Itt a vége, fuss el véle, holnaptól a Lányok újra oviban, bölcsiben, kezdődnek a hétköznapok és ... nem várom. Pedig elvileg nyugisabb lesz, mert azért két kismajom az két kismajom (mégha négynek is tűnik néha), elég hosszú napok vannak mögöttünk és még hosszabb éjszakák, szinte minden nap úgy gondolta Valaki, hogy hajnali három a 
megfelelő időpont az ébredésre és mégis tök jó volt. Mondjuk idén szerintem jól menedzseltük az ünnepi időszakot, én legalábbis egyszer se éreztem, hogy "jajdeelvagyokmaradva", "nemvettemmégsemmilyenajándékot", na nem azért, mert mindent időben elkezdtünk, hanem csak időben bevettem a leszarom tablettát. Így aztán teljes nyugalommal vásároltam még 23-án este karácsonyi ajándékot; vettem mást mint, amit megbeszéltünk; hagytam ki egy fogást a karácsonyi vacsorából és nem mostam ki a nappaliban a függönyt. A tanulság: az ajándékoknak mindenki örült, a kimaradó fogást senki sem hiányolta, a nappali függönyét pedig majd kimossuk máskor. A Karácsony attól még Karácsony. Nekem harminchat év (Úristen!) és két gyerek kellett hozzá - és persze Maczkó, khm, khm - de most már én is látom, hogy így is lehet. Sőt, így lehet igazán, mert így őszinte örömmel vártam mindenkit 24-én, meg 20-án, sőt 29-én is, jól is sikerült minden buli. 29-én a buli csúcspontján 13 felnőttet és 6 (hat éven aluli) gyereket számoltam meg a lakásban, amin egy kicsit meg is lepődtem, mert még délelőtt, amikor megpróbáltam megbecsülni a vendégek számát csak 11-ig jutottam, dehát gondolom magunkat nem számoltam. Mindegy, mert láthatóan mindenki jól érezte magát, evett, ivott, míg a gyerekek szépen, halkan, felhasználóbarát üzemmódban lebontották a lakást kipróbáltak minden karácsonyi ajándékot.
De nemcsak buliztunk az ünnepek alatt, hanem együtt voltunk sokat, sokat - társasoztunk, tornáztunk, kirakóztunk, tündéreset játszottunk, meg királylányosat, amiben Maczkó volt a királyhercegtündér, meg persze rajzoltunk és szineztünk, ez utóbbit nagyüzemben a földre ragasztott végtelen történetre. Nem tudom, hogy máshol ez hogyan megy, nálunk a szinezés az szülőbarát program, a lányok szépen, csendben, egymás mellett térdelnek és gyönyörűen elfogalalják magukat, amennyiben minimum egy fő szülő mellettük térdel és szépen, csendben, gyönyörűen elfoglalja magát valamelyik tündér szinezésével. Ha ez az utóbbi feltétel nem áll fent, akkor kitör a káosz, a filctollak kupakjai elvesznek, a várak összefirkálódnak (szigorúan így, passzív módon, mondhatni rejtélyesen, hiszen neménvoltam), a testvérek összevesznek és minden, de minden csupa filctollas lesz. Rejtélyes dolgok ezek.
Sajnos, betegek is voltunk, beosztva, egyenként estünk ágynak, valamikor Mikulás táján kezdtük és Karácsony után fejeztük be, remélem, egy jó időre. A betegség az még az ünnepek alatt sem volt jó, utálatos dolog az egész orrszivósporszívózás, a fülfájás (Picur), meg a rondán köhögés (Pöttöm), erről nem is mesélek többet.
Inkább arról, hogy mennyit készültünk, csináltunk ajándékokat, ezt is kooperációban, 23-án este: Maczkó rajzolt szép fenyőfákat egy zöld papírra, amiket én kivágtam, a lányok meg csillogós tollal feldíszitettek. Egész jó lett a végeredmény, bár az alkotás folyamata nem aratott akkora sikert mint anno Papa névnapi ajándékának elkészítése:
Meg persze volt hivatalos ünneplés is, az óvodában megvolt a sztenderd negyven perces karácsonyi műsor, amit az óvó nénik mindig két perccel előbb kezdenek (így a szülők nagy része az öltözőből hallgatja gyermekét) és amin a sok kis egyforma óvodás között fellép a Zseniálisan Tehetséges MiGyermekünk is:
Szerintem Picur tényleg nagyon ügyes volt, szépen hangsúlyozott, mosolygott, hangosan beszélt, én nagyon büszke voltam rá! Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy még mindig milyen rosszul tartja magát, az ovis Karácsony előtt persze megint hetekig kimaradt az úszás (betegség miatt), lehet, hogy mást kell majd kitalálni, jövőre heti három balettórája lesz vagy mitttudomén, naponta gyógytorna. Egyenlőre elővettem itthonra is a nagylabdát, januári fogadalom, hogy heti kétszer itthon is erősítünk, ha pedig nem megy a téli úszás, akkor kitalálunk valami más gerinctornát. Ötleteket a szerkesztőségbe várom.
Pedig a téli szüne alatt a sportolást sem hanyagoltuk el (nagyon), itt éppen a korcsolyákra várnak a Lányok, igen, a LányoK, ugyanis Maczkóval felmértük annak a kockázatát, hogy a Kicsit nem engedjük jégre és végül nem vállaluk be. Mármint nem vállaltuk be a Kicsi letiltását, így kapott ő is kétélű korcsolyát, amit imádott, kb. kettő perc után döntött úgy a jégen, hogy köszöni a közreműködésünket, ez neki egyedül is megy. És tényleg ment, Pöttöm a jégen előre, korcsolyában, kivívva ezzel a mi és a nagyközönség csodálatát. Persze azért korcsolyáztunk is vele, két kézzel fogva csúszott a lábam között a jégen, azt is szerette, de leginkább elszántan gyalogolt a jégen. Picur is ügyes volt, mondjuk a 122 centis (!!!) magasság erős hátrányt jelent ilyenkor, de kitartó volt, nem hisztizett, nem volt jajelestemmenjünkle, próbálta hajlítani a térdét és megtalálni az egyensúlyát, többé-kevésbé, a vége felé a fáradságtól inkább kevésbé, fél óra korcsolyázás és mind a két gerekünk akkumlátorai lemerültek. Ha őket kérdezitek, akkor a legfinomabb ünnepi étel idén a palóc lángos és a töki pompos volt a korcsolyapálya mellett, fahéjas-almás teával tálalva.
Voltak pedig elengásabb helyen is, egyenesen a Párizsi Nagyáruház Lotz termébe vittük őket forró csokizni, a bábszínházi előadás után, mert mi ilyen sznobok, nagyvilágiak vagyunk, le is fényképeztem nektek a konszolidált, jólnevelt lányokat a karácsonyfa mellett, búcsúzóul ezt nézzétek:
