Hihetetlen mennyire jó testvérek lettek, nézzétek milyen helyesek együtt! A képek persze rosszak, mert folyamatosan mozogtak és rötyögtek és viháncoltak, szóval ezentúl mégis marad a videó.
Picur elképesztő, állandóan és mindig keresi a kommunikációs lehetőségeket, folyamatosan kapcsolatba akar lépni Pöttömmel, hihetetlen kitartással keresi, hogy mit is lehet kezdeni egy kisbabával. Folyamatosan bürrög neki, visszasikongat és tájékoztat arról, hogy ők most beszélgetnek, a következő pillanatban melléfekszik, felemeli a lábát és közli, hogy "nézd anya, rúgkapálunk!", fürdetni akarja és pelenkázni és fogni és visít, ha kivisszük a szobából... Ma egyedül mentem érte a bölcsibe és azzal fogadott, hogy "Pöttöm hol van?". Csiribiri tornán továbbra is testőrködik, odaül a hordozó mellé és vigyázz, nehogy bárki is Pöttömhöz érjen, amíg elkezdődik a torna. Utána persze ő is futkorászik és tornázik, de amikor körbe kell ülni, akkor a termen átvágva is Pöttöm mellé rohan és oda ül le. Az egyik oldalára. Nekem meg a másik oldalára kell ülnöm :-)
A képeken egyébként gyékény-gyákány játékot játszunk, ez még a Ringatóról maradt meg és mostanság már két gyerekkel a kezemben kell játszanom. Pöttöm szerencsére jól bírja a gyűrödést (bár azért enyhe pánik tükröződik az arcán, valljuk be), de tegnap reggel végül hangot adott nemtetszésének, Picur ugyanis a fülét huzigálta.... "Figyelj Anya, a Kistesó fülét akkor ne húzd meg Te sem, mert nem szereti, jó?" A nagyanyjától hazafelé pedig ránk szólt a kocsiban: "Anya, apa, maradjatok csöndben, Kistesó alszik!"
Nagyon büszke vagyok rá, mert nagytestvérként hirtelen kellett felnőnie: eddig mindenki rá figyelt és rá volt tekintettel, most meg naponta ezerszer hallja, hogy "várj türelmesen, mindjárt megyek, csak bepelenkázom Pöttömöt!", "most maradj egy kicsit csöndben, hogy elaludjon", "most énekelj halkan!" ésatöbbi, ésatöbbi. Ráadásul sokszor lehetetlent kérek, én is tudom, mert hogy tudna egy két és féléves csöndben énekelni vagy egyáltalán csöndben maradni vagy ne adj isten, kint maradni a nappaliban míg én elviszem Pöttömöt aludni... De bírja a kiképzést, kezdi érteni, hogy mindenki jobban jár, ha Pöttöm nem sír.
Pöttöm ugyanis hihetetlen hangerőn nyomja. Ritkán sír, de akkor nagyon és keservesen, mindenki azonnal kiszalad a világból tőle. Ráadásul nem is tudja rögtön abbahagyni, ha felveszem még percekig mondja a magáét, már nem sírva, inkább panaszkodva, hogy neki milyen kegyetlen sorsa is van. Szerencsére legtöbbször nem sír, hanem méltatlankodik, hogy nahát, ő miért maradt bent, ha mi kimegyünk vagy unja már a járókát esetleg kezd éhes lenni és figyeljünk rá. Ezeket jellemzően délelőttönként kéri, sokszor le se lehet rakni, tudja a kis bestia, hogy egyedül van itthon és van rá időm. Délután ehhez képest kiválóan elvan a hintaszékében, ahonnan Picurt figyeli vagy a járókában, ahol a pillangót vagy a sárkányt püföli :-) A nyúzást tehát nagyon tűri, ellenben az egyedüllétre kifejezetten allergiás. Tiszta szerencse, hogy van egy Nagytesója, nem?
