"Nem, nem!" - mondja indulatosan a Kicsi, amikor látja, hogy a Nagy is jön vele a bölcsődébe. "NEEEM!" - ismétli és határozottan lök is egyet Picuron, jelezve, hogy ide ő jár, ezek az ő barátai, az ő gondozónénije, az ő terepe, itt a Nagynak semmi keresnivalója, menjen az oviba ha akar, mit érdekli is őt, csak ide ne, kicsit se, egyáltalán ne. "Enyém" - mutat rá az épületre, majd a bennfentesek magabiztosságával határozottan besétál.
A Nagy meg bőg, hogy Pöttöm nem engedi be, hogy kimarad, hogy egyedül most mit csinál, szomorú lesz, mert hiányzik neki a Kicsi és egyáltalán, nem érti, hogy az ő Kicsike Testvérének mikor és hogyan lettek saját barátai, saját gondozónénije és saját élete. Szíve szerint visszahúzná, hogy csak vele játsszon, csak őt utánozza, hiszen ő a Nagy Testvére, akit csodálni kell, nem pedig leseszarni, egyáltalán nem erről volt szó, hogy megnőnek a Kistestvérek, az becsapás.
Délutánra aztán helyreáll a világ rendje, örülnek egymásnak nagyon, hiszen már milyen rég nem találkoztak és mennyire hiányoztak, indul a mórikálás-civakodás-ökörködés-összeveszés újra, helyesek nagyon.
