az élet Picurral. Avagy egy kockázatos kalandjáték, mint az ma bizonyítást nyert.

De kezdjük az elején! A múlt héten jól eltűntem a virtuális világból, ugyanis túl sok dolgom lett a materiálisban, hiszen végre velünk nyaralt Maczkó, így kénytelen voltam őt szórakoztatni (avagy még véletlenül sem békén hagyni), nehogy elfelejtse, hogy már két nő van az életében, így már sose többet nem nézhet nyugodtan úszó eb-t. És hát szokás szerint Maczkó mellett sokkal bátrabb lettem, így mindenféle kalandos túrára is el mertem indulni Picurral, pénteken például étteremben ettünk! Persze még level1-nél tartunk, ugyanis ez olyan kis balatoni, kiülős, házias étterem, de étterem és kész. Picur nagyon édesen viselkedett, az új helyszínen nem mert elaludni, inkább szemmel tartott engem és aggódva nézte, ahogy eszem, illetve próbálta magára felhívni a figyelmem. Szerintem lehet érzéke a pszichológiához, mert kizárólag a pozitív visszacsatolás módszerét használta: ha két falat között ránéztem és beszéltem hozzá, akkor nagyon-nagyon mosolygott, egyébként meg aggódva fixírozott. De lényeg, a lényeg,  Maczkóval elköltöttünk egy finom éttermi vacsorát, anélkül, hogy bárki belesírt volna, ami nagyon jólesett!

Ezek után jött a mélyvíz, pénteken este ugyanis megérkeztek hozzánk a barátaink. Mivel egy másfél éves, örökmozgó, dumáló, szőke, kékszemű, hosszúszempillájú, akaratos manó szülei ők is, reméltem, hogy nem lesz gond és azt is megértik, ha én netalántán egész hétvégén egy kiabáló gyermeket dadálok. Megértették volna. De nem kellett, ugyanis Picurt lenyűgözte a vendégsereg, ami tényleg sereg lett, mert a közelben dolgozó barátnőm is átjött (aki egyébként fent említett Manó nagynénije) és magával hozta másik barátnőmet, aki itten Manka álnéven blogol. Na, el lehet képzelni, hogy ha ennyi nő közé beraknak egy 1,5 évest és egy 10 hetest, akkor abból milyen tündi-bündi, ütyürü-pütyürü fesztivál lesz!!! A gyerek konkrétan kézről-kézre járt és annyit kellet NÉZNIE (igazi, nagy, kikerekedő szemekkel), hogy minden alkalommal kb. egy óra után feladta és eldobta magát a vállamon, és aludt minimum két-három órát :-) Mondták is, hogy milyen békés gyerek... na, ja! De a hétvégén tényleg békés volt, így voltunk jegeskávézni is, ahol én végre ettem fagyikelyhet, Picur meg - micsoda meglepetés - egy kis nézegetés után aludt. Míg Picurt erősen lefárasztotta a sok mosolygás, engem erősen felpörgetett, hogy végre felnőtt emberek között lehettem három egész napig!, esténként együtt vacsoráztunk!! és hallgattuk randalírozó barátainkat!! Jó volt, na!

Sajnos, tegnap este mindenki hazament a hétköznapokba, hozzánk meg visszajött Picur nagymamája, akinek lelkesen meséltem, hogy a gyerek barátságos és kedves és bírja a sok embert (mondjuk ez lehet genetikus is), meg lehet vele már mindenhova járni. Nagymama erre rögtön követelte, hogy öltöztessük fel a kis sárga sortjába, a sárga pólóval, kalappal és vigyük le a városba, hogy mindenki lássa, milyen szép unokája van, illetve, hogy üljünk be kávézni, mert az milyen menő már, hogy hárman lányok együtt kávézunk. Ez tényleg jó ötlet, én is lelkes voltam, Picur éppen felkelt és teletömte a pocakját, kisütött a nap is, így indultunk. Picur lelkesen nézelődött és kedvesen mosolygott azokra, akik benéztek a babakocsiba, Nagymama meg hízott a sok bóktól :-) Szóval ment minden mint a karikacsapás, amíg be nem ültünk a kávézóba. Ahol Picur egy perc után (pont miután rendeltünk) elkezdett sírni. Sebaj, Nagymama megnyugtatja, milyen jól is áll majd a gyerek a vállán! Picur még jobban sírt. Egyre jobban sírt. Hát, persze, egy gyereket csak az anyja tud megnyugtatni igazán. Se. Picur végül mégis megadta magát az ütemes hátütögetésnek és bealudt. Amikor hozták a fagylaltkelyhem. Rutinos anyukaként fél kézzel megfogtam, hogy én már így is tudom, majd azzal a lendülettel le is tettem, Picur ugyanis az alvást szigorúan csak hátütögetés közben tudta elképzelni. Hát ütögettem, míg Nagymama pánikszerűen megitta a jegeskávéját, ha netán újból kitörne a vihar, az már ne menjen kárba. Picur úgy tett mint, aki bealudt, így újra bepróbálkoztam a fagyival. A mozgás minimalizálása érdekében kértem, hogy Nagymama adja a kezembe a kelyhet. Adta. A kehely ostyából volt. És addigra már átázott. És tele volt olvadt fagyival és gyümölccsel... és igen, félúton eltört, a fagylalt és a gyümölcs szerteszét szóródott, a szoknyám tiszta fagylalt lett, Nagymama tiszta fagylalt lett, a kávézóban mindenhol szőlőszemek gurultak és persze Picur elkezdett üvölteni. Miután sűrű bocsánatkérések közepette, popsitörlővel megpróbáltuk eltűntetni a káosz nyomait (teljesen sikertelenül, persze), beláttuk, hogy csatát vesztettünk és a személyzet nagy megkönnyebbülésére távoztunk a helyszínről.

Picur pedig, mint aki jól végezte dolgát, két lépés után mélyen bealudt....