Már nagyon hiányzott, nagyon jó, hogy végre itt van és újra, újra, újra indul a játszóterezés! Ez nálunk ugyanis mindenre gyógyír, ha eleget van kint Picur, akkor eszik, iszik, alszik, jókedvű és mosolyog. És az igazság az, hogy ha eleget van kint az anyuka, akkor ő is jókedvű és mosolyog :-) Tudom, ez nem mindenkinek egyértelmű, de ma újra rájöttem, hogy én nagyon szerencsés vagyok, ugyanis nagyon jó társaság került össze a játszón. Rég nem látott barátnő-anyuka például azzal várt, hogy „képzeld, végre újra tárgyalok!”, merthogy kétgyerekes ügyvédnő, aki szintén délelőtt-délután a játszótéren található, de ahogy ő fogalmaz, nem adja fel és igenis-igenis néha elmegy tárgyalni (meg felkészül rá otthon, levelez, telefonál ésatöbbi, ésatöbbi). Én meg hasonló lelkesedéssel elmeséltem, hogy milyen érdekes munkán dolgozom éppen (éjfél és éjjel kettő között általában) és bár panaszkodtunk is rendesen, pontosan értettük mind a ketten, hogy attól, hogy ez a mindennapokban mega-giga szívás, igazából nem adnánk oda se a gyerekeinket, se a munkánkat senkinek :-) Egy másik háromgyerekes anyuka meg csillogó szemmel „panaszolta”, hogy ő is a disszertációját írja, és bár a Közgázon végzett, most a pszichológián jár Doktori Iskolába, de a Közgázon tanít. Közben meg a gyerekek is jól érezték magukat, ugyanis csupa olyan dolgot csináltak, amit alapból nem szabad (például kidobálni a kavicsokat a játszótér kerítésén), de most közösen úgy döntöttünk, hogy „nem látjuk mit művelnek” és dumáltunk tovább. Konstatáltam azt is, hogy Picur nagyon sokat nőtt, már önállóan eljátszott egyedül és a többiekkel is, határozott elképzelései voltak arról, hogy ki mit építsen a homokozóban (és ki melyik lapátot/vödröt/gereblyét használja) és ennek több-kevesebb sikerrel meg is próbált érvényt szerezni. Az már csak hab a tortán, hogy miután hazajöttünk egy mukk nélkül megette az ebédjét és aludt két és fél órát.