Maczkó már régóta vizionál arról, hogy eljön egyszer majd az az időszak, amikor a gyerekek reggel felkelnek, de minket nem ébresztenek fel, mert eljátszanak együtt. Hát, én mindig is szkeptikus voltam, de hátha. Hátha, bizony! Maczkónak igaza lett.
Ma reggel fél kilenckor (!) a következő párbeszédre ébredtem: "Mondd azt, hogy bableves!" - "Bleblebleble!" - "Bableves" - "Bleblebleble!"-"Bableves!"-"Blablebleble!"-"Most miért mondod, hogy bableves????"
Valószínűleg az előzmények ismerete segítette volna a megértést, de ennek hiányában elvesztettem a fonalat és csak azt hallottam, hogy mókáznak. Aztán persze már jöttek, mármint Picur jött, hogy kérik a tejeket és rakjam át Pöttömöt az ágyába, na, ez egy fél órája volt legalább, azóta együtt fetrengenek az ágyban és ökörködnek. A hallottak alapján a következő eseményeket tudom rekonstruálni Nektek: Picur elővette az ünnepre (?) kapott képeslapokat és elmesélte azokat Pöttömnek, aki alig bírta abbahagyni a nevetést a mese alatt. Ezek után Picur elénekelte a Boldog Születésnapot című Halász Judit nótát, Pöttöm meg ütemre tapsolt. Most pedig, ha jól hallom, Picur hercegnői bálban vannak, ahova Pöttöm is hivatalos: "De ne bántsátok, ő is jöhet, ő az én kistestvérem, aki nagyon szépen táncol!"
Mialatt írom ezt posztot, kicsit fordult a kocka, Pöttöm éppen büntetésbe került, mert meglökte az egyik hercegnőt. Pöttömöt ez mondjuk hallhatóan nem viseli túlságosan meg, Picur nehezményezi is, hogy "büntetésben nem mosolyogunk!" Aztán énekelnek tovább.
Ezeregy egyéb kalandunk is volt egyébként, csak nem érek rá írni, mert mondjuk egy tegnapi nap - amikor óvoda után (háromkor!) hárman anyukák 7 gyereket vittünk békánéval játszóterezni a Mechwart ligethez, ahonnan én még ötkör a két gyerekkel átbékánéztam a Jászai Mari térre Picurnak cipőt venni (itt) - úgy megviselt, hogy altatás után rögtön kidőltem és 12 órát aludtam.