Egyébként meg az van, hogy nincs jó idő, ezért kb. a házban és a kertben vagyunk, más gyerekek sehol a közelben, így a két csaj egymásra van utalva, jó sokat is játszanak együtt. Ma például egész délelőtt egymást tologatták a babakocsiban, ez különösen akkor volt mulatságos, amikor Pöttöm tologatta Picurt, vagyis inkább rázta ezerrel, de becsületére legyen mondva, minden erejét bevetette, vörös fejjel próbálta megmozdítani a babakocsit, aztán vagy sikerült vagy nem. Picurnak persze ez jobban megy, beülteti Pöttömöt (ez legalább 15 perces mulatság, amiből 14 perc azzal megy el, hogy kiabál vele, hogy ne másszon ki), becsatolja (újabb 15-20 perc) és odatolja a tükör elé, hogy megnézzék magukat, milyen szépek. Picur ilyenkor mórikálja magát és rötyög, Pöttöm viszont komolyan figyel, hiszen a nővérkéje hajlamos becsatolva otthagyni a csudába, így létfontosságú, hogy belője azt a pillanatot, amikor Picur még kegyesen visszafordul és kiengedi. Szóval sokat játszanak együtt, de őszintén szólva még többet b...tatják egymást, hát, komolyan, én néha hálás vagyok, hogy nem volt tesóm, belehülyültem volna az tuti. Ők viszont egész jól bírják ezt is, ordítanak, marakodnak, Picur karmol, Pöttöm harap, sírnak-rínak, aztán mennek egymás után ugyanúgy. Általában Pöttöm utánoz,de Picur is, ami elég vicces helyzetekhez vezet, mert például ma reggel Picur nem tudta elrágni a kifli darabját és így egy kicsit megrángatta a fogával, ami rögtön megtetszett Pöttömnek, aki ugyan nem evett, de gyorsan keresett egy kiflit (egy egészet!), a szájába vette és rázta, ami rögtön megtetszett Picurnak, aki gyorsan keresett egy másik kiflit és azt fogta a fogai közé.... na, el tudjátok képzelni mi volt itt.
Olyan is van azért, hogy teljesen elegük lesz egymásból, ilyenkor Pöttöm menedéket keres (mondjuk nálam vagy szimplán egy fotelban) és eszméletlen morgásba kezd, ha látja, hogy Picur közeledik, hevesen integet, rázza a fejét és mondogatja, hogy nem-nem.
Picur meg hasonló helyzetben elmegy szomorkodni, ami abból áll, hogy lemegy a hintaágyra hintázni és várja, hogy utánamenjünk, de az esetek többségében nem megyünk, így egy idő múlva visszajön és közli, hogy boldogra hintázta magát.
Vagy hisztisre, na az a legrosszabb, akkor elkezd nyavalyogni, brrr, nem bírom, mert nem elég, hogy hisztizik, de még azt sem értem, hogy mit akar. Pöttömnél legalább világosan tudom, hogy mit tiltottam meg, ezért viszonylag egyszerűen kezelem a földhöz-csapja-magát-és-ordít helyzeteket, ugyanis fogom a gyereket, berakom a szobába (mégse a hideg kövön fetrengjen) és megemlítem neki, hogy ha végzett, akkor jöhet. Hát, ez nem mindig ér el a tudatáig, ma délelőtt például fél órába telt észrevennie, hogy az égvilágon senki sincs rajta kívül a szobában, szóval az Oscar-díjas alakítását senki sem értékeli, és hát, ezen eléggé besértődött. Sajnos, éppen ezért kezd áttérni a házon kívüli hisztire, általában a kutyasétáltatás idejére időzíti az aktuális ordítás-rohamot, ami kb. kezelhetetlen, de legalább elveszteni nem lehet bennünket a hegyen, mindenki jöhet a hang után és megtalál.
A nagy összeveszések és hisztin után persze kezdik előről, össze vannak nőve, egymás nélkül nem bírnak elaludni (a Kicsi Picur nevét kiabálja alvás helyett, a Nagy meg bőg, hogy nem hagyhatja egyedül a kicsit/a Kicsi nem hagyhatja egyedül őt), néha azt gondolom, hogy a legnagyobbat én szívok, mert ők azért minden fronton összezárnak, az alapállapotuk, hogy "mi nem csináltunk semmi rosszat". Na, persze...
