Hogy vagyunk, hogy bírjuk? - kérdezi mindig mindenki. Én mint mindig most is bajban vagyok a válasszal, meg is kérdeztem ma este Maczkót, hogy szerinte hogy vagyunk és ő megnyugtatott, hogy szerinte jól. Szerintem is jól vagyunk. Mármint egymás idegeire megyünk néha és csúszunk néhány határidővel és nem tudjuk kitalálni, hogy mi legyen az ebéd, de ezek nálunk általános problémák, csak a hangsúlyok tolódtak el, most egy-egy étkezés például fontosabbnak tűnik mint régen (mert ugye van-e itthon minden, megeszi-e mindenki, készen lesz-e időre...stb).
De jól vagyunk. Vannak tök jó új szokásaink: a gyerekek például megállás nélkül varrnak a teraszon, miközben Időfutárt hallgatunk, én pedig a kertben molyolok. A lányok (majdnem) minden reggel tornával indítják a napot. A hétvégén legalább egy délután kézművesedünk. Reggelente a lányok mosogatnak. Mindenki eszik főzeléket. Együtt vacsorázunk. Mindenki minden nap megsimogatja Fáncsi kutyát. Figyeljük a madarakat, Pöttöm etetni is próbálja őket. Alig tévézünk. Reggelente megbeszéljük a napi terveinket. Napközben megbeszéljük az élet értelmét, átbeszéljük a Bibliát és a Csodálatos Katicabogár aktuális részeit (és ez csak a tegnap délután).
És persze vannak rossz szokásaink is. Későn kelünk (mármint ki az ágyból, mert Pöttöm továbbra is korán ébred, csak átjön hozzánk tévézni, Maczkó pedig hajnaltól dolgozik, de általában pizsamában). A felnőttek nem edzenek. A gyerekek is keveset sportolnak. Keveset angolozunk. Nem beszélgetünk eleget a barátainkkal. Nem fekszünk le időben. Nem tartunk rendet. Nem vásárolunk átgondoltan. Nagyon sokat kávézunk (mert van, ami sose változik). Este bekapcsoljuk a tévét, majd elalszunk előtte, míg a zaj a párunkat idegesíti (just saying).
Máshogy vagyunk jól. Nyugisabban, ami nekem bejön, most nem akarnék visszamenni pörögni, naptárt vezetni, éppen odaérni, minden reggel pakolni/csomagolni, bekészíteni, nem otthon felejteni, útközben felvenni/megvenni, elfelejteni kiteregetni, hazaesni és csak összeesni. Persze most se csak jó dolgok történnek, ha elengedem magam, képes vagyok nagyon aggódni azon, hogy mi lesz a vírussal, hogy ne kapjuk el, hogy a nagyszülők ne kapják el, hogy időben teljesítsük/leadjuk/elszámoljuk/megpályázzuk. Szerencsére itt van nekem Maczkó, aki ilyenkor rám néz és közli, hogy ezen nem ÉRDEMES aggódni. És akkor én varázsütésre abbahagyom az aggódást (se) és mindenjólesz. Mint a tündérmesékben.
