... amit tolunk. A program, ami folyamatosan fut a háttérben a gépen, nem látod, de egy csomó memóriát foglal és lassítja a többit. Az overál, amit bedobsz a gépbe pénteken, hogy hétfőre megszáradjon. Az új órarend, amit ki kell másolni. A lecke, amit meg kell írni. Az üres dobozok, amiket vissza kell adni. A fejszámolás, amit a kocsiban fel kell adni. A szókártya, amit meg kell rajzolni. A tolltartó, amit le kell ellenőrizni. A cipő, amit ki kell pucolni. Az uzsonnásdoboz, amit ki kell mosni. A kulacs, amit ki kell szárítani. A hajmosás, amit tudni kell időzíteni. A körömlakk, amit le kell mosni. Az egész hóbelebanc, amit többé-kevésbé kontrol alatt kell tartani.
Na, ezt a legjobb néha elfelejteni, sutba vágni, itthagyni, letolni.
Viszont a legszarabb újra beindítani, beolajozni és mozgásra bírni.
Egy kihagyott hétvége után hétfőn hajnalban leckét írni, órarendet keresni, szutykos overállt felvenni, pénteki uzsonnát kidobni, tolltartón szörnyülködni.
Majd tovább hinni, hogy fog menni, be lehet adni, fel lehet vállalni, el lehet utazni, meg lehet oldani.
Vagy realisztikusan belátni, hogy úgyis meg fogod szívni, de még így is megéri elmenni, beadni, felvállalni, elutazni...
