Olvasom, hogy a gyerekkorban alapozzuk meg az ételekhez és az evéshez való hozzáállást. Jókat ír a cikk, nem is igazán lepődőm meg a tanácsok többségén: akkor egyen a gyerek, ha éhes, ne tömjük a gyereket, bízzuk rá, hogy mennyit eszik, ne legyen se jutalom, se büntetés az evés, ne legyen rutinszokás, hogy akkor eszünk, amikor ebédidő van, tanítsuk meg a gyereket arra, hogy az evés alapvetően az éhséghez és nem máshoz (társaság, idő) kötődik.
Ok.
DE!
Egyrészt: Nem Vagyok Büfésnéni. Ebéd ebédidőben van, vacsora meg vacsoraidőben. Nagyon tudom utálni, ha gyermekem finnyog a vacsoránál, majd egy óra múlva előkerül, hogy ja, mégis csináljak neki vajaskenyeret. Ott volt lányom a vacsora, bakker.
Másrészt meg, igenis legyen az evésnek rendszere és rendje, ne gondolja azt, hogy ha nem érzi a szünetben az éhséget (mert mondjuk játszik), akkor ok nem megenni az uzsonnát, ugyanis akkor rosszul lesz és szédül és ájuldozik (Picur erre különösen hajlamos, de van ilyen másik osztálytársa is). Tessék gondot viselni a testünkre és megadni neki, ami a tanuláshoz és játékhoz kell. Tessék tudatosan inni és enni is, még akkor is, ha nem korog a hasam. Főleg, mert gyerekkorban az már tényleg csak a vég vége után jut eszükbe, hogy ja, én éhes vagyok.
Szóval igen, de nem.
(grrrr, morogva el)
