Ez olyan köztes állapot, mert holnapután utazom a világ végére, Picurkám nélkül és hát, be kell vallanom, hogy nagyon várom, amitől persze ezerrel van lelkiismeretfurdalásom, de még így is nagyon várom. Picur is érzi ezt, ma kapaszkodott belém ezerrel, de aranyos, mert mosolyog és csak öt percenként közli a nagyszüleivel, hogy inkább Anya etesse, Anya sétáljon vele, Anya öltöztesse fel és egyáltalán pá-pá!

Szerencsére tudom, hogy jó lesz neki itt a nagyszülőkkel, meg Maczkóval, aki még kerti partira is elviszi - ha fel tudja öltöztetni. Ezt nem én mondom, hanem ő, én tudom, hogy ő tudja és bízom benne :-) Igaz, hogy eddig ha ő öltöztette, akkor... hogy is mondjam... sajátos színvilágot alakított ki a gyermek részére (ez így PC?), de szerintem a barátaink akkor sem fognak hangosan  röhögni, mert bár fiúk a többségének már van gyereke, egyiküknek sincs mersze egyedül kiválasztani a gyerek ruháit aznapra.

Szóval most izgulok, aztán holnap délelőtt hazamegyek pakolni és izgulni, aztán utazom (yipee!), aztán gondolom majd jól érzem magam, nagyon hiányolom majd a Lányt és kicsit izgulok, aminek folyományaként majd jól kifosztom az óceánon túli bababoltokat (legalábbis barátnőm empírikus kutatási eredményei alapján) és mire észreveszem már itthon is leszek.... és gondolom, egy kicsit hiányozni fog a távolból izgulás.

És persze akkor majd újra írok is és beszámolok mindenről, amit nem felejtek el addig.