...vagy ne ess, nekem teljesen mindegy, de döntse már el az időjárás, hogy mit akar, mert egész egyszerűen nem bírok a frontérzékeny gyerekemmel. Az elmúlt hónapok egyik legrosszabb napját sikerült ma túlélünk, egyetlen előnye az, hogy hamar vége lett (bár ezt még nem kiabálom el, mit tudom én, milyen lesz az éjszakánk). Picur ma egyszerűen kezelhetetlen volt, "NEM"-üzemmódban működött, reggel nem akart felkelni, nem akart felöltözni, nem akart reggelizni, nem akart semmit, csak az apukáján fetrengeni a kanapén, ami valóban jó program, csakhát munkanap volt vagy mi, így miután hazaértem a vérvételről, Maczkónak mennie kellett dolgozni... De program gyanánt (mert már a bezártság is kezd az agyunkra menni és már nem fertőz) elvittük őt a munkahelyére, majd indultunk a nagyihoz, hogy együtt menjünk vásárolni. Azt hiszem itt sikerült a nap fénypontját átélnünk, ugyanis áthajtottunk a Lánchídon, amire bizony "Vááá!" oroszlánok vigyáznak, akik háttal fekszenek a hídon ("Forduljanak meg!"). Innen már csak lefele vezetett az út, a MOM-ban a gyerek ötpercenként vágta magát üvöltve földhöz különböző indokokkal, pedig még ajándékot is kapott (miután vízionáltam a délutánunkat, jónak láttam valami játékot beújítani) és Túró Rudit is. Ennek ellenére az idő nagy részében vagy a nagyanyja próbálta cipelni vagy az én nyakamba kapaszkodott, azt sírva, hogy "Anya, ne mérgeskedj velem, nincs semmi baj, de NEEEE RAAAAKJ LEEEE!". Miután a programot erősen lerövidítve beszereztük a legszükségesebb vásárolnivalókat (például tejfölt, mert ismerem a gyerekem), mind a hárman teljesen kimerülve ültünk be a kocsiba.

Itthon aztán megebédeltünk, amennyiben a tejfölt (szigorúan magában, dobozból, kifli-székelykáposzta-főzelék-leves nélkül) komplett ebédnek lehet nevezni... majd megpróbáltam lefektetni az elcsigázott kis Manócskát. Na, de akkor jött éppen a vihar, mármint nem érkezett meg, csak közeledett, amit Picur sem bír és én sem bírok (légnyomás?), így első lépésben kiegyeztem egy Kockásfülü Nyúl dvd-vel, hátha lenyugszik a gyerek. Nem jött be, maradt nyűgös és fáradt és szokásához híven tévét sem akart nézni. Így megpróbáltam lefektetni. Húsz perc masszív üvöltés után ("Anya, légyszíves gyere be, kérlek, ne menj ki, légyszíves!" - üvöltötte udvariasan, ámde maximális hangerőn), feladtam és bementem hozzá. Szegénykém, teljesen szétcsúszva, hüppögve, kétségbeesve bújt hozzám, hogy azt mondja "Nagyon jó, hogy itt vagy, ne hagyj itt, jó?". Jó. Kivittem, leültünk, elővettük az új kirakóst és megpróbáltuk túlélni a délutánt, több-kevesebb sikerrel. Dióhéjban csak annyit, hogy Picurkám kétszer pisilt be, amire már nem is tudom mióta nem volt példa... Aztán este hétkor kidőlt. És én is.

Még jó, hogy a kis Sárkány nem frontérzékeny, a mai napból már csak egy szülés hiányzik...