Jövünk, jövünk, jövünk, csak előtte még alszunk pár órát, mert már muszáj....Kicsit kalandosra sikerült ez az út...De most már béke és nyugalom van lesz, van munkavállalási engedélyem (erről például az indulás előtt 72 órával még nem is tudtam, hogy kelleni fog), van lakásunk (kettő is, jövő héten költözünk, várhatóan már Maczkó és kocsi nélkül, tudjátok, a béke és nyugalom jegyében), a gyerekek alszanak, mi meg szusszanunk egyet a kanapén és felidézzük a legviccesebb pillanatokat.
Például azt, amikor végre késő délután beköltözhetünk a nagy nehezen megtalált új lakásunkba és hallgatjuk, ahogy a főbérlőnk részletesen elmagyarázza a szabályokat és a kiteríti az egymillió papírt, amit a kanadai szabályzat szerint alá kell írnunk miközben mi igyekszünk úgy tenni, mintha mintacsalád lennénk, akiket kaució nélkül is be lehet engedni egy bézs szőnyegpadlóval borított, üvegasztalos lakásba és akkor hirtelen Maczkónak bevillan, hogy MIT CSINÁL PÖTTÖM, BASSZUS CSÖNDBEN VAN?!? És rosszat sejtve benyitunk a hálószobába, ahol Pöttöm éppen a fogalmam sincs melyik bőröndből előhalászott lila filctollal dekorálja a fent említett szőnyegpadlót... Hát, megállt bennünk az ütő, de nem volt lehetőségünk szentségelni, Maczkó csak annyit sziszegett oda, hogy "Tartsd szóval a nőt!", míg ő észrevétlenül átslisszolt a fürdőszobába, keresett egy mosogatórongyot, bevizezte és még mindig észrevétlenül! bezárkózott a hálószobába takarítani, míg én szintén ÉSZREVÉTLENÜL lemosdattam a könyökéig lila filctollas Pöttömöt + nagyjából kitisztítottam a ruháját + közben "Ó, persze értem!" felkiáltásokkal kommunikáltam a főbérlővel.
Szerencsére kiderült, hogy a filctoll tényleg kimosható fajta szőnyegből és gyerekből is nagyjából nyom nélkül kijön, ahhoz meg már csak egy kis magyar lelemény kellett, hogy a főbérlő az hálószobában ne vegye észre a nyomokat (konkrétan becsörtettem előtte és lecövekeltem a folton - bármit mondott vagy mutatott, én csak álltam ott mint a szamár és nem mozdultam, csak csavargattam a fejemet az adott irányba) illetve a magyar nyelv szépsége, hogy amikor Picur rémülten kiabálva rohant ki a hálószobából később, hogy "Pöttöm lepisilte a padlót", akkor mi halálos nyugalommal mondjuk meg neki egy nagy mosoly kíséretében, hogy nem baj.
Mondjuk, amikor tíz perc múlva a főbérlőnk azt mondta, hogy "Ja, igen, és még szeretném megkérni magukat, hogy a gyerekeket ne hagyják tollal rajzolni, mert azzal maradandó foltokat okoz, amiket nem szeretnék látni", akkor nekem ki kellett rohanom a konyhába röhögni egyet, míg Maczkó csak mosolygott egy nagyot és biztosította a nőt arról, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.
Én pedig azóta is azon gondolkozom, hogy mit adjak majd a gyerekeknek enni, tekintve, hogy az ebédlőben az asztal alatt is bézs szőnyegpadló van, a gyerekek meg hát úgy esznek mint a kismalacok, a vadmalacok, a kocák, a gyerekek.
