- Anya, nézd milyen szépen visszaraktam a zsinórt a polcra! - mondja, miután lépteim hallatára gyorsan visszatuszkolta a nemszabadelvenni ajándékkötőt a polcra.
- Na, de miért vetted le egyáltalán? - kérdezem én, hátha van jó magyarázat.
- Az most mindegy, Anya, a lényeg, hogy milyen szépen visszaraktam, azt nézd!
Este van, nehéz napunk volt, mindenki fáradt, Picur hisztizni kezd, már nem bírom cérnával és türelemmel, hogy mindig ez van, ha valami nem tetszik neki, hát basszus miért nem lehet egyszerűen csak szólni vagy megmondani, hogy mit szeretne, miért kell rögtön sírni?
- Picur, hát könyörgöm, beszélj már értelmesen! Vagy akkor ezentúl legyen az, hogy én is sívitozzak, hogy "neeeem akaaaaaarooom, hogy sírj!"?
- Neeeeem, teeeee neeeem! - mondja és a karjaival veszettül csápolni kezd, klasszikus hisztis módra. Én közelebb hajolok, hogy megbeszéljük és pufff..... pofon vág....
mind a ketten elnémulunk, meglepő fordulat, nem számított rá senki, nem is direkt volt egyáltalán, én szóhoz se jutok, fáj is, ő megszeppen
- Bocsánat, Anya, bocsánat! Bocsánat, nem akartam, bocsánat! - mondja és majdnem sír, de én még mindig nem tudok megszólalni, még pár könnycsepp is kijön a szememen, tényleg fáj az arcom.
- Bocsánat, odaadom a kutyát, és nálad lehet, amíg fáj, akármikor elég ha visszaadod, bocsánat!
- Befejezem a mesét - nyögöm ki, mert nem bírom megbeszélni a dolgot, tudom, hogy nem direkt volt, de haragszom és fáj és látja és sajnálja.
Befejezem a mesét (két mondat volt hátra), elmondom, hogy nagyon fáj, tudom, hogy nem akarta, de akkor is fáj és ezért haragszom, majd jobb lesz és akkor nem fogok haragudni, de most fáj. Érti, bólogat, átölel, meg van ijedve. Megbeszéljük, hogy ezért nem jó hadonászni és hisztizni, abból csak baj van, inkább beszéljünk ezentúl normálisan, emberi hangon, nem visítozva, és odafigyelve. Adunk egymásnak puszit, megsimogatja az arcom, kérdezi, hogy ugye nem fáj, mondom, hogy de sajnos még fáj, de majd jobb lesz.Átöleljük egymást, béküljünk ki, csak úgy lehet jól aludni.
Mindenki ágyba, villany leolt, elmondom a szokásos versikét (csak egyet, de nem mernek ellenkezni), vége van, én állok fel az ágyból, amikor Picur megszólal a sötétben:
- Tudod, Anya, azért amikor visszavisítottál, az cukkolás volt, és az nem szép, én ezért vesztettem el a fejem, már emlékszem!
.......
szó nélkül rájuk zártam az ajtót
...
