... aki ráadásul még bajszos is...
Szóval, az úgy volt, hogy a hétvégén elhatároztuk, hogy bemutatjuk Picurnak a Mikulást. Gyerekkoromból csak halvány emlékeim vannak a különböző Mikulásokról, de egyre egészen biztosan emlékszem: az évnek ezen szakában ki se lehetett kerülni a Mikulásokat a városban, minden utcában, boltban, könyvtárban várt egy piros-szakállas. Ennek fényében nem is aggódtuk túl a dolgot, vasárnap szimplán felkerekedtünk és lementünk a Millenárisra Mikulást keresni, persze oltogattuk előtte a gyereket ezerrel, hogy így Mikulás, úgy piros zsák, meg csoki, meg virgács... mígnem megérkeztünk a Millenárisra, ahol a bejáratnál egy nagy, kék, bajszos cica üdvözölt Bennünket :-) Csalódni nem volt időnk, ugyanis Picur eksztázisba esett az ember nagyságú cica láttán és miután megbizonyosodott felőle, hogy nem bánt, elkezdte simogatni, ölelgetni, puszilgatni, kereste a pociját, lelkesen mutatta nekünk, hogy milyen szép orra van a cicának és egyáltalán... Mi ráéreztünk, hogy nem kell a Mikulást erőltetni, ami annak fényében, hogy a Mikulásos programra csak 1600 HUF/gyerek+1200 HUF/felnőtt áron lehetett volna bejutni, kifejezetten szerencsés volt. Szóval mi maradtunk a cicánál, majd meglátogattuk a Wampot, ami nagyon tuti volt, mindenkinek csak ajánlani tudom! Ott levették a vállunkról Picur étkeztetésének terhét is, ugyanis mindenfélét összekóstolt majd a végén öblített egy kis alma-homoktövis lével és hazaindultunk. Volna. Ugyanis, ahogy kiléptünk a Wampról, Picur emlegetni kezdte a cicát és tényleg minden rábeszélő képességét bevetette, hogy újra meglátogassuk. Idézem: „Cica, cica! Poci! Simi-simi! Oda! Cica!” ami azért vicces, mert az oda szót például még soha nem használta (hát igen, a megfelelő motiváció). Természetesen újra meglátogattuk a cicát, akiről kiderült, hogy keze is van, amivel megsimogatta Picur buksiját, tényleg legalább olyan tuti volt mint a Mikulás (lett volna).
Persze azért a Mikulás ajándékai nem maradtak el, hétfőn mire hazaértünk az egész napos orvos-látogatásból, aminek során .jpg)
Picur kettő, én meg egy oltást kaptam, a cipőink tele voltak ajándékokkal :-) Picur el sem akarta hinni, hogy kapott egy igazi Babócát és bár nagyon fájt a karja az oltástól, mindenhova vitte magával az új barátait:
Mikulás ide vagy oda, a karácsonyi kultúrkörből Picurnak abszolút a karácsonyfa a kedvence, mi bevásárlóközpontba nem vásárolni, hanem karácsonyfát bámulni járunk. Tátott szájjal, megigézve, ahogy kell. Igaz, ma az Alleeban a bámészkodást egy kis „Anya kapj el ha bírsz” törzsi tánccal is kiegészítettük a fa körül, miközben tájékoztattuk az arra járó érdeklődőket, hogy ez egy „Karcsonfa!”, ami „Szép!”. Picur a fa védelmét is megfelelően ellátta, minden más kiskorú érdeklődőt szigorúan elzavart a fa közeléből, hiszen evidens, hogy egy ötemeletes fát csak és kizárólag neki állítottak fel az Allee közepén. A helyszínen egyébként Mikulás is volt (élő, beöltözve), Picur őt is megszemlélte, de aztán a karcsonfa mégis jobban érdekelte. Előre látom, hogy januárban végleg vereséget szenvedek majd kis családunk szezonális, „mikor szedjük le a fát” címet viselő társasjátékában... De addig is beláttam, hogy sürgősen szükségünk van egy karcsonfára és így bementünk egy könyvesboltba, hogy keressünk valami fenyőfás könyvet. Persze roskadásig voltak a polcok, én ki is néztem egy helyes kis nyuszikás könyvet, amihez kedves és értelmes mese is tartozik (ritka ám ez a mai gyerekkönyvpiacon!), amíg gyermekem kiszolgálta magát és egy csillogó-villogó, Disney-jellegű élénkpiros könyvvel helyet foglalt a bolt padlóján és elkezdett olvasni („Karcsonfa, szép, óóó, mókus, nyuszi, karcsonyfa!”). Kivételesen engedtem a nyomásnak és megvettem mind a két könyvet, miközben megfogadtam ,hogy gyerekkel ezentúl csak és kizárólag a Pagonyba megyek, mert ott egy kis túlzással bármit levehet a polcról, szívesen megveszem.
