nem igazságos, hogy Pöttömnek hoztál fehér harisnyát, nekem meg nem!", amire nincs válaszom, mert a világ igazságtalan, én meg magyarázkodni nem fogok.
Inkább betuszkolom beküldöm a Kicsit táncolni és leülök a Naggyal inni egy kávét a büfébe, ahol legalább nyugodtan meg tudom hallgatni a napi beszámolóját. Aztán meg, amíg a Nagy táncol, elmegyek Pöttömmel egy papírboltba ragasztóért is, miközben azon gondolkodom, hogy hol vannak a kokárdák. És hogy ne felejtsem el Pöttömét felvarrni, ugyanis az óvó néni az ajtóból még utánunk kiabált, hogy feltűzni nem ér....
*Azt egyébként se lehet, függő vagyok, csak akkor érzem, hogy elvégeztem valamit, amikor KIHÚZOM a listáról. Mámorító érzés, próbáljátok ki! Egy nagy lendület, vastag vonás és kész, done, már nincs ott, nem nyomja a lelkem, meg a naptáram, meg az időm, meg az email fiókom, elengedtem, visszaszáll az univerzumba.**
** Kivéve, ha egy publikáció vagy paper, mert az az univerzum és a lektorok bosszújából adódóan bumerángként érkezik vissza a legváratlanabb pillanatokban és landol ÚJRA a listán, ami nagyon lehangoló érzés. Becsaptak, nem ebben állapodtunk volna meg, ez már kész van, nem tudom elővenni, újragondolni/szerkeszteni/írni, mert KÉSZEN van, kihúztam a listáról, KIHÚZTAM!!! Valahogy így.
***Meg Maczkót is megkérdezem arról, hogy az országban lesz-e és van-e extra programja a héten, majd már bólogatás közben ezt el is felejtem, így a kérdést naponta megismétlem.
****Az,. hogy nincs a helyén azt jelzi, hogy amikor pakoltam, rossz helyre raktam, tehát hiába is keresném a harisnyák között, ott nem lesz, mert ha érzékeltem volna, hogy ez A Sötétkék Harisnya, akkor nem oda raktam volna.
