Figyelem, a következő bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas információkat tartalmaz avagy érzékeny gyomrú olvasók inkább ugorják át a következő bejegyzést!
A nyári bacik után itt vannak a téli bacik, pár nappal ezelőtt egy fosós-hányós nyitotta meg az idényt. Ne izguljatok, Picur teljesen jól van, 24 óra alatt kétvállra fektette a vírust és ma már boldogan sétált a nagyapjával és ölelgette a nagyanyját - akik bizony nálunk töltötték a délelőttöt, mert Picurral ellentétben én teljesen kidőltem. Nyitásként kedd éjszaka még felváltva hánytunk Picurral, ami őt lelkileg is megviselte, mert eddig még nem találkozott róka-komával és hát, nem túl szívderítő arra ébredni, hogy sugárba jön vissza a vacsora. Nem is bírt aludni, néha beájult, de egy újabb hányás mindig felébresztette, amitől annyira kiborult, hogy nem maradt meg egyedül, így végül együtt aludtunk szenvedtünk egyész éjjel. Szerdán már sokkal jobban volt, bár nagyjából átaludta a napot és csak pár darab kekszet bírt megenni (inni viszont sokat ivott és ez a lényeg). Én viszont megmozdulni is alig tudtam, szegény gyerek életében nem nézett még annyi tévét mint aznap (amivel mondjuk nem mondtam sokat, mert egyébknt 20 percet tévézik naponta). Estére ő már vidáman viháncolt az apjával (aki néha diszkréten elvonult a fürdőbe, mert a vírus őt se kímélte), míg én belázasodtam... Ma meg mondom, már teljesen jól van, míg én küzdök tovább* és talán, nem túl elítélendő módon drukkolok, hogy sokáig aludjon délután.
*csak, hogy sajnáltassam magam: tényleg küzdök, mert persze az élet nem áll meg egy másfél éves mellett, aki a háztartási kekszet az egész lakásban széthordja (ergo ma porszívoznom kellett), akinek az ágyneműjét le kell húzni, ki kell mosni hányás+betegség után, aki kiskutyásat akar játszani (ami abból áll, hogy négykézláb, ugatva kergetjük egymást a lakásban és ezt még ráadásul én tanítottam meg neki, micsoda bolond vagyok!) és akinek nem lehet azt mondani, hogy anyu most nem bír felállni, mert muszáj. Tudom, ez az anyukák sorsa, az én anyukám is ezt csinálta, bár az a durva, hogy én nem emlékszem olyanra, hogy anyu beteg lett volna, ő mindig mosolyogva csinált mindent és minden betegség alatt volt ideje nekem olvasni és mindig kitalált valami vicces, ágyban játszható dolgot, meg a kedvenc tálkámban hozta be a főtt krumplit, fogalmam sincs hogy csinálta, majd meg kell kérdeznem. Ráadásul még most is ő segít nekem, ma például átjött, lefárasztotta a gyereket, főzött krumplit, rendet rakott a konyhában, majd megölelgetett, hogy gyógyuljak meg, adott nekünk puszit és hazament (gondolom, hogy ott is tüsténkedjen valamit). Elképesztő!
