Picur a hétvégén mindig meglepődve konstatálja, hogy Apa itthon van délelőtt... és délután.. és este is. Mert az természetes, hogy vele indul a nap, ugyanis én reggeli után leszállítom Maczkónak és megpróbálok feltöltődni az előttünk álló napra (kávé-jellegű ital, reggeli, zuhanyzás, újabb kávé-jellegű ital), míg ők ketten megbeszélik a napi feladatokat ("Legyél jó Anyával!", "Siess haza, különben úgy sikítok majd mint most!"). De az, hogy a reggeli, sőt a délutáni alvás után is látja Maczkót, mindig meglepi :-))
Apa persze egyet jelent a huncutkodással, a repülő-babával és a gurgulázó nevetéssel (amit csak Maczkó tud kicsalogatni belőle egyenlőre).
Kedvenc játéka ugyanis az, hogy a mellkasunkon fekve felemeli kezét-lábát és félelmetes hörgő hangot hallat (biztos a Sárkánytól tanulta), mi megijjedünk, ő meg nevet és visongat. Ilyenkor vicces :-)
Kevésbé vicces viszont, amikor megsértődve visít, én már komolyan féltem a mennyezetet a gyerekszobában. Tegnap például etetés után rögtön le mertem tenni a kiságyába, mindenféle esti mondóka, ringatás és összebújás nélkül... hát, üvegkalitkába biztos nem lehetne bezárni, a hanghatástól azonnal megrepedne. Mentésgemre legyen szólva, hogy csak vitaminért mentem ki a konyhába, de Picur tudomásomra hozta, hogy ez igen gyenge érv. Ráadásul lassú is voltam, így Picur teljesen felhergelte magát és még vagy 10 percig vörös fejjel, teli tüdőből ordított. Aztán rájött, hogy ja, anya már visszajött és egy "Hamm' kiáltással rám vetette magát. Ha rosszak lesztek, egyszer hozok hangfelvételt is!!!
