- Nem, TE nem! - osztja ki a család random tagjait a kétéves, aki a hisztikorszak közepén, a balatoni nappaliban akar rendet vágni a családi káoszban, mert nem bírja a hebehurgyaságot és az összevisszasságot, így aztán - Nem, TE nem, majd ANYA! - üvölti naphosszat, a mutatóujját felmelve, szigorú tekintettel, hiszen a rabszolgamunkára (bili behozása/kivivése, zokni felhúzása, papucs megkeresése) csak ANYA jó. Csak és kizárólag.
A világ ugyanis kizárólagos, a bármilyen játék vagy enyém vagy senkié, mert földhözvágja Picuré, a közös fogalmát nem érti, az valami szülői misztérium vagy inkább átvágás, mert leginkább azt jelenti, hogy oda kell adnia valamit, amit nagy nehezen megkaparintott, ami az övé. Csak és kizárólag.
Mint ahogy nyertes is csak egy van, csak és kizárólag, és a kétévesek világában pont az adott kétévesek a nyertesek vagy itt a világvége, ezért futtában torka szakadtából kiabál a testvére utána, hogy "Állj! Nem, én nyejek! Éééén nyejek! Picur állj!" - majd ha látja, hogy nem nyer, mégsem, akkor azonnal befogja a két kicsi kezével, a két gyönyörű szemét és úgy zokog, hogy - "Anya, nem én nyejek, én akajok nyejni, nem Picur, Anya, één nyejek!". Mire én megvigasztalom, hogy azért még ügyes, és majd holnap és Picur már ovis, ilyenkor már ő is bólogat, hogy - "Anya, én bölcsis vadot!" - de azért a miheztartás végett még odamegy a nővéréhez és jól odacsap, mert Nyertes azért mégiscsak egy van. Csak és kizárólag.
Evésnél szerencsére nincs kizárólagosság, szinte mindent megeszik, ha és amennyiben ő választotta és azt kapja, de csak azt. "Cima lángost, télek!" - közli a strandon és amikor a Keresztapja megpróbál kedveskedni, hogy vesz neki rá tejfölt és sajtot is, akkor megint előveszi a tekintettemmel-ölni-tudnék arcát, felemeli a mutatóujját és nagyon fenyegető hangon közli, hogy - "Nem! Cima lángost! CIMÁT!" - és akkor senki nem mer röhögni, viszont Keresztapja magával viszi választani, mert meg lett félemlítve.
Kell és érdemes is tepereni a lánynál, ugyanis, ha a kedvében járnak, a legelbűvölőbb kétévessé változik, mosolyog, basajog, simogat, éneklő hangon sutyorog, hogy - "Apucikám" - miközben odadörgöli a buksiját az apja állához, majd felnyúl és lehúzza magához a fejét, puszit ad rá és félrebillentett fejjel mosolyog, majd átöleli és sóhajtozik.
Ugyanilyen filmbeli jelenet az, amikor Picur és Pöttöm néhány óra különválás után újra találkozik, futnak egymás felé, kinyitott karral, Pöttöm egyenesen nekifut Picurnak, nagyon szorosan átöleli és a nevét ismételgeti, el sem akarja engedni, ilyenkor tudom, hogy szeretik egymást, és az, hogy napi ötször választom szét őket és negyvenhatszor ignorálom, csak véletlen, a lényeg ezekeben a pillanatokban van.
Kellenek is ezek a pillanatok, hogy mindannyian felvértezzük magunkat az újabb napra és az újabb viharokra, dührohamokra, lépcsőrőlfejreesésekre, harapásokra, Oscardíjas hisztijelenetekre, mert Pöttöm egy hurrikán, ha nem állunk stabilan a lábunkon elsodor bennünket. Így legalább arra van energiánk, hogy észleljük és félreálljunk még időben...
