Néha már nagyon nagylány, csak lesek. Tegnap például hihetetlen rábeszélő-képességét bevetve rávett, hogy adjam be a gyerekmegőrzőbe (Picur, oda! Be! Gyerekek! Gyerekek! Játék! Be,be,be,be,be,be!!!!!). Még sose adtam le idegen helyre, így hosszan tanácskoztam a felügyelővel, miközben ráadtam Picurra még egy zoknit és beengedtem a kiskapun. Hátra sem nézett, rohant a nagyok után labdázni. Én még tíz percig tébláboltam ott és néztem a gyerek hátát, feje tetejét (kb ennyi látszott)mire Ildikó, a felvigyázó csaj rá tudott venni, hogy menjek már el a dolgomra, csak tudok valamit kezdeni magammal egy órán keresztül. Nektek beismerem: beültem a gyerekmegőrző melletti kávézóba, hogy halljam, ha sír utánam. Nem sírt. Mire visszamentem, a háromévesekkel babázott és beszélgetett, teljesen elemében volt. Alig bírtam kikönyörögni onnan és hazafelé menet még hosszan magyarázta, hogy menjünk vissza. Büszke vagyok rá, hogy milyen nagy, ügyes, okos és önálló.
De azért az esti lefekvésnél, amikor kicsi volt és védetlen a szokásosnál egy kicsit hosszabban ringattam...
