Figyelem! Terápiás célú bejegyzés következik. Remélem, néha visszaolvasom majd...
Egy átlagos hétköznap esti beszélgetés:
Maczkó belép a konyhába, körülnéz és megjegyzi: „Nahát, össze van firkálva a terítő!”.
Babek rezignáltan válaszol: „ Igen, Picur összefirkálta.”
Maczkó meglepve kérdezi: „És Te hagytad?”
Babek enyhén morcosan válaszol: „Ja, persze.”
A konyhában kínos csend áll be, Maczkó menekülőre fogja és bemegy bekapcsolni a tévét, míg Babek kicsit hangosabban csörömpöl a tányérokkal.
Most ugyanez a beszélgetés narratívával kiegészítve:
Maczkó belép a konyhába, körülnéz és megjegyzi: „Nahát, össze van firkálva a terítő!”. Amire gondol: „Nahát, össze van firkálva terítő!”
Amit Babek hall: „Miért van összefirkálva a terítő?”
Babek rezignáltan válaszol: „Igen, Picur összefirkálta.” Amire gondol: „Igen, miután Picur ma egész délelőtt hisztizett és rajtam lógott, majd ebéd alatt háromszor megpróbálta kivetni magát a kisszékéből, én is furcsálltam, hogy két percig csöndben van, amíg én kiszedem neki a tökfőzeléket, de aztán rájöttem, hogy csak előszedte a filceit és elkezdett rajzolni egy közértes blokkra, amit az asztalon talált, de mivel még kicsi, folyton leszaladt a filc a lapról. Én is majdnem szívbajt kaptam, amikor megláttam, remélem, tényleg kimosható ez az idióta filc, vagy ha nem, én esküszöm, visszaviszem a boltba és megmondom annak a hülyegyerek eladónak, hogy mossa ki ő a terítőt!”.
Amit Maczkó hall: „Igen, Picur összefirkálta és mivel nem fűzök hozzá több magyarázatot, ezt így találom normálisnak.”
Maczkó meglepve kérdezi: „És Te hagytad?” Amire gondol: „Hű, ez biztos valami új, basszus én eddig leszúrtam a gyereket, ha a terítőre rajzolt, de lehet, hogy ezt máskor szabad neki és inkább nekem is hagynom kellene? Lehet, hogy ez valami Vekerdy-Waldorf-önmegvalósító izé, amit elcsesztem, ráadásul még a filc is lehet kimosható basszus, inkább rákérdezek, hogy mi a családi álláspontunk a terítőre firkálás ügyében.”
Amit Babek hall: „És Te voltál olyan idióta, hogy hagytad? Miért nem szóltál rá? Miért nem mentetted meg a terítőt????”
Babek enyhén morcosan válaszol: „Ja, persze.” Amit gondol: Hogyne, ilyen idióta vagyok, nem kell cinikusnak lenni, lennél Te a gyerekkel napi 10 órát, Te se tudnál mindenre odafigyelni, basszus.
Amit Maczkó hall: „Hűha, Babek morcos lett, fogalmam sincs, hogy miért és mivel fáradt és kilenc hónapos terhes, esélyem sincs kitalálni, jobb ha lelépek és csendben maradok, hátha megúszom.” Mackó ezzel jobbra el. Babek pedig marad a konyhában, azon morogva, hogy legalább valami kedveset is mondhatott volna Maczkó, például, hogy semmi baj, nem gond, ez csak egy terítő vagy valami ilyesmi...
Idáig a sztori, a jó hír, hogy ma egy fatális véletlen folytán (Maczkó figyelt Picurra, aki összefirkálta a terítőt, amit Babek nagyon kárörvendően konstatált) fény derült a fenti kommunikációs bakira és az érintett felek nagy rácsodálkozások közepette beszélték ki élményeiket. Na jó, túlzok, első lépésben az érintett felek halálosan megsértődtek egymásra, mert 1. Maczkó nehezményezte, hogy Babek tényleg képes azt feltételezni róla, hogy hazajön és cinikusan cseszegeti őt illetve beszólogat neki, 2. Babek nehezményezte, hogy Maczkó tényleg képes azt feltételezni róla, hogy engedélyezi a terítő összefirkálását, ezzel arra bátorítva a gyereket, hogy bármilyen tollal/filccel bárhova firkáljon, ahova neki tetszik.
Végül persze a halálos megsértődés helyett az érintett felek enyhe csodálkozással meghallgatták egymás álláspontját, kifejezték sajnálatukat és szeretetüket a másik iránt és arra gondolva, hogy azért a nők/férfiak bizony furcsák és idióták, együtt mentek be tévét nézni. Happy end.
