Ma esti feladványunk: kérjük, fürdessen meg, fektessen le és altasson el egy tündéri két és félévest és egy cukipofa egyhónapost, lehetőleg este tíz előtt! Megoldásokat a szerkesztőségbe várom.
Nekem ugyanis nem sikerült megoldanom a feladatot, pedig elsőre könnyített terepnek tűnt, ugyanis Picur a napot a nagyszüleinél töltötte, így napközben nem nekem kellett gondoskodnom a szórakoztatásáról és este nyugodt szívvel lerakhattam tévézni, hiszen egész nap babáztak-mondókáztak-bohóckodtak-mókáztak vele. Igaz, nehezítésként Picur nem volt túl jól (kezdődő tüdőgyulladása van) és én is beteg vagyok, de mivel Picur nagyot aludt délután, optimista voltam. A terv egyszerű volt: Picurt hazahozni, X-faktort bekapcsolni, Pöttömöt lefürdetni, megetetni, elaltatni és lerakni, majd Picurral ugyanez + végre összebújva esti mesélni, ugyanis ez az utóbbi napokban kimaradt. Az eleje működött is, két gyerekkel baj nélkül feljutottam a lépcsőn (pipa), tévét bekapcsoltam (pipa), Picur örült, hogy nézhet éneklős bácsit (pipa), Pöttöm örült, hogy hallja Picurt, én tettem-vettem, majd elvittem Pöttömöt fürdeni (pipa).
A szoptatásnál jelentkeztek az első nehézségek, ugyanis Picur ilyenkor rám mászik, puszilgat, Kistesót puszilgatja (közben mintegy véletlenül megpróbálja összenyomni a fejét/hasát/kezét/lábát), megpróbál ő is szopizni...stb. De erre már kifejlesztettem a védekező taktikát, mesélek neki és őt is meséltetem, ez jó figyelemelterelés. Pöttöm közben jól be is lakott, el is álmosodott, így kicsit ringattam és vittem aludni. Picur azonnal talpra szökkent, hogy szuper, jön ő is, fektessük le Kistesót. Megbeszéljük, hogy jó, de csöndben, halkan, mert alszik, „pszt!” mint a bölcsiben. Bevisszük, lerakjuk, óvatosan betakarja, nagyon óvatosan puszit ad neki – majd egy hirtelen mozdulattal a fülébe ordítja, hogy „Hú!”. Pöttöm halálra rémül, azonnal pánik-szopizni akar, én közben mondom Picurnak, hogy ez nem volt szép, ejnye-bejnye. OK, try again, de most okosabb vagyok, Picurnak mondom, hogy majd Anya viszi be Kistesót aludni, nehogy felébredjen. Picur erre rögtön elvágja magát a földön és úgy üvölt, hogy Pöttöm azonnal felébred, kezdődik minden előröl. Kicsit nehezebben nyugszik meg, de elringatom, Pöttömmel bevisszük, lerakjuk, nem ébreszti fel (pipa).
Már csak Picur van hátra, bónuszpontként sikerül megvacsoráztatnom, már indulnánk fürdeni, amikor Pöttöm felriad és üvölt. Bemegyek hozzá, húzza a lábát, jó, kibontom tornáztatom, bejön utánunk Picur, ő is tornáztatja, Pöttöm nagyon megörül neki és persze ezzel jól fel is ébred. Nagy nehezen visszaaltatom, lerakom, Picurral indulnák fürdeni (pedig nagyon nem akar), Pöttöm újra felébred, újra üvölt, Picur berohan hozzá, kivesszük, lerakjuk a nagyágyra, Picur azonnal mellémászik és a két lány egymás mellett fekszik és bámulja egymást, látszik, hogy ha megzavarom a status quo-t, akkor duál visítás lesz. Kitalálom, hogy akkor mindenki öltözzön át pizsamába és hálózsákba (Picur fürdetését itt bukom be) és úgy feküdjünk a nagyágyban. Picurnak ez tetszik, elviszem átöltözni, ezalatt Pöttöm üvölt, ahogy bír. Visszamegyünk, jön a dilemma: ki hova feküdjön? Ha Picur Pöttöm mellett fekszik, akkor egyik sem alszik, mert Picur agyonszekálja Pöttömöt. Ha viszont én fekszem középen, akkor szoptatás közben hátat kell fordítanom Picurnak, ez sem fog működni. Végül lesz, ami lesz alapon elkezdek szoptatni, Pöttöm elalszik, Picur nem, meggyőzőm, hogy menjünk esti mesélni.
Jön az esti mesés etap, óvatosan kimászunk, bekuckózunk a foteljába és indul az AnnaPeti maraton (csak hogy még szebb legyen az este). Három mese és két ráadás után lebeszélem Picurt a folytatásról és már éppen raknám le az ágyba, amikor Pöttöm felriad és elkezd bőgni. Több se kell Picurnak, ő is rákezd, érthető, tök elege van abból, hogy mindig rohanunk a picihez, most már inkább ő sír, mondja is „Anya, engem vigasztalj meg!”. Jó, akkor maradok vele, mert tényleg milyen gáz már, hogy egész este a kisebbiket dadáltuk mind a ketten, Picur elégedetten befészkeli magát az ölembe, arcát a vállamra hajtja és valami idegtépő hangnemben, monotonon sír, egyenesen bele a fülembe. Időnként elhallgat, hallgatózik, hogy Pöttöm sír-e és ha igen, ő is folytatja, mondjak én bármit is. Végül abbamarad a sírás, gondolom Pöttöm kifáradt, Picur is abbahagyja, kéri, hogy egy kicsit ütögessem meg neki is a hátát, végül hajlandó lefeküdni. Ekkor már csak egy Bóbitára járunk a sikertől, de persze Pöttöm újrakezdi, csak rápihent a folytatásra, de most igazán behergeli magát. Mondom Picurnak, hogy bemegyek megnézni Kistesó miért sír, megvigasztalom és visszajövök, ebbe belenyugszik.
Bemegyek Pöttömhöz, felveszem, ő meg elhagyott kismacska hangon elpanaszolja, hogy ő bizony egyedül volt és sötét volt és jöttek a mamutok és egyébként is, ő még kicsi, ő még nem tud hisztizni, ha sír, akkor tényleg szüksége van valamire, például arra, hogy ne legyen egyedül és egyébként is sürgősen meg akarja látogatni a konyhát, hogy ott is megnézze a fényeket. Hogy egyébként mi baja van, arról fogalmam sincs, de a biztonság kedvéért még egy órán keresztül nem alszik el, inkább a fényeket figyeli és velőtrázó visítással fenyeget, ha le akarom rakni a lakás bármely pontján. Mivel Picur közben bealudt, nem merem lerakni, nehogy felébressze a Nagytesót. Végül sikerül leraknom és leülök kiírni magamból az egészet (de előtte kétszer újraindítom a gépet és egyszer elveszítem a leírt szöveg harmadát).
Most megyek aludni, holnap pedig újra megpróbálom...
Update: Pöttöm újra felébredt, Picur meg álmában nyöszörög veszettül, mi jöhet még?
