Mármint az én babám, a pici lányom, elmentem egy hétre (se, csak öt napra) és erre felnő, megokosodik és gyerek lesz belőle. Ez mikor történt?? És én miért nem vettem észre?

Nem is tudom hol kezdjem, csak lesek mint hal a szatyorban, ugyanis például most már aktívan viccelődik velünk a Csaj és élvezi, ha megnevetett bennünket. Egyik attrakciója a "hülye hangon énekelek", ezt a pelenkázón szokta művelni, elkezdi énekelni mondjuk a cifra-palotát kb. olyan hangon mintha héliumot szívott volna. Mi persze ezt nem bírjuk ki nevetés nélkül, amit meg Picur élvez rettenetesen, így ő énekel, majd nevetünk, majd énekel, majd nevetünk. De magát is szórakoztatja ilyesmikkel, például a kocsiban. Egyre jobban értékeli a humort is, aminek az első lépése ugye a helyzetkomikum, tegnap példálul hangosan nevetett rajtam, amikor joghurtos lett az orrom :-) Lehet, hogy Chaplin-filmeket kellene néznem vele? Huncutkodik is, bár néha még vannak gondjai a rosszalkodás és huncutkodás elválasztásával, ezért a "Mit csinálsz, Manó?" kérdésre először rám néz, hogy most mennyire haragszom és ha mosolygok, akkor azt feleli, hogy "kalamajkát". 

Egyébként meg meglepően szófogadó, általában megáll, ha rászólok, figyel arra, amit mondok és nem csinálja, amit nem szabad. Na, azért nem egy kisangyal, rendes hisztit tud kivágni a "nem" hallatán, de ez rendben van, a lényeg, hogy ha rászólok, akkor nem eszi meg a hangyákat (vagy legalábbis nem akkor, amikor látom). Az hogy utána tíz percig örjöng, hogy "Hangyácska!", nem zavar, ez a dolga, kétéves.

Hihetetlenül nyitott lett a világra, mindent megfigyel és kipróbál és értelmez és kontextusba helyez és kiforgat és megismer. Az ismeretlen dolgokat (embereket, állatokat, tárgyakat) először megfigyeli, itt nekem kritikus szerepem van, a viszonya nagy mértékben múlik azon, hogy én mit gondolok az adott emberről/állatról/tárgyról. A múltkor lelkesen mutattam neki egy gilisztát (örültem, hogy ilyet is látunk), mire ő nagyon megörült, hogy "Szerbusz Giliszta! Aranyos Giliszta! Szeretlek Giliszta! Ne menj el Giliszta!" :-)) Az ismert egyedekkel azonban saját viszonyt alakít ki, a múltkor például hosszan oktatta a hangyákat a lépcső alján, hogy ne keresztbe rohangásszanak, hanem menjenek fel a lépcsőn... Szerencsére a hangyák kifejezetten engedetlen állatok és maradtak a kert alján. Szerencsétlen Fáncsi kutyánk azonban nem ússza meg ilyen könnyen, neki felszólításra még a fejét is ki kell dugnia a terasz kerítésén, hogy nézze a gyerekeket. Nagyon keresi a kapcsolódási pontokat is, a múltkor például a játszótér felé menet közölte velem, hogy "Bagoly". Én rendesen meglepődtem és kerestem, hogy na ez a gondolat honnan jött? Végül arra jutottam, hogy nem tudom és mondtam Picurnak, hogy nincs bagoly. De ő nem hagyta annyiban pár perc múlva újra közölte, hogy bagoly?!?!? WTF? Végül én is meghallottam a baglyot: egy galamb húhogott a közelben és ténlyeg úgy búgott, hogy hú-hú :-))) Egyébként is egyre több mindent ismer fel a könyvekből a való életben, például a holdat, a csillagokat, a hajót a Dunán, meg a gyíkot a kövön.

Persze utánoz továbbra is, rendületlenül, mindent úgy akar csinálni mint mi, így ma ketten húztuk a kosarat a piacon és Picur válogatta a paprikát, meg a paradicsomot (ebben egyébként szakértő). Meg persze ismétel is mindent, de már nem papagáj, keresi az értelmet és jól használja a megtanult szavakat. Ráadásul mondatokban beszél, "belerakjuk kockát dobozba", "odaadod Picurnak csokit", "felvesszük csini ruhát". Persze mondatokat egy az egyben is visszamond: "Nagyon csini leszel" bíztatja magát öltözéskor, "Nagyon finom lesz, jaj, de jó, leveske" mondja ebédkor és ilyenek. Ha nem ért valamit, az nagy fejtörést okoz, a Boribon focizik című eposzt ma ötvenhétszer olvastuk el, míg végre rájöttem, hogy nem érti a cselezés koncepcióját (Bence kicselezi a könyvben Boribont) és elmagyaráztam neki. Mondjuk alapállásból mindent ötvenszer olvasunk el, mert mindent meg akar tanulni, ezért lelkesen dünnyögi velem a meséket, verseket és dalokat.

A zenét továbbra is nagyon szereti, a tévézés nálunk abból áll, hogy meghallgatja a rajzfilmek főcímdalát és utána "nem kell". Az Ipad az viszont kell, azt nem lehet megunni és már kezdi megtanulni a kezelését is, tényleg intuitív a cucc, a kétévesnek teljesen egyértelmű, hogy mikor mit kell tenni. Kedvence pedig saját maga, a videóit többször is megnézi naponta. Igen, hiú, nagyon is, ha megoldandó helyzet van, akkor fel szoktam ajánlani, hogy vegyünk fel csini pólot, mert az sok gondot megold. Volt már fodrásznál is, állítólag imádta, csak akkor sírt, amikor levették a nyakából a terítőt.

Az élet pedig sokkal könnyebb vele, ma például szépen bent játszott, amíg én megfőztem egy gulyáslevest és csináltam túrógombócot a konyhában. Na, jó néha behívott, hogy "Annnya, nézd!" és akkor néztem, illetve újra bili-projekt van és néha kiabált, hogy a macinak biliznie kell és akkor futottunk mind a ketten a biliért és a maciért, szerencsére nem volt baleset. Ha mondjuk neki kell bilizni, az már nem ilyen egyértelmű, akkor eszméletlenül halkan azt dünnyögi az orra alá, hogy "Anya, ajaj!", hátha nem hallom meg... és tényleg nem mindig hallom meg... Nekem nagy újdonság, hogy milyen interaktív és már jó partner sok mindenhez, meg lehet vele beszélni, például az "előbb elmegyünk a közértbe és csak utána a játszótérre" érvelést érti és csak a közértajtó kilépve kezd el visongani, hogy palinta, gondolom preventív céllal, nehogy elfelejtsem.

Azért vannak rossz pillanatok is, reggel hatkor például nem tudok interaktív lenni, meg néha nehéz kivárni, míg magától kikel az ágyból, főleg az ágy mellett ülve, ami Picur szerint a megfelelő helyzet lenne (Anya székre!!!) és továbbra sem tudom megfejteni a hisztik egy részét, hogy a sim-somról ne is beszéljünk... still, life is good, gondolom, Bostonban én is feltöltődtem hozzá :-)