A hétvégén megint Picur napokat tartunk, azaz teljes kapacitáson gyereket szeretgettünk, mert mégse sikerült ez a bölcsöde dolog teljesen zökkenőmentesre... persze a program-tervezése nem volt tudatosan Picur-orientált, de a Lány nem kicsit fejlett egójának és pozitív életszemléletének köszönhetően mindent Picur programként él meg és igazából így mindenki jól jár.
Szóval Lillafüreden voltunk, mert kedves ausztrál barátaink újra-újra (végre-végre!) hazalátogattak és meghívtak Bennünket a kastély szállóba, ami nagyon jó ötlet volt, mert gyönyörű helyeken jártunk, tök jó társaságban :-) Picur szempontjából a program meghatározó része a pénteki indulás volt, amikor Maczkó (azaz APA!!!) délelőtt 11-kor beszállt a kocsiba és kiderült róla, hogy egész hétvégére velünk marad!!!! A kismanó olyan izgatott lett, hogy többször is elismételte, hogy „Együtt a család!”, miután pontosította velünk, hogy ez azt jelenti, hogy Anya is és Apa is és Picur is együtt utazik. A másik nagy öröm az volt, amikor végre megint hosszan utaztunk a kocsiban, szerintem a gyereknek már elvonási tünetei voltak (egyébként szerintem nekünk is). Mondjuk így egy szemet sem aludt egész délután, de ez nem akadályozta meg abban, hogy érkezésünk után gyorsan megbarátkozzon barátaink kislányával és elmenjen egy nagyot kirándulni az Apjával, majd végig ugrabugrálja az élő zongorakíséretre a vacsora idejét és aktívan tanuljon angolul. Igaz, utána közölte, hogy ő nem bamcsizik és viszonylag gyorsan átvedlett új pizsamájába (Anya, nézd, milyen szép! Milyen csinos vagyok!) és bár megpróbált egy kicsit hisztizni azon, hogy nem akar aludni, nem igazán bírta sokáig és öt perc alatt bealudt. Másnap reggel még közösen reggeliztünk, aztán el kellett búcsúznunk, ami mondjuk tök rossz volt, de Picur ezt nem igazán érzékelte, mert már a kis hátizsákját bepakolva készen állt arra, hogy elmenjünk kisvasutazni. Volt itt minden kisvasút, mozdony, masiniszta, kalauz, végállomásnál játszótér, vissza kisvasút, tó, alagút, híd, Picur teljes eksztázisban volt, míg én azt élveztem, hogy ezek az események most már tényleg élményszámba mennek nála. Idáig ugyanis azért volt könnyű vele utazni, mert mindegy volt neki, hogy hol vagyunk, a lényeg az volt, hogy Anya és Apa vele van, hülyéskedünk és figyelünk rá. Most viszont már a kirándulást magát is élvezi, várja a vonatot, elmeséli, hogy felszállt és jött a kalauz és látszik, hogy az élmény is nyomot hagy. Ami a legjobb az egészben, hogy az ő öröme és kíváncsisága ránk is átragad és legalább annyira élvezzük az egészet mint ő.
A szombati performanszért pedig extra bónusz pont jár: a sok élmény hatására ugyanis nem bírt elaludni, de ahelyett, hogy kiabált volna a kiságyából (ahogy ilyenkor szokott), hallgatta bentről az X-faktort és vokálozott :-) Ki is merült rendesen, az Apja éppen most ment be hozzá (vasárnap reggel 10 óra), de a gyerek nagyon udvariasan megkérte, hogy hagyja békén: „Apa, menj ki, jó?” ugyanis még aludni akar....
Update: végül nem aludt vissza, inkább random üzemmódban énekel a sötét szobában. Meggyőződésem, hogy ilyenkor nagyon aktív egymásra-figyelés van a lakásban, ugyanis mi kint hallgatjuk, hogy milyen édes, ő meg bent hallgatózik, hogy mit csinálunk :-)
