Kimegy a konyhába, kihúzza a széket, felmászik rá, feláll rajta (!) és visít?!?! Majd amikor összeszidom érte és le akarom venni, akkor átölel, egészen közelhajol az arcomhoz, fintorogva mosolyog (legédesebb) és közli, hogy szeret. És megegyezünk abban, hogy ez "akutyafáját" vagyis nem szabad. Érti, bólogat, mondja, hogy "bizony" és egészen addig nem mászik fel újra, amíg hátat nem fordítok egy percre, mondjuk karalábé-aprítás céljából. Hát, így főzünk mi együtt, röpke két óra alatt tárkonyos ragulevest...
Itt egy egész jó illusztráció, a hisztikorszak legelejéről, a videón szerintem kiválóan látszik, hogy 1. milyen gyorsan csap át aranyosból visítósba, 2. hogyan próbálgatja a saját erejét és a méricskéli a hatást:
