Éppen arról olvasok, hogy milyen fontos is a gyerekek olvasóvá nevelése (mert a szövegértés tőke - közgazdászként tetszik ez a gondolatmenet, meg egyébként is, olvasni jó) és azon gondolkodom, hogy nekem mennyire meghatározóak voltak ezek a balatoni nyarak. A végtelen balatoni nyarak, a maguk monotonitásával, amiben az olvasás volt az egyik lehetőség az élményszerzésre. És azon gondolkodom, hogy ezt most mennyire elvesszük a gyerekektől.
Legalábbis én biztosan, de szerintem ez általános jelenség, hogy szórakoztatjuk, animáljuk, "lefoglaljuk" őket, hogy ne unatkozzanak, hogy fejlődjenek, hogy minőségi időt töltsünk velük, hogy élményeik legyenek és egyáltalán. Ez persze szép és jó és kell is, persze, de az a végtelen balatoni nyár... na, az elveszik. Amikor már pontosan tudod a strandon, hogy melyik család hol van és milyen színű a törülközője, hogy mikor nyit a lángosos és mikor hozza meg a friss tejfölt és előre kiszámítod a két ízt áruló nyomos fagyisnál, hogy aznap eper-csoki lesz vagy csoki-vanília, na, akkor keresel valami újat. És ha olyan szüleid vannak mint nekem, akkor könyvet mindig kaphatsz. Mindig. Vattacukrot szinte soha, úszógumit/csónakot ritkán, trafikoshülyekütyüt néha, labdát sokszor, de könyvet azt mindig. Csak választani kell. Akár naponta kettőt is (tényleg!). És akkor olvasóvá válsz.
De a balatoni nyarakban nemcsak az olvasás volt a jó, hanem az a fajta kilépés a világból, amikor nem tudod, hogy milyen nap van, amikor nem tudsz mindig hazatelefonálni (mert még telefonfülke van és sorba kell állni), amikor bármilyen más hely eléréséhez hosszan kell utazni buszon vagy vonaton, ami időt ad az átalakulásra. Persze ezt a gyerek nem tudja, sőt gyerekként én is tudtam nagyon unatkozni, de ma már látom, hogy ez nem baj, unatkozni is kell, mert ez is segít, hogy ne akarjunk mindig csinálni valamit és így ne keressünk sok-sok pótszert, ha hiány van. Ó, pedig de utáltam, amikor azt mondták, hogy most menjek be az árnyékba és maradjak ott, mert nem mehetek a vízbe és nem eszünk fagyit és nem csinálok semmit, most nyugton kell maradni.
És bár szokás azt mondani, hogy de jó lenne egy nyugodt nap, azt figyeltem meg, hogy már nem tudok igazán nyugton maradni. Mert mindig azt érzem, hogy jaj, de jó, hogy most nyugi van, mert végre lehet dolgozni/takarítani/tornázni, amit részben tényleg jó, mert aktív kikapcsolódás, de közben meg nem is jó, mert ilyenkor kellene végigfeküdni a hintaágyon és nem csinálni semmit. Csak esetleg olvasni. Mert olvasni jó.
