Mindenki, de MINDENKI azt kérdezgeti tőlem ÉS a gyerektől, hogy megy-e szeptembertől iskolába. Ő persze szeretne, de elfogadta, hogy ez még bizonytalan. Mert még bizonytalan.
Mert honnan a fenéből tudjam, hogy menjen-e iskolába a gyerek????? De tényleg! Ez nem ér.
Picur ugyanis szép, magas, fejlett kislány. Már most is iskolaérettnek nézik.
De nem igazán ér le a két lába a földre, még mesevilágban él és nagyon érzékeny.
Meg nagyon okos is. Meg érdeklődő. Kedvenc könyve a test működéséről szól, meg akar tanulni írni és érdeklik a tények: ezt mikor építették, az mire való, miért van itt, ki rakta ide, ki építette, miből készült és hogyan.
Mindent megért és mindent mérlegel. Aztán meg nem tud dönteni. Utál választani. Sztenderd válasza arra a kérdésre, hogy mit kérsz X vagy Y kekszet az, hogy "amit Pöttöm". Könnyen megszeppen, ha ki kell állnia magáért és szerintem nem is igazán tudja, hogy hogy kell.
Ha viszont eszébe jut, hogy mit is akarna mondani, akkor választékosan, logikusan és okosan érvel, gond nélkül elmesél hosszú történeteket is, átlátja a viszonyokat. Tehát mesél...
... szépen terjengősen. "Miyen állat lakik erdőben?" - kérdezi az óvó néni. "Mókus, nyuszi, őzike" - kiabálják a gyerekek. "Az erdőben szerintem nagyon szép kis baglyok laknak." - mondja álmodozó szemmel Picur. Mert ő nemcsak a választ tudja, de a baglyokat is látja.
Le is rajzolja. Sokat rajzol, imád kézműveskedni, babrálni, türelmesen próbálkozik újra és újra, Szerintem ügyes is.
Mármint rajzban ügyes. A mozgása még mindig elég koordinálatlan, bár javul. A labdaérzéke pedig... nincs?
Biztos, hogy még sokat fejlődne egy év alatt és talán könnyebben venné az akadályokat.
Vagy halálra unná magát és még inkább fusztrálná, hogy mindig, de mindig iskolásnak nézik és MÉGSEM AZ.
Biztos, hogy helyt állna a suliban is, főleg, hogy szigorú, de nem versenyistálló típusú suliba megy (elvileg).
Vagy nem tudná igazán megmutatni magát, mert ahhoz egy kicsit több bátorság kellene, jobban bele kellene nőnie még a bőrébe.
Vagy nem tudom. Honnan tudom? Fogom tudni? Ki mondja meg?
Elvileg én mondom meg*. Hétfőn. Az óvó néni ugyanis szólt, hogy hétfőig nyilatkozzunk, hogy megy-e a gyerek iskolába szeptembertől**. Hétfőn.
Teljesen felkészületlen vagyok. Nem is tudom, hogy ki lesz az óvó néni. Nem néztem meg minden sulit a környéken. Nem voltam nyílt napokon.
Nem tudom elképzelni, hogy PIcur, az ÉN Picurom, tudjátok, az akit visított a malacnak és imádta az ölben lovagolós játékokat iskolába megy. Szeptembertől. Akár idén, akár jövőre.
Hétfőig jó sok vizualizációs gyakorlatot kell csinálnom. És jó sok mindent kell átgondolnom. És Maczkóval átbeszélnem.
Basszus, senki sem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz! Jaj.
*Óvó nénik ugyanis rendesek és azt írják az ajánlásukba, amit a szülő kér.
**Az óvó nénik, idézem: "jó szívvel elengedik iskolába". A Pedagógiai Szakszolgálaton viszont fejlesztést írtak neki elő és felhívták a figyelmemet arra, hogy az egyik legfiatalabb gyerek lenne az osztályban, és ez a pár hónap ebben a korban még sokat jelent.
