Ez kell nekem! - gondoltam, amikor megnéztem a műsort (Ultimate cooking course - Gordon Ramsay). Úgyis már lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem főzök a családnak eleget, hát majd most, innentől más lesz minden, új életet kezdünk, sőt, ha már itt tartunk, új, egészséges életet kezdünk és takarékosat is, nem dobunk ki semmit, mindent felhasználunk, meg trendik is leszünk és fejlesztjük a gyermekeink gasztro-kultúráját, zseniális.
Persze gyanút foghattam volna már akkor, amikor a "minden háztartásban fellelhető alapanyagok" között szerepelt a koriander, a lime és az újhagyma is. De nem gyanakodtam, sőt még lelkesebb lettem, ugyanis egy mexikói vacsorából pont maradt itthon egy csokor koriander, egy köteg újhagyma és egy fél lime, szóval pont jókor jött a recept, minden maradékot bele tudtam dobni. Gordon Ramsay röpke öt perc alatt összedobta a kaját, gondoltam tizentöt perc alatt nálunk is kész lesz. Mentségemre szóljon, hogy reggel hat óra volt és akkor már fél órája ébren voltam Pöttömmel, aki éjjel fél egykor és négykor is megébredt, szóval nem voltam ítélőképességem teljes birtokában.
Délután hatkor még mindig lelkesedtem, ezért kimentem a kamrába és elővettem a lisztet. Majd visszaraktam a sütőport és a kekszet, amit Picur kipakolt, újragondoltam a folyamatot és máshonnan futottam neki a megvalósításnak. Először is felraktam Pöttömöt a Mei-Taiba, majd beraktam Picurt az etetőszékbe és eléraktam valami izgalmas játékot. Na, szóval kell a recepthez liszt és, lássuk csak az ipaden, Pöttöm fejet behúz, szóval kell még tojás. Hűtőt kinyitom - Picur ne pakold le a mágneseket! - lehajolok a tojásért.... Nem tudom, hogy az ősanyák (tudjátok, akik egész nap hordozzák a gyereket, hogy kötődjön) ezt hogyan csinálják, nálam Pöttöm azonnal tiltakozik, ha lehajolok valamiért. Fél, nem kényelmes neki és egyáltalán, mi ez, hullámvasút? Megnyugtatom Pöttömöt, kirakom a tojást és lehajolok, legugolok a koriandertért, meg az újhagymáért. A lisztet, a tojást és pár kanál tejet (hoppá tej, újabb hűtőszekrény túra, Pöttöm ne visíts, Picur hagyd a mágnest) összekeverjük ... Hol a kis habverő? Nincs a fiókban, nincs a mosogatnivalók között, ja persze, a mosogatógépben van - szomorúan konstatálom, hogy nem pakol ki magától a gép, méghogy automata! - előveszem és már keverem is. "Bepisiltem!!!" - szól Picur az etetőszékből és tényleg már tiszta pisi a padló, még szólok, hogy tartsa, de tudom, hogy felesleges, ezért csak állok és nézem. Szegénykém meglepődik a reakció hiányától, "Nem baj, Anyuci!" mondja és reménykedve néz, én megerősítem, hogy tényleg nem baj. Maczkó kikiabál, hogy jöjjön-e, mondom nem kell, szegénynek is kell egy kis nyugalom néha (főleg a wc-n ülve), megoldom. Gyors újratervezés után Pöttömöt beviszem a járókába, lerakom (visít, persze), Picurt kiveszem az etetőszékből, felrakom a pelenkázóra, levetkőztetem, felöltöztetem, de szerencsére eszembe jut, hogy néha olyankor szokott bepisilni, ha nagyobb dolga van, ezért megkérdezem, menjünk-e bilire. "Menjünk bilire!" mondja lelkesen, látom, hogy örül, hogy tényleg nincs baj, de azért biztonságosabbnak érzi a bilit. Gyerek bilire, pisis ruha a fürdőszobába, kézmosás, irány a konyha. Ott tartottam, hogy a lisztet összekeverem a tojással és a tejjel, de vajon raktam már bele sütőport? MIndegy, rakok bele, inkább több mint kevesebb legyen benne. Összekverem a tésztát, most jönnek a belevalók: a kukoricakonzervet kinyitom, lecsöpögtetem, a koriandert leszedegetem, lemosom és eszembe jut, hogy kipróbálom az új fűszerollót, amit ajándékba kaptunk. Na, ez egy tök jó találmány, ezt is láttam már a tévében mindenféle szuper séfnél, bár úgy tűnik, hogy ők nem mosott fűszernövényen használták, mert az beleragad az ollók közé. Nem baj, egy kis késsel kikapargatom az ollók közül a koriandert és ... "Anya, kész vagyok!" Hű, tényleg a gyerek a bilin maradt, megyek kicsim és megyek is, a gyerekért, wc-papírért, felöltöztetem, lerakom, irány vissza a konyhába. Szóval, amennyi koriander belekerült, annyi lesz benne, a többi meg marad az ollóban, most már csak az újhagyma van hátra, tényleg nem is olyan bonyolult ez az egész. Vágom az újhagymát, miközben hallgatom, hogy Pöttöm rázendít. Odafigyelek, próbálom kitalálni miért sír, vajon Picur ült rá a fejére vagy csak egyszerűen unja magát. Nem, inkább mégsem figyelek oda, mert egyre nagyobbra vágom az újhagymát, Maczkó már úgyis megy be hozzájuk, nem lesz baj. Bezárom az ajtókat, hogy ne jöjjön be hang, ne menjen ki a szag, öntök egy kis olivaolajat a serpenyőbe és elkezdem a pogácsák kiszaggatását. Upsz, szerencsére eszembe jut a só és a bors, még időben, mehetnek az olajba a pogácsák. Egészen úgy néznek ki mint a tévében, örülök, csak azt nem tudom, meddig kell sütni a pogácsákat, sebaj, egyiket barnábbra hagyom, másikat világosabbra sütöm, majd kitapasztaljuk.Bakker, a lime is kimaradt, nem baj, a maradékba belekeverem, ezt is kipróbáljuk. Nézem a pogácsákat, élvezem a nyugalmat, míg hirtelen eszembe jut, hogy ki kell találnom valami jó kis nevet a kajának, hogy Picur is megkóstolja. Az egyik pogácsa kicsit dinó alakú, legyen dinoszaurusz burger, már készen is van, keverek hozzá egy kis joghurtos-mártogatóst (na, ebbe mehet a lime utolsó pár cseppje), lekapargatom a mártogatós-készítése alatt odakapott részeket, körülnézek a viharvert konyhában, kirakom a kukoricás pogácsákat egy tányérra, középre a mártogatóst, rázárom a rumlira konyhára az ajtót és tádám! A vacsora tálalva!
Persze nem tíz, nem húsz, sőt nem is harminc perc alatt készült el, eszembe is jut Kovács András Péter régi Stahl paródiája, emlékeztek, mekkora ötlet, kivajazva rakja el a tepsit!, jót nevetek magamban. Picur végül nem eszi meg (sőt kiköpi és gyorsan jó sokat iszik rá), de nem baj, végül is a koriander nem ment kárba, nem igaz?
