júl
16

Barátok

| Szerző: Babek | 7:59 am

Annyira imádom ezt a két kicsit és most (kivételesen) nem a lányaimra gondolok, hanem konkrétan a nagyra és a barátjára, nagyon jó őket nézni. Nézzétek meg megint ezt a képet, annyira látszik, hogy össze vannak hangolva, elképesztő. Ez hogy van? Mitől van? Miért van?

Belivel.jpg

És Ti még nem is láttátok azt, amit én, hogy mennyire oda bírnak figyelni egymásra, hogy mennyire utálják, ha a másik sír vagy hisztizik vagy ha mégis kitör a botrány - mert kitör, hiszen három és négyévesek és a lányom baromi kitartóan bír akarni egy lila vödröt - akkor sem lesz belőle örök harag. Attól meg, hogy ketten is szerepelnek egy mesében teljesen bepörögtek, hogy ők együtt, egy mesében, fantasztikus ("Anya, ez jó volt! Még egyszer!"-mondja Picur, "De legyen benne az én anyukám is!"-mondja a másik).

Már egy hét eltelt, mióta együtt nyaraltak, de Picur még mindig meg akart teríteni a vacsorához a Lovagjának, számít rá, hogy majd jön megint és akkor játszanak sokat. Mármint ők. Csak ők. "És akkor mi lemegyünk a kertbe játszani, Te meg Pöttöm akkor itt maradtok, nem jöttök, jó?"

Másrészről meg persze baromira megértem, a két lány mellé nekem is jól esik, ha egy-két fiú is itt tekereg, lesz még ilyen, innen is üzenem az érintettnek, hogy jöjjön még, mert várjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://babek.blog.hu/api/trackback/id/tr845406354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása