A kis visítógépet azért nem kell ám sajnálni, egyszer hagytam csak ordítani, de akkor nagyon... mármint alvás helyett nagyon ordított, aztán viszonylag gyorsan elhallgatott, én meg vállon veregettem magam, hogy na, nem kell mindig rohanni, mígnem halk dünnyögésre lettem figyelmes, amiben zavartan ismertem fel apukám (!!!) hangját, aki kilopta a gyereket az ágyból, kisurrant vele a teraszra, ahol hosszasan ringatta és énekelgetett neki!?!?!
Énekelgetett. Mármint az én Apukám. Meg ringatott. Mondom, énekelve.
Majd kb. öt perc elteltével kétségbeesett fejjel jelent meg a nappaliban, kezében egy beájult gyerekkel, hogy "Te jó ég, elaludt, most mit csináljak?". Segítséget nem kapott ("te vetted fel, te ringattad el kézben, oldd meg te a helyzetet"), de feltalálta magát és lerakta a gyereket a kiságyba aludni, amire persze a gyerek felébredt álmából, de apukám kb. egy perc alatt újra sikeresen visszaringatta.
"Csak nem gondoltad, hogy hagyom sírni?"
