Édes, drága, tündérszívemnek tegnap este eszébe jutott, hogy ő nem fejezte be a teknősét! Bocs, nem is így: ő Nem Fejezte Be a Teknősét!!! Technika órán nem fejezte be. Ezért itthon kell befejezni. Na, nosza elő a ragasztót, csináljuk meg! Ööööö.... csakhogy elfogyott a ragasztó itthon. Bár én elsőre ezt nem érzékeltem olyan tragikus helyzetnek, a gyermekem kitartó visítással meggyőzött arról, hogy ez bizony a világvége, így nem volt más megoldás mint elővenni a csodafegyvert: "Hívd fel Apádat!"
Felhívta apját, megnyugodott és elment aludni. Maczkó pedig munka után, a pesti éjszakában elindult stift ragasztót szerezni édes, drága, tündérszív lányának és láss csodát este 11-re már meg is hozta a zsákmányt.
Ugyanezen fent említett édes, drága, tündérszív gyermek hajnali hatkor kivert az ágyból, mert ugye még reggel meg kell ragasztani azt a ... szóval a teknőst. Felkeltem. Jó, nem keltem fel, csak átvergődtem a gyerek ágyába, ahonnan félálomban bíztattam, hogy nagyon ügyes, csinálja csak, én (lélekben) vele vagyok. Röpke 30 perc alatt abszolválta is a feladatot és készen állt a mű. A TEKNŐS. Egyébként tényleg szép lett, meg hát a feladat, az feladat ugye.
Ezek után már a megszokott rendben folyt minden, öltöztünk, reggeliztünk, mosakodtunk, ilyesmik. Cipőt is vettünk, majdnem elindultunk, de nekem fény gyúlt a fejemben, hogy "Picur, a teknőst ne feledd, hozd a kezedben, nehogy szétmenjen az úton, jó?"
Édes, drága, tündérgyermek nagy szemekkel nézett rám, kicsit összezavarodva:
- A teknőst? Azt nem viszem be. Nem kell.
???????????
- Judit néni azt mondta, hogy itthon fejezzük be. És én befejeztem. Mehetünk.
