Annak örömére, hogy kisütött a nap és ha minden igaz, egészségesek vagyunk (sőt Pöttöm aktuális fogai is áttörtek, de ezt nem kiabálom el), ma hirtelen felindulásból elmentünk az állatkertbe. Ugye mindig mondják, hogy a hirtelen ötletek a legjobbak és tényleg, tök jó volt. Mondjuk az elejét én nehezen bírom cérnával, hiszen két bohockódó pizsamásból kell hirtelenjében (kb. fél óra alatt) felöltözött, megfésült, megreggelizett, kabátos lányt varázsolnom és bár elvileg akarnak jönni velünk, gyakorlatilag micsoda móka már egy reggeli hétvége otthon! Szóval nem egyszerű, ezért én házisárkány üzemmódba kapcsolok ilyenkor és ötpercenként elmondom a gyereknek, hogy "vedd fel a cipődet, vagy Te nem akarsz jönni?", "Jó, akkor itthon maradsz!", ami iszonyatos és utálom és szerintem ezt borzasztóan menedzselem, mert ma reggel is legalább háromszor szigorúskodtam, de nagyon ("Anya, most miért haragszol ennyire?), pedig tök rendben elkészültek és nem is volt gond velük, mégis csak akkor engedtem el magam, amikor már mindenki a kocsiban ült. De onnan már minden jó volt.
Az alaphangulatot már az megadta, hogy a bejáratnál vásárolt állat-eledelhez Picur végighallgatta a használati utasítást és ezek alapján rögtön kitűzte az első feladatot: "Anya, a néni ezt mondta, hogy ezt a növényevő patás eheti, menjünk, etessük meg!". Mondtam neki, hogy tök jó, úgyis mindjárt itt lesz a zebra meg a zsiráf, hogy fognak majd örülni az eledelnek... mire lánykám nagyon szigorú arccal rámnézett és kijelentette, hogy ez nem a zebráé, meg a zsiráfé, hanem A Növényevő Patásé! Dícséretemre legyen mondva, hogy nem röhögtem, hanem megígértem, hogy megkeressük (de aztán jött Maczkó és rendet tett a fogalmak között).
De Picur nemcsak rendszertant tanult napközben, hanem rájött, hogy a babazsiráf is magas, az orrszarvúnak tényleg van szarva és az elefánt az ormányát használja kéznek (ezt egyébként maga következtette ki, miután látta, hogy az ormányával vesz magának enni). Annyira büszke vagyok rá, hogy ilyen érdeklődő és okos és figyelő, komolyan szinte látom, ahogy alakul a világról alkotott kép a fejében, illetve hallom, mert általában megosztja gondolatait.
Nemúgy a legkisebb, aki nagy örömmel indult az állatkertbe, hiszen mindenhova nagy örömmel indul, ahogy megkapja a cipőjét nekiáll dörömbölni a bejárati ajtón, hogy engedjük ki a szabadba. Szóval ő is elég izgatott volt, nézelődött ezerrel egészen addig, amíg be nem értünk az ÁLLATOKHOZ! Ott megrökönyödött. De tényleg. Nézte, nézte az állatokat és egyértelműen az volt az arcára írva, hogy "Ez meg a mi? Ezt hogy? Mi a fene ez? Mit gondoltak ezek, amikor idehoztak?". Csak ránéztünk és röhögnünk kellett. De persze nem tettük. Maczkó néha kivette a babakocsiból, hogy belásson egy-egy állathoz vagy hogy közelebbről is lásson valamit, de ez nem sokat számított, ugyanolyan megrökönyödve bámult. A túra végére pedig annyira elfáradt, hogy már fókuszálni sem tudott: a fókák kb. tíz centire úsztak el az orra előtt, de se kép, se hang. Szerintem transzba esett a séta végére.
Persze állatkert ide vagy oda, mind a két lány akkor éledt fel igazán, amikor odaértünk a játszótérre. Mondjuk ténlyeg menő az állatkerti játszótér, Pöttöm lazán világgá indult benne, mindenre megpróbált felmászni, kamikáze módon csúzdázott (egyedül! Segítek neki felmászni a csúzda tetejére, ott ücsörög egy kicsit, majd ellöki magát, lesz-ami-lesz alapon) és hegymászókat megszégyenítően feljutott minden lépcső tetejére. Picur pedig mindent megnézett és kommentált és ki akart próbálni, csak végül mégsem próbált ki mindent, mert úgysem. Amit viszont úgyis, az a hinta, ami olyan mintha egy lapos kosár lenne felfüggesztve, így mind a ketten egyszerre tudtak belemászni, Picur rögtön lazába vágta magát rajta, hanyatt vágódott, szemét behunyta és napozott. Pöttöm egy ideig a nővérét nézte nagy vigyorogva, majd rájött, hogy mi a pálya és ő is kifeküdt.
Sajnos, nem aludhattak ott, mennünk kellett tovább, mert vészesen közeledett az ebédidő meg a délután alvás is. Még kerestünk néhány növényevő patást, meg kiültünk az állatkerti étterem teraszára ebédelni (minőségi menzakaja, családbarát árakon, nagyon kellemes meglepetés volt!), illetve ettünk egy fagyit is és indultunk haza. Ez a rész már kevésbé volt zökkenőmentes, dehát mit várhatunk, Pöttöm például annyira elfáradt, hogy nemcsak útközben aludt, de a pelenkázón is, míg Maczkó átpelenkázta és átöltözötette, majd ugyanabban a pozícióban aludt az ágyában két órát (ami rekord, tekintve, hogy egy sajtkukac). Majd felkelt és visítozva követelte a délutáni programot, de ez már egy másik mese....
