Hát, ez gyönyörű! – ez Picur szavajárása, imádja az ünnepeket, az ajándékokat, na és persze a karácsonyfát. Irtó édes, minden reggel, amikor kimegy a nappaliba és meglátja a fát, gyorsan visszaszalad és azt mondja: „Boldog Karácsonyt, Anyuci!”. Szerintem a gyerekvállalásban a Karácsony a bónusz, Picur tündéri, minden percét élvezi az ünnepnek, egész nap ülne a fa alatt és az új játékokkal (na meg velünk) játszana, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ráadásul tök jó ajándékokat kapott, Apjával újra gyerekek lettünk, gyurmázunk lelkesen, ő duplózik, én babázom és kistortákat készítek (szintén duplo, Picur imádja). Pöttöm genetikailag szintén karácsony-imádóra van kódolva, ami egyenlőre abban nyilvánul meg, hogy elbűvölve nézi a fát és az égőket és ezerrel dumál a fényekhez.
A Karácsony persze nálunk is nomád ünnep, napok óta járjuk a családot és barátok jönnek-mennek nálunk, Picur legnagyobb örömére. Már a kezdés is erősre sikeredett, Kedvenc Lovagjához voltunk hivatalosak a hagyományos karácsonyi vacsorára, ahol idén már a nyolc felnőtt mellett hat (és fél) gyerek is részt vett, el lehet képzelni a hangulatot. Meg a miénket is, ugyanis tényleg felnőttünk, már azt élvezzük, hogy a gyerkőcök élvezik a Karácsonyt. Na meg az ajándékokat, ugyanis minden gyerek kapott minden gyerektől egy kis csomagot, nagyon helyesek voltak, ahogy adogatták egymásnak a dobozokat és a puszikat. Picur már sokkal jobb az elengedés terén, nem akart minden ajándékot megtartani magának, igaz, a díszítésnek szánt szaloncukroknál próbált egyezkedni (kettő volt ugyanis a nagyok ajándékán és Picur mindenáron le akart szedni egyet, mert „Látod, egy az enyém, egy a tiéd.”), de végül maradt a saját ajándékainál. Kapott tök jó kreatív gyurmázós szettet, meg kirakót és hát, mi is elindultunk a lejtőn lefelé, a Csaj ugyanis megkapta az első Hercegnős Babáját, magas sarkú cipőben, kistáskával kiegészítve... el sem engedte egész este...
Másnap pedig indult az igazi karácsonyi dömping. Első lépésként Picurt elvittük a Nagyiékhoz, hogy ott várja be a Jézuskát, míg mi itthon Maczkóval megpróbáltuk a lehetetlent, azaz kitakarítani, fát állítani és díszíteni, ünnepi menüt főzni és csomagolni kb. fél nap alatt. Jelentem sikerült, ráadásul tök jól, mire Picur és a család megérkezett, már égtek az ünnepi gyertyák az asztalon, pirult a kacsa és még a csillagszóró is elő volt készítve (mi pedig csak egészen kicsit voltunk szétcsúszva). De megérte, mert megszólalt a csengőszó és Picur belépett a szobába és csak ámult, csillogott a szeme és hirtelen azt se tudta mit csináljon örömében. Megszeppenve fogta a kezünket Mackzóval és együtt énekeltük a Csendes éjt, majd Picur letámadta az ajándékait. Mindennek egyenként örült, mindennel játszani akart, minden mesét hallani akart és minden ruhát fel akart venni, lehetőleg mindezt egyszerre :-) Bár sajnáltam, hogy idén csak az egyik pár nagyszülő láthatta őt, ajándék szempontjából jobb is volt, hogy nem kapott meg mindent egyszerre, mert így is nehezen fogadta be a sok infót. Így viszont amikor 26-án megérkeztek a Mamáék Jézuskája is a babaággyal és a tortakészítő szettel, Picur újra tudott örülni mindennek. Azóta nagyon okosan összekombinálta a játékokat, a kockás fülű nyúl lett Kata baba alvókája, együtt fekszenek le az új kiságyba, majd Picur készít nekik egy tortát Kata baba születésnapjára és énekkel ébreszti. Naponta százhúszszor... A másik slágertéma a gyurma, aminek a használati értékét nagymértékben növeli, hogy Maczkó is játszik vele J Mármint, ha van rá ideje, ugyanis a Karácsony az az ünnep, amikor a gyerek kap egy csomó játékot, amivel nincs ideje játszani, legalábbis én mindig ezt gondoltam kiskoromban. Picurnak is támadhattak hasonló gondolatai, ugyanis a tegnap reggeli öltözködésnél, a „Melyik ruhádat szeretnéd felvenni?” kérdésre válasz helyett enyhén rezignáltan visszakérdezett: „Na, ma hova megyünk?”. Aztán persze nagyon élvezte a váci rokonlátogatást is, ahol nemcsak ajándékokkal és élményekkel lett gazdagabb, hanem sok hasznos ismeretet is elsajátított, így például már finnül is tud háromig számolni :-) Legjobban persze az unokatestvéreinek örült, a karácsonyi éneklés alatt az unokabátyját ölelgette, délután pedig az egyéves unokahúgát vezette a lakásban kézen fogva – nagyon édesek voltak, Picurnak ugyanis még nem igazán meg a hátrafelé lépkedés, Unokahúgnak pedig az előre haladás is nagy kihívást jelent, így a két kicsi lány nagyon lassan tipegett :-)
Egyébként meg nagyon büszke vagyok ám Picurra, mert egyáltalán nem bánta, hogy Pöttöm is kapott mindenféle ajándékot, sőt a sajátjait is odavitte neki, megmutatta és biztosította Pöttömöt, hogy kipróbálhatja őket –a Hercegnőt például szépen odarakta Pöttöm mellé, hogy most ő játsszon vele egy kicsit. Egyetlen balhé volt csak a csajok között, méghozzá az ominózus karácsonyi parti előtt, amikor elővettem Pöttömnek egy gyönyörű macis-fodros fehér kordruhát, hogy ebbe megy a buliba. Na, ez kiverte Picurnál a biztosítékot, kiabált, hogy Pöttöm nem mehet abban a ruhában („Azt nem veheti fel!”), azt ő veszi fel! „Nem kicsi rám!”- bizonygatta és minden erejével megpróbálta magára rángatni az újszülöttekre méretezett ruhát (ami btw Pöttömre is kicsinek bizonyult). Végül sikerült két olyan ruhát találnom, ami - messziről és hunyorítva – kicsit hasonlított egymásra és azt adtam a Lányokra. Közben pedig próbáltam nem arra gondolni, hogy mi lesz itt, ha tinik lesznek...
Picur tehát már igazi csaj, amit ma is bebizonyított, amikor átjött hozzánk Maczkó egyik legjobb haverja, hogy segítsen elpusztítani a karácsonyi maradékokat ( ami egyébként teljesen lehetetlen vállalkozás): Picur délután odaállt elé és megállás nélkül produkálta magát, énekelt, táncolt, csábosan nézett és kedvesen mosolygott rá, hihetetlenül aranyos volt. Mondjuk akkor nagyon erősen próbáltunk nem nevetni, amikor Picur tortakészítés közben közölte, hogy „Bassszus, ez nem sikerül!” illetve, amikor este elragadtatva nézte a baby projektor által a falra vetített csillagokat - „Ez marha jó!”. Szerencsére általában azért vele nevethetünk, mondjuk, amikor azt bizonygatja az Apjának, hogy az új pizsamája „értékes és fontos”, bár még nem száradt meg, vagy amikor utánozhatatlan kiejtéssel az új Szutyoksári meséjét kéri vagy amikor „Segítség!” kiáltással tiltakozik Maczkó puszijai ellen, miközben visongva nevet és tartja oda az arcát...
Mondom, a gyerekvállalásban a bónusz a Karácsony!
