Ma délelőtt színházban voltunk, igen, mindannyian, sőt Picur leginkább, ugyanis mi csak kísérőként juthattunk be a Kolibri Fészekbe, mert a darab három éves korig ajánlott. Igen, jól sejtitek, én voltam az értelmi szerző, őszinte leszek, még gyerekem sem volt, amikor már meg akartam nézni ezt a csecsemőszínházas dolgot, enyhén szkeptikus voltam és nagyon kíváncsi, aztán jött Picur és gondoltam, hogy akkor itt az alkalom! Gyorsan megvettem a jegyeket, beírtam a naptárba a dátumot, izgatottan vártam a napot... amikor is persze egy kicsit elaludtunk, kicsit sokáig reggeliztünk és utána sem néztünk az órára, így végül (micsoda meglepetés) rohanva távoztunk itthonról egy enyhén meglepett gyerekkel, hogy végül éppen időben parkoljunk a Kolibri Színház közelében.... csak azért, hogy megtudjuk, hogy a Kolibri Fészek egy másik épületben van (mi a Jókai téren voltunk, a célobjektum meg majdnem a Kodály Köröndön), szóval kezdetnek az egész kis családunk csiniben végigrohant az Andrássy úton, hogy teljesen kimerülve és leizzadva, öt perccel a darab kezdete után, diszkréten belopakodjon a nézőtérre egy másfél évessel, akit még szintén diszkréten le is kellett vetkőztetni... (örök hála a jegyszedő néninek, aki hihetetlen rutinnal tüntette el a kabátjainkat a sötétben).

Szóval megérkeztünk, leültünk és elvarázsolódtunk. Mind a hárman. Rögtön. Négy színész játszott a színpadon sárga-kék-piros kockákkal, amikből hol babák, hol kutyák, hol kacsák lettek, akik ismerkedtek, barátkoztak, néha sírtak és sokat nevettek. Mindeközben meg énekeltek és babanyelven beszéltek (csücs, hoppá, nahát, sihúhú). Mondom, szkeptikus voltam, hogy persze agykutatókkal is értekeztek a darab "írásakor" (nincs is benne szöveg!), meg egyéb tudományos sületlenség, nehogy már! Hát nem tudom, hogy a tudomány, vagy a gyerekek szeretete vagy a hely hangulata tette, de minden jelenlevő 0-3 éves imádta (csak egy gyerek sírt kb. két percig). Picur tátott szájjal figyelt és csücsizett, aztán egyre inkább élni kezdett, a végén pedig, amikor fel lehetett menni a színpadra, vígan faképnél hagyott és lelkesen bámult a színész bácsi arcába, majd beszállt a "vonatba" és kigyalogolt a színészek után a színpadról :-))

Nekem egyébként pont a vége tetszett a legjobban, amikor a picik felmentek a színpadra, mert a színészek elképesztő szeretettel és empátiával fordultak a gyerekek felé és kommunikáltak velük. Picur például hosszan álldogált kezében egy kockával, míg az egyikük hívogatta, hogy dobja be a dobozba, ha van kedve (és hosszas gondolkodás után volt), míg később egy másik dobolni hívta őket és mivel Picur nem dobolt, hanem őt nézte lenyűgözve, óvatosan az Lány fején kezdett el dobolni, aki ezt persze imádta :-) Kicsit nekem olyan volt, mintha egy baba világába kirándultam volna, minden lassan történt és harmónikus környezetben, de közben hangsúlyos színeket használtak és sok daloltak és nagyon szabadon asszociáltak, csupa olyan helyzetre és szerepre, amik Picur életében is fontos szerepet töltenek be. Szóval tetszett,biztosan megyünk még. Egyébként minden korosztálynak vannak előadások, nézzétek meg itt.

Ráadásként az előadás után beültünk a Menzára ebédelni, ami kapott egy óriási piros pontot, ugyanis a kérdésemre, hogy mennyire baba-barátok, az ajtóban álló lány nevetve behívott és kiderült, hogy tele van az étterem kisgyerekes családokkal (ja, kérem, eddig én sem ebédidőben jártam ide), van etetőszék, meg pelenkázó, meg sütőtökös-almaleves juice és nem szólnak, ha a gyerek leeszi a terítőt (is). Szóval jó napunk volt, meg is fogadtuk, hogy lesz még ilyen sok.