Gyanútlanul sétálok Picurral Óbudán, nézelődünk, beszélgetünk. Picur szereti Óbudát, ott a koripálya, a sok szobor és persze a fahéjas-almás teát áruló bodé is. Kiszúrja egy ember szobrát, tudni akarja, hogy ki a bácsi. Elolvasom a feliratot és elmondom, hogy a bácsi Óbuda első polgármestere volt - miközben ezt mondom, már előre gondolkozom azon, hogy hogyan fogom elmagyarázni a polgármesterséget... Én naív! A Lány ugyanis teljesen mást szúr ki:
- Miért csak volt polgármester? Már nem az?
- Nem, kincsem, már nem ő a polgármester, egy másik bácsi az.
- Miért?
- Mert ez a bácsi már meghalt, ő nagyon régen élt, akkor, amikor Óbuda még kicsi volt és először lett polgármestere.
- Anya, mikor halt meg a bácsi?
- Régen.
- Miért halt meg?
- ..... Mert már nagyon öreg volt.
- És aki öreg, az meghal?
-.... Igen, aki nagyon öreg az meghal.
- Mindenki?
- Mindenki.
- Te is meg fogsz halni, ha nagyon öreg leszel?
- Én is.
Erre teljesen felháborodik: - De akkor nekem nem lesz anyukám!!!!
A beszélgetés persze nem ért véget, megbeszéltük, hogy addigra lesznek gyerekei és az milyen jó lesz, hogy ő is anyuka lesz, meg lesz férje, meg nagy lesz, meg hogy fogják hívni, ha kislánya lesz... Azt hittem, hogy letudtuk a kérdést. Ez volt két hete. Ma vacsora közben viszont újra felmerül:
- Anya, mindenki meghal?
- Igen, kicsim.
- Én is?
- Te is, majd ha öreg leszel.
- De én most akarok meghalni!
Tipikus Picur reakció egyébként, ha nem tud elképzelni valamit, azt ki akarja próbálni, hogy megtudja mi az. Na, de ezt azért mégse...
- Kicsim az nem jó ötlet, mert aki meghal, azt nem látjuk többet, én meg még nagyon sokat szeretnélek látni!
- Miért nem látjuk többet? Mert felmegy a felhők fölé? A felhők gyomrába?
- Igen, pont oda.
Megértően bólint, majd tovább eszi a vajas kenyerét. Én meg csak pihegek, ezen is túl vagyunk mára, legalábbis úgy tűnik, de már tudom, bármikor előjöhet bármi, ráadásul a gyerek radarjai eszméletlenül élesek, úgy tűnik nem múlt el nyomtalanul Keresztapukám halála (amiből elvileg ugye semmit sem érzékeltek).
Két perc múlva már a citrommal van elfoglalva, látja, hogy Pöttöm egyfolytában eszegeti a citromos levet a citromról, neki ez nem ízlik, mert a "citromot rá kell nyomni inkább", ezért hirtelen elhatározással ráfacsarja a citromot a téliszalámis kenyerére (mert ugye amit nem tudunk elképzelni, azt kipróbáljuk), utána meg nem győz fintorogni... Közben Pöttömöt is megpróbálja lebeszélni a citromról ("Ez nem szeretjük!?!?!" - tájékoztatja a közös álláspontról) és kiszedni a kezéből a citromkarikát, de Pöttöm nem osztja a véleményt, így visítva ellenkezik. Business as usual.
