Vége, túl vagyunk rajta, hurrá! Úgy tűnik, hogy magunk mögött hagytuk ezt a tüdőgyulladást, már nagyon elegem volt az egészből, három hete szenvedünk tőle, fúj! A doki már hétfőn tisztának hallotta a Lányok tüdejét, de Picur még köhögött pár napig, én meg izgultam, hogy ne maradjon utána száraz köhögés. Most úgy tűnik, hogy nem marad és Picur mehet hétfőn bölcsibe, hogy onnan egy újabb bacival jöjjön haza...
Bármennyire is rossz volt ez a betegség, a három hét összezártság kifejezetten jót tett a testvérségnek. Mostanában reggelente kötelező program Pöttöm és Picur összeeresztése a kiságyban, ahol Picur előadja legújabb tudományát a Kistesónak. Napközben is sokkal jobb a helyzet, Picur most már elfogadta, hogy Pöttöm még túl sok mindenre nem használható, de nem adja fel, folyamatosan próbál kommunikálni vele. Sokat ölelgeti és puszilgatja, a pofozás viszont lecsengőben van. Pöttöm persze már most ezerrel figyel rá, pont a múltkor mondtam Maczkónak, hogy jaj nekünk, nemsokára Picur minden rosszaságra ráveszi majd... Persze megy tovább a versengés és a féltékenykedés is, de gondolom, erre hosszú távon kell berendezkednünk... Néhány kritikus kérdést azonban sikerült megoldanunk: a babakocsiról tisztáztuk, hogy Pöttöm használja és Picur csak itthon próbálhatja ki a mózest, ami konkrétan azt jelenti, hogy esténként abból (vagy a hordozóból) nézi az esti mesét. Egyébként is mindent, de mindent kipróbál, ami a Kistesójé, nehogy kimaradjon valamiből – remélem, ez később is így lesz és újra hajlandó lesz majd megkóstolni a sütőtököt és a céklát...
A másik sarkalatos kérdés a dudu volt, na, ma Pöttöm is kapott egyet (nézzétek, hogy örül neki!). Picur persze ötpercenként „kipróbálja”, azaz elveszi és játszik vele vagy Pöttöm orra előtt rázogatja és azt kiabálja, hogy „Ne sírj, itt a dudut, Kistesó!”.
A fő probléma-feldolgozó módszer persze most is a szerepjátszás illetve az utánzás, így Picur is egész nap ringatja és dadálja a babáit, simogatja őket és puszilgatja (illetve kötődően nevel, lásd a képen). Ez különösen akkor vicces, amikor Pöttömöt felveszem 
mondjuk a kanapéról és amikor öt perc múlva raknám vissza, akkor már egy méretes moncsicsi alszik a helyén... Mert érdekes módon nemcsak a babáival játszik kistesósat, hanem minden plüssállatkával és bábuval, így a nappaliban néha csak bakugrásban lehet közlekedni a különböző helyeken alvó állatkák között.
Mi is igyekszünk segíteni neki a tesóságban, nagyszülőktől például megkapta a Kisnyuszi testvérkéje című könyvet, ami egy tök jó kis történet a Kisnyusziról, akinek hármasiker testvérkéi születtek, akikkel a nyusziszülők nagyon-nagyon sokat foglalkoznak és akik mindig csak alszanak és ha ébren vannak, akkor is csak idegesítik Kisnyuszit (legalábbis az elején). Picur hamar leszűrte a lényeget, amikor megszületnek a mesében a hármasiker Picinyuszik, siet leszögezni, hogy neki csak EGY testvérkéje született és az elég is. Gyakorlati szinten is alkalmazza a könyvben tanultakat, na, nem azt a részt, amikor Kisnyuszi tök jó testvérke lesz, hanem azt, amikor azt kell mondani gondterhelt arccal, hogy „Szegény mama! Szegény papa! Rettenetesen elfáradtak!” illetve, amikor Kisnyuszi rákiabál a kistesóira, hogy „Ébresztő álomszuszékok!”.
Ja, és persze nagyon apás lett, mindig keresi "apucit", naponta háromszor eljátsza, hogy beszél vele telefonon és várja haza... Az se zavarja, ha Apa éppen Kistesót büfizteti, elvégre a lábán mindig van hely :-)
