Nem tudom mi történt, itt a tavasz vagy mi, de az elmúlt pár hétben úgy megnőttek a lányok, hogy még nekem is feltűnt, pedig minden nap látom őket. Először jött a fizikai növekedés, egyik nap átnéztük a nagymamával a ruháikat, kiválogattuk a jó méreteket - majd pár hét múlva próbálom ráadni Picurra az elvileg jó nadrágját és nem megy... "Ez kicsi rám, tudod Anya, szorít, kicsi, NEM KELLLLL!" és visít. Pöttöm pedig csak kinevet, amikor megpróbálom ráhúzni a 3-6 hónapos rugdalózókat és lazán figyeli, ahogy kipattan a pattent a túl szűk ruhán. Végül is az a gyerekek dolga, hogy nőjjenek, legalább tudunk új ruhákat venni (mondjuk az új-ruha-vásárlós hétvége is megérne egy posztot, talán még megírom).
Na, de az értelmi fejlődés! Egyszerűen nem tudom követni. Pöttöm elképesztő, rájött, hogy ja, neki akarata is van és érdekérvényesítő képessége is, hiszen elképesztő hangerőn és hangszínben sír. Ennek eredményeképpen világlátott gyerek lett, mert ha egyedül vagyunk, akkor folyamatosan hurcibálom magammal a konyhába, a fürdőszobába, a hálószobába - sajnos, a kertbe nem, mert megint beteg lett és antibiotikumot kap, amivel nem mehet napra (igen, pont most, hogy kisütött a nap, nem kommentálom). Cserébe viszont nagyon meg tud örülni nekünk (az apjának is, pedig ő nem is hurcibálja), felnéz, meglát és jön az ezerwattos mosoly, egyszerűen nem tudok betelni vele. Elkezdődött a rendszeres hozzátáplásás is, de azt nem árulom el, hogy mit eszik a gyerek, mert még az edzettebb anyák is ki tudnak borulni tőle (tegnap például a tökfőzelékemet ette meg, jó étvággyal, csettegve). Elvileg tud már forogni is Pöttöm, mert a hasáról simán átfordul a hátára, a hátáról meg el tud fordulni oldalra, az oldaláról pedig át tud fordulni a hasára, csak ezeket a mozdulatokat egyenlőre nem tudja összekötni, méghozzá igen egyszerű okból kifolyólag: amikor az oldalára fordul mindig meglát VALAMIT. Bármit. Ablakot, függönyt, falidíszt, játékot, tévét, anyát, VALAMIT, amit alaposan meg kell szemlélni. Olyan alaposan, hogy mire végez már nincs is kedve átfordulni, hanem általában elégedett mosollyal visszagördül a hátára. És beszél tovább, mert ugye állandóan beszél, de tényleg állandóan, csend az nincs soha nálunk. Mondjuk, nem is hiányzik (csak néha, egy kicsit).
Picur meg.. nem is tudom, mit mondjak, minden nap meglep valamivel. Ma este például szokás szerint megnézhette a Maját esti mese gyanánt a tévében (az esti tévé mese létfontosságú, ha egyedül vagyok velük, ezalatt fürdetem Pöttömöt), de szokásától eltérően most nem rohangált közben hozzánk, hanem feszülten figyelt. Néztem is, hogy miért, de őszintén szólva örültem is,hogy nyugodtan fürdethetek. Aztán később, amikor már őt fürdettem és előkerült a békája, kiderült, hogy már teljesen jól követi a mesét, sőt vissza is mondja a sztorit. "Anya, ez egy ijjesztő béka!" - "Igen, kicsim? Miért?" - "Meg akarja enni a Maját. És a Vilit is. De nem eszi meg, hazamegy. " - "Az jó, akkor nem is annyira ijjesztő." - "Igen, mert bement a kútba. És Maja segített neki." - "Mit segített neki?" - "Bedobott egy levelet. És akkor ki tudott mászni." És így tovább, apró mozaikokból összeraktuk a történetet, mindenre emlékezett. Továbbra is a szerepjáték a kedvenc elfoglaltsága, itt most két irány van: az ovi és Kata baba. Az óvoda nagyon izgatja, mindig elmondja, hogy ő is óvodás lesz és a nagylányokkal játszik majd. Sokszor azt is elmeséli, hogy mit fognak játszani. Néha itthon óvodásat játszunk, amikor én elviszem a babákat az óvodába. Ilyenkor elégedetten nyugtázza, hogy "Picur néninek" szólítom :-) hiszen ő az óvónéni. Mondjuk a múlt héten nagyon nehezen bírtam ki, hogy ne röhögjek hangosan, amikor elmentem a hercegnő babáért az óvodába és Picur néni közölte velem, hogy "Anyuka (!?!?! a szerk.), nagyon jól evett a Hercegnő". A Kata baba vonal meg egyértelműen a Kistesós helyzetek feldolgozását segíti, ugyanis így kivédi, hogy utánozza Pöttömöt és inkább engem utánoz. Ez nagyon jó megoldás azokra a helyeztekre, amikből kimarad. Például, amikor szoptatom Pöttömöt, akkor nem az van, hogy ő is kér (régebben volt ilyen), hanem ő is szoptatja Kata babát. Meg pelenkázza, sétálni viszi, vacsoráztatja... mindezt csupa képzeletbeli eszközzel, ami jó, mert ugye kreatív. Igaz, így extrém sport lett a nappaliban való közlekedés, mert míg eddig csak a játékokat kellett kikerülgetnem, átugrálnom, most a képzeletbeli játékokra kell vigyáznom, ami valljuk be, sokkal nehezebb, sőt lehetetlen feladat. Viszont így sikerül a fegyelmezési helyzeteket is "kijátszanunk", mert Picur leszid, hogy összetörtem valamit, én megígérem, hogy máskor jobban vigyázok, ő meg komolyan biztosít arról, hogy már nem mérgeskedik, de azért vigyázzak. Szerencsére fejlődőképes anyuka vagyok, azt hiszem.
