Van az a cukiság mennyiség, amit már én sem bírok magamban tartani, na ez most jött el, a Karácsonnyal és a Jézuskával ("Eljött, Apa, itt a Jézuska!" - mondogatja a Kicsi hitetlenkedve), a félelmetes csillagszórókkal* és a Gyönyörűekkel, akik néha leülnek a fa elé és azt játszák, hogy nézik, mert Karácsony van ("És még ma is, tudtad Pöttöm, HÁROM napig is van Karácsony!" - magyarázza a Nagy).
A Karácsony az nálunk tényleg a szeretet ünnepe, "Tudod, Anyu én ilyenkor azokra gondolok, akiket szeretek és a Jézuskára" - magyarázza Picur és tényleg, mindenkire gondolnak, nagyon odafigyelve, hogy senki se maradjon ki. "Én szejetlek, Anyu!" - mondja Pöttöm és én elolvadok - "És szejetem Aput, meg Nadit, meg Jenőt, meg Öci papát, meg Öci mamát, meg Petit, meg Katit, meg Barnuskát és Mesikét", ami nem is csoda, mert most minden és mindeki körölöttük forog, hiszen Karácsony van. Persze a sztárok a nagypapák - "Öci papa te nagyon vicces vagy!" - mondja Picur - "Jenő papa meg nagyon szórakoztató!".
A nagy szeretet mellett persze a Karácsonyban a legizgalmasabb rész mégiscsak az ajándékozás, ami nálunk két héttel előbb kezdődik, ugyanis egy délután észreveszik az erkélyen, hogy A JÉZUSKA HOZOTT NEKÜNK EGY KARÁCSONYFÁT!!!! Elképzelhetetlen, hogy mennyire örülnek, visítoznak, egymás nyakába ugranak, mindenkinek megmutatják és naponta többször megnézik. Bele vannak szerelmesedve a Karácsony gondolatába is, hiszik és hinni a akarják az angyalkákat és a Jézuskát, nincsenek kétkedő kérdések, sőt, ha felmerül valamilyen kétség, azt ők maguk megmagyarázzák - "Tudod, anyu, a Jézuska olyanoknak is hoz hozzánk ajándékot, akik nincsenek velünk pont most**, hogy mi is lássuk mennyire örülnek, amikor odaadjuk", nincs más dolgom mint bólogatni és hagyni, hogy építsék a saját meséjüket. Meséből és álmodozásból pedig sok van, már régóta mindenféle ajándékot várnak, többek között Muffin babát és egyéb, reklámokban látott hüyeségeket, míg megelégelem, és elviszem őket Amélie játékboltjába, hogy legalább szépeket kívánjanak, majd míg nézelődnek először elrakatom a kinézett ajándékokat, majd másnap visszamegyek ugyanoda velük és kb. a szemük előtt meg is veszem őket (na jó, adok az eladónak egy tornazsákot, hogy abba pakoljon bele), szerencsére még kicsik ahhoz, hogy gyanút fogjanak, amikor a kinézett tyúkos kártyáért több tízezer forintot fizetek. És bár 24-én este újra felemlegetik a muffin babát, az összes játéknak és könyvnek örülnek, Picur rögtön beleszeret a világ legaranyosabb gombvarrós játékába és ha tehetné ötször egymás után kiolvastatná velem a testünk működéséről szóló könyvet, míg Pöttöm csak ül és elragadtatva nézi az őzikés gömbjét, ami "Ana, ez a jegszebb a világon!", illetve nagyon óvatosan, régi családi szokás szerint a szőnyeg alá tuszkolja a világ legnagyobb kirakóját.
Persze a Jézuska hibázik is, mert bár nagyon előrelátóan minden ajándékra felírta, hogy kinek szánja, remélve, hogy a nagycsoportosok már tudnak olvasni, néha butaságot csinál:
PICUR
ÉS
PÖTTÖM
áll az egyik ajándékkísérőn, amit Picur hosszan nézeget, majd felolvassa: "Picuur...... ezt a Jézuska elrontotta.... Pöttöm" és nem érti, hogy mi min nevetünk annyira, hogy még a könnyünk is csorog.
Ráadásul mi ünnep halmozók vagyunk, a Kicsi névnapja is most van, amit nagyon rendesen még délelőtt megünnepelünk, kap virágot, amitől a kis Vadóc teljesen meghatódik, zavarba jön, hirtelen tőle sz
okatlan módon elkezdi a szoknyáját morzsolgatni és billegeti magát, nem is érti, hogy ő, rózsákat, csokrot, ráadásul Apától... Annyira tündéri, hogy a nővére szíve is túlcsordul és hirtelen elhatározásból a saját egy szál virágját is neki adja. A Kicsi persze hamar túllendül a meghatódottságon és aztán már az ajándék érdekli, délután pedig a harmadik csokrát már rutinosan fogadja. Az ajándék meg telitalálat, a legújabb Donaldson könyv***, Maczkó olvassa és szerintem én nevetek a leghangosabban.
Kettőjükre egyébként nagyon jellemző ez a dinamika, az esetek 50%-ban hülyére idegesítik egymást, ráadásul sokszor direkt froclizva a másikat, a leglehetetlenebb helyzetekben lesznek féltékenyek egymásra, de a meghatározó pillanatokban szinte érezni, ahogy elönti őket a szeretet és hirtelen felindulásból megölelik és megpuszilják egymást, odaadják egymásnak a kedvenc játékukat vagy megvédik egymást és kiállnak a másikért. Jellemző pillanat, hogy én minden türelmemet elvesztve éppen kiabálni kezdenék a háromévesvagyokcsakazértsemakaroksemmit kisasszonnyal, hogy de igen, kabátot ÉS sálat ÉS sapkát is kell venni, ha kimegyünk, amikor Picur óvatosan kiveszi a kezemből a fenyegtő ruhadarabokat és azt mondja halkan: "majd én beszélek vele". És tényleg. Odalép a Kicsihez, aki hüppögve panaszkodik neki, halkan a fülébe sutyorog, átöleli és halkan tovább magyaráz, én meg szinte látom, ahogy kiszáll az akarás a Kicsiből, elengedi a megfeszített izmait és végül szépen, mosolyogva belebújik a kabátba. Visszafelé persze ez egy kicsit másképpen néz ki, amikor Picur bőg kétségbeesve azon, hogy ő bizony nem akar fürdeni, akkor Pöttöm odamegy hozzá, végtelenül kedvesen, simogatva megnyugtatja, hogy "ninc semmi baj, Picur!", majd elém áll és konkrétan leordítja a fejemet, hogy "NEM AKAR FÜJDENI, NEM ÉJTED? NEEEM FÜJDIK!", miközben közénk áll, jelezve, hogy a nővérét csak a testén keresztül tudom erőszakkal a fürdőszobába vonszolni. Én meg csak állok, bambán, aztán meg persze megfürdünk.
Azért a mi Karácsonyunk sem a képeskönyvekből lépett ki, bár közel tökéletes (már függönyünk is van, khm, khm), mégis a ma délutáni rosszullétet, a betegséget, náthát és fülfájást kihagytam volna. És inkább ki is hagyom. Folyt. köv., becsszó!
* Mióta az óvodában tűzriadó volt, retteg minden tűztől és néha megkér, hogy beszéljük meg, hogy mi a veszélyes (tűz, mélyvíz, lelépni a járdáról és az idegenek). Illetve örül, hogy Magyarországon lakunk, mert itt nincs tűzhányó, földrengés és hurrikán.
**Jelen esetben az unokatesóknak.
*** Olvassatok Julia Donaldsont! Sokat, mindet, Papp Gábor Zsigmond zseniálisan fordította mindet, zseniálisat alkotott.
