jún
30

Igazságtalan vagyok

| Szerző: Babek | 7:33 pm

Mert igazságtalanság haragudni valakire, aki csupa kedvességből segíteni akar. DE amikor egy hete megnézem már on-line window-shoppingolok* (ami magyarul a kevésbé cool "a neten nézem a katalógust" jelenti), majd beszerzem a papír-alapú katalógust és hosszan elgondolkozom azon, hogy az egyik nagy kávélánc mindent áruló boltjában a vízhőmérős gumikacsát vegyem meg vagy esetleg a hármas kiszerelésű baba-kendőket, vagy egyszer élünk és mindkettőt ÉS szépen elgondolom, hogy mivel az egyik ilyen bolt viszonylag közel van, a hétvégén délelőtt Maczkóra bízom az alvó gyereket és elmegyek egészen a világ végére a boltig, és ott (hosszas megfontolás után) kiválasztom és megveszem a céltárgyat, majd esetleg még iszom koffeinmentes kávét is (miután hazatelefonáltam, hogy még alszik-e a gyerek vagy az elmúlt 20 percben történt-e valami vis mayor, amihez Anya kell) és utána hazajövök AKKOR nagyon-nagyon utálom, amikor valaki elmegy és csupa kedvességből megveszi a kacsát és a kendőket is, hogy "Ne kelljen elmenned, tudom, milyen nehéz egy ilyen kisbaba mellett".

GRRRRRRRR!!!!!!!!!

*Ally, én most kezdem érteni, hogy miért is nézed ki előre a ruhákat a neten. Mert az már olyan mintha, felkészíti a kiéhezett kismamát a plaza-hangulatra :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://babek.blog.hu/api/trackback/id/tr572121488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Big fan 2010.07.01. 23:50:01

Nem vagy igazságtalan, a kismamáknak is jár egy kis shopping... de persze értékelni kell mások kedvességét! Jelentem a megoldás egyszerű, ki kell keresni egy újabb tárgyat online! Éljen a materialista világ! :-)

ally 2010.07.02. 22:13:14

Nem vagy igazságtalan, mert ugye nem a cél a fontos, hanem az odáig vezető út. Vagy valami hasonló bölcsesség.

Én már level2-re kapcsolatam, már az egyik kedvenc ruhamárkám newsletter-ére is feliratkoztam, hogy mindig up to date legyek. :-)))

Babek, ha már említetted a boltot, gyorsan átnéztem az aktuális kínálatot, és a jövő heti ajánlatban S.Pötyinek remek kötényt találtam!!!

ally 2010.07.02. 22:19:07

Ja, és itt említeném A kismama barátnőnket, aki egy megbeszélt éttermes vacsi előtt még az étlapot is átböngészte a neten.
süti beállítások módosítása